Pillanatkép az új előadásból (Képarchívum)
Premierre készül a Vekker Műhely
Hogyan követik egymást az évszakok? Milyen változáson megy keresztül a természet, és a benne élő állatokra ez milyen hatással van?
Egy cica kalandos találkozásai által bepillantást nyerhetünk a természet örök körforgásába. A Körforgás – Négy évszak című előadás a bennünket körülvevő természet szépségére, ugyanakkor az ember jelenlétére is felhívja a legkisebbek figyelmét a mozgásszínház eszközeivel.
A Vekker Műhely a dunaszerdahelyi NFG klubban mutatja be új előadását szombaton, november 11-én, 9:30-as, illetve 11:30-as kezdéssel. A rendező Benes Tarr Csilla, a koreográfus Csenky Nikoletta, a díszletet és jelmezeket Kiss Kósa Annamária tervezte, a zenét Ürögi Jani szerezte. Szereplők: Benes Tarr Csilla és Csenky Nikoletta. Az előadás létrejöttét a CEF közép-európai alapítványa támogatta.
A Vekker Műhely 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy nálunk is meghonosítsák a színházi nevelés műfaját. Fontos társadalmi, közéleti, szociális kérdéseket boncolgatnak fiatalokkal, akik az előadások során részesei lehetnek a történéseknek, és véleményüket megoszthatják társaikkal. Általában egy-egy iskolába látogatnak el foglalkozásaikkal. Az évek alatt nagy népszerűségre tettek szert, Dél-Szlovákia számos magyar iskolájában jártak. A pedagógusok szívesen hívják őket, és legtöbbször a háttérből figyelnek, mert számukra is nagy segítség, ha többet megtudhatnak a gondjaikra bízott fiatalokról. A színházi nevelési előadások után ugyanis a nézők (általában osztályközösségek) a szereplők társaságában megbeszélik, értelmezik a látottakat. És persze ahhoz is hozzájárul a Vekker Műhely, hogy a diákokból később felnőtt színházi nézők váljanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.