Pozsonyba jön a Bartók-triptichon

Pozsony. Június másodikán kezdődik a Szlovák Nemzeti Színház Eurokontext elne-vezésű fesztiválja, melyen idén döntően a V4-es országok opera- és balett-társulatai mutatkoznak be, de fellép a világhírű Szentpétervári Eifman Balett is.

Pozsony. Június másodikán kezdődik a Szlovák Nemzeti Színház Eurokontext elne-vezésű fesztiválja, melyen idén döntően a V4-es országok opera- és balett-társulatai mutatkoznak be, de fellép a világhírű Szentpétervári Eifman Balett is. Először szerepel a pozsonyi Nemzeti deszkáin a Magyar Nemzeti Balett, amely Bartók Tán-Triptichon című előadását hozza el a fesztiválra.

Az Eurokontext célja, hogy az adott évadból válogatott előadásokkal – páratlan években drámai műveket, páros években pedig operát és balettet szerepeltetve – érzékeltesse az aktuális európai színházi trendeket. Olyan színpadi műveket igyekeznek meghívni Pozsonyba, amelyek hosszabb ideje hiányoznak a Nemzeti repertoárjáról, vagy amelyeket idehaza még nem mutattak be.

Június 7-én a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozat részeként és az Eurokontext húzó eseményeként láthatja a közönség a Szlovák Nemzeti Színház új épületében a Magyar Nemzeti Balett Bartók TáncTriptichon című előadását. Solymosi Tamás balettigazgató szavai szerint a három részből álló mű ötvözi a klasszikus balettet és a kortárs táncot, a klasszikus balettet és a néptáncot, valamint a klasszikus balettet és a Seregi-féle stílusban megálmodott Csodálatos mandarint. A TáncTriptichon ezért nem csupán az előadott művek, hanem a felvonultatott tánctechnikák tekintetében is hordozza a hármas számot. Frenák Pál A fából faragott királyfit a mű 100. évfordulója alkalmából teljesen új alkotásként állította színpadra a Compagnie Pal Frenak kortárs táncosainak és a Magyar Nemzeti Balett együttesének közös produkciójaként. A triptichon másik része Seregi László A csodálatos mandarinra készített koreográfiája, felújítva. A harmadik rész pedig Juhász Zsolt Táncszvitje, melyet Bartók népzenei feldolgozásai ihlettek – ezt a Duna Művészegyüttes és a Magyar Nemzeti Balett művészei közösen mutatják be.

Az idei Eurokontext másik húzóeseménye az Eifman Balett előadása. A szentpétervári társulat – melynek tapsoltak már New Yorkban, Londonban, Párizsban, Rómában és Budapesten is – a Csajkovszkij pro és kontra című táncművel lép fel a Nemzeti új épületében június 26-án és 27-én. Boris Eifman, a balett formanyelvének megújítója – aki a klasszikus műfajt mesterien elegyíti a modern kor technikai és látványelemeivel – ebben a koreográfiájában Csajkovszkij életét dolgozza fel a tánc nyelvén, pontosabban az emberi testtel elbeszélve. „Mindent az emberi testtel akarok elmondani – nyilatkozta az orosz koreográfus. – Nem kizárólag a technikára hagyatkozva, hanem a lélek mélyrétegeiből előhalászva az emberi test beszédét. Ez a tánc új formája, nem klasszikus és nem neoklasszikus. A 19. és a 20. század orosz klasszikus balettkultúrájának és a kortárs koreográfia technikai »találmányainak« szimbiózisa.” Boris Eifman koreográfiái – Rodin, Anna Karenina – nem ismeretlenek a pozsonyi közönség előtt. A Karamazov testvérek tavaly novemberben került fel a Nemzeti repertoárjára.

A kassai Állami Színház Balett-társulata az Anna Frank naplója című előadással lesz jelen a fesztiválon – a darabot a 2016/17-es évadban táncszínházi produkciók kategóriában Deszka díjjal jutalmazták. A kassai operatársulat Wagner A tündérek című nagyoperáját hozza.

A Krakkói Opera a múlt század egyik legnagyobb lengyel zeneszerzője, Karol Szymanowski Roger király című modernista operáját mutatja be Pozsonyban, a prágai Nemzeti Színház Operatársulata Jules Massenet operáját, a Werthert, az ostravai Morva-sziléziai Nemzeti Színház pedig Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-jét adja elő a pozsonyi teátrumban.

A fesztivált június 2-án a Szlovák Nemzeti Színház legújabb operabemutatója – Puccini Toscája – nyitja meg. A színház több előadását is felvette az Eurokontext programjába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?