(Illusztrációs fotó: Shutterstock)
Rajzpályázat a környezetvédelem fontosságáról gyerekeknek
A Vekker Műhely és a Gurigongo Symposium a nemzetközi gyermeknap alkalmából Zöld vakáció! címmel a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása céljából pályázatot hirdet rajz és multimediális mű kategóriákban.
A pályázatra óvodások és alapiskolások rajzait várják, egy gyerek egy rajzot küldhet. A beérkezett alkotásokat szakértői zsűri bírálja el a következő korcsoportok alapján: óvodás, alapiskola 1–2. évfolyam, alapiskola 3–4. évfolyam, alapiskola 5–6. évfolyam és 7–8–9. évfolyam.
Az az osztály, ahonnan a legtöbb alkotás érkezik, részt vehet a Vekker Műhely egyik színházi-nevelési foglalkozásán. A 2013-ban alakult csoport különböző fontos társadalmi kérdéseket boncolgat osztálytermi előadások keretében. Az évek alatt nagy népszerűségre tettek szert, Dél-Szlovákia számos magyar iskolájában jártak. A pedagógusok szívesen hívják őket, és legtöbbször a háttérből figyelnek, mert számukra is nagy segítség, ha többet megtudhatnak a gondjaikra bízott fiatalokról.
A rajzpályázatra beküldött alkotásokból július 1-én kiállítást rendeznek a tallósi NFGreen KIDS fesztiválon. A megnyitóra szeretettel várják a gyermekeket, pedagógusokat, szülőket, ott lesz a pályázat eredményhirdetése is.
A rajzok bármilyen technikával készülhetnek (pl. tempera, akril, kollázs, grafit), a hátoldalon szerepeljen az alkotó neve, életkora, osztály, iskola neve, e-mail-címe. A pályamunkákat június 22-ig lehet beküldeni az alábbi címre: Gurigongo Symposium / Vekker Műhely Ul. gen. Svobodu 1950/18 929 01, Dunajská Streda.
A multimediális mű lehet animáció, kisfilm vagy számítógépes grafika, ezeket a [email protected] címre várják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.