Posztumusz május?

Egyes költők életműve úgy építkezik, akár a korall: bármely része kiemelhető és bármely része hűen reprezentálja a nagy egészet, az életművet. Másoknál kulcsfontosságú a válogatás, a meghatározó szövegek szigorú szelekciója, egyébként ellankad az olvasói figyelem, és torzul az ítészi értékítélet.

Egyes költők életműve úgy építkezik, akár a korall: bármely része kiemelhető és bármely része hűen reprezentálja a nagy egészet, az életművet. Másoknál kulcsfontosságú a válogatás, a meghatározó szövegek szigorú szelekciója, egyébként ellankad az olvasói figyelem, és torzul az ítészi értékítélet. Veres János költészete is ebbe az utolsó csoportba sorolandó.

A Madách-Posonium posztumusz adta ki a költő 1947 és 1951 között írt verseit. A Juhász Gyula korai impresszionizmusát és Ady váteszi alaphangnemét ötvöző szövegek közt, sajnos, meglehetősen kevés az igazán jól sikerült vers, Veres szövegei inkább kordokumentumként funkcionálnak, s legfeljebb olyan mélyebb eszmefuttatásokra adnak okot és alkalmat, mint amilyet a hátsó borítón olvashatunk: „az induló Veres Jánost a későbbi Veressel összevetve láthatjuk, hogyan torzította el a későbbi kommunista-sematista irodalompolitika a tiszta és tehetséges fiatal költőt.” A szövegek mélysége szövegen kívül van, s ez nem éppen a legszerencsésebb irodalmi helyzet. Amúgy valóban tiszta és tehetséges költészetről van itt szó, melynek szebb pillanataiban a versben cizellált „Debussy-dallam riog”, vagy épphogy a népi-mitikus őserő tör fel kérlelhetetlenül és lefegyverző őszinteséggel. A tisztaság azonban olykor bántóan naivvá válik vagy szentenciózussá lesz, illetve pózzá silányul, és eljátssza a költemény maradék hitelét, pl.: „Rakott asztalok felé kiáltom: / miért nem terem jóság e tájon?” , vagy a Vak koldús c. versben levont tanulság: „Boldog ember, be jó neked! / Barlang-odúból nem nézhetsz szét: / nem kell látnod a világ szennyét!” A Betegség c. versben a pátosz már egyenesen triviális ügyetlenséggé változik: „Sokszor kérdem: minek élek, / ha csak tétlen heve?részek?” Efféle kevéssé sikeres megoldásokat hosszan idézhetnénk.

Veres azonban képes egészen meglepően szép áttételességgel kifejezni közössége, a szlovákiai magyarság iszonyú létszorongatottságát, pl. a Fekete május című költeményben: „s most ismét úgy várjuk a szerencsénket, / mint becsapott lányok a levélhordót”, vagy a Különös zene című versben: „Nyelvünket valami megkötötte, / mozgó madárijesztők vagyunk. / S azok is maradunk mind?örökre.” A kötet legsikerültebb versei az epigramma tömörségét idéző kis mini?atűrök, melyek vagy egy-egy érzékeny kép köré szerveződnek, vagy épphogy több, látszatra távoli dolgot rántanak elegáns egységbe. A fiatal Veres János formakultúrája is kétségkívül figyelemre méltó, bár a nyugatos hagyomány bélyege lemoshatatlan marad.

„Van-e értelme egy début-t fél évszázados késéssel kiadni?” – kérdezi a szerkesztő, Tőzsér Árpád. Van. De sokkal szerencsésebb lett volna a majdani Veres-összes függelékében, mint önállóan. Nyilvánvalóan egy ilyen filológusi felvértezettséget igénylő munka időigényes: jelen pillanatban Veres János emlékével szemben a legtisztességesebb talán egy szigorúan esztétikai kritériumokat érvényesítő válogatás lett volna a meglehetősen heterogénnek tetsző életmű egészéből, melynek radikális színvonalbeli ingadozása már az eddigi kötetekből is világosan látszik.

(Veres János: Fekete május, Madách-Posonium, 2006.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?