Putyin elrendelte az orosz katonai kontingens csökkentését

Moszkva/Genf.

Moszkva/Genf. Elnöki utasításra az orosz védelmi minisztérium megkezdte a szíriai orosz katonai kon-tingens csökkentését – jelentette be Valerij Gera-szimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke tegnap Moszkvában.

A konfliktusövezetet elsőként az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó cirkáló vezette, a Földközi-tengeren a szíriai partok közelében tartózkodó hajókötelék hagyja el.

Geraszimov emlékeztetett rá, hogy december 30-a óta Szíria egész területén fegyverszünet van érvényben, amely azonban nem vonatkozik az Iszlám Állam és a Dzsabhat Fatah as-Sámra (korábbi nevén an-Nuszra Front) terrorszervezetekkel szembeni katonai fellépésre.

Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben jelentette be, hogy orosz erőket vonnak majd vissza Szíriából, miután az ottani kormány orosz támogatással visszafoglalta az ellenzéki fegyveres erőktől Aleppót, majd fegyvernyugvási megállapodást kötött velük. Geraszimov tábornok tegnap kijelentette, hogy Aleppó „felszabadítása” megteremtette a szíriai konfliktus békés, politikai rendezésének alapjait. Az orosz vezérkari főnök az ortodox (Julianus-) naptár szerinti szenteste napján jelentette be a csapatkivonást.

Damaszkuszban közben drámai méreteket öltött a vízhiány – közölte Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyi megbízottja Genfben. Az immár két hete tartó vízhiány mintegy 5,5 millió embert érint – tudatta Egeland a Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával tartott találkozója után. Hozzátette: a súlyos helyzet ellenére a szíriai hatóságok megtagadták az ENSZ-től azt a lehetőséget, hogy humanitárius segélyeket juttasson el a vízhiánnyal küszködő damaszkuszi területekre, valamint öt helyszínre Damaszkusz, Homsz és Hama tartományban. Egeland csalódottságának adott hangot, mivel a szíriai kormány annak ellenére tagadja meg a hozzáférést a rászoruló területekhez, hogy „összességében betartott” általános tűzszünet van érvényben.

Damaszkuszt és környékét 70 százalékban a Barada-völgyből az Éjn al-Fájáh forrásból eredő Barada-folyó látja el vízzel, a völgy térségét azonban felkelők tartják ellenőrzésük alatt. A szemben álló felek egymást vádolják a vízellátás megzavarásával: a kormány szerint a felkelők üzemanyagot öntöttek a forrásba, míg a lázadók szerint a kormányerők légi csapásaival súlyos károkat okoztak a forrás szivattyútelepében, kilyukasztva annak üzemanyagtartályait és ezzel beszennyezve a vízforrást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?