Polinéziába vagy Budapestre kéne költözni

BARTAL DÓRA

Persze Budapest nem az a színes álom, ahogy a film bemutatja. Nem csak menő belvárosi helyekből áll, és nem csak menő fiatalok lakják. A Senki szigetéből egészen biztosan nem derül ki sok minden a mai magyar társadalomról, de nem is csak egy felszínes hangulatjelentés. A forgatás alatt „színes noirként” hivatkoztak a filmre az alkotók, most pedig szuperromantikus vígjáték címkével fut a mozikban. De tulajdonképpen egyik sem írja le pontosan a filmet. A Senki szigete valójában nem több, mint amit az első előzetese alapján várni lehetett: gyönyörű felvételeken fiatalok járnak-kelnek, és mellesleg akad egy vékony bűnügyi szál. A látvány annyira erős, hogy a történet teljesen másodlagossá válik. A film hangulata mégis magával ragadó, és a sodró lendület minden másért kárpótol.

Három huszonéves élete fonódik össze a filmben: egy szökött menyasszony (Jakab Juli), egy öntörvényű, bajt kereső taxisofőrlány (Bánfalvi Eszter) és egy flegma kosaras fiú (Mohai Tamás) vonul ki a társadalomból a városon belül. Mivel szintén fiatalokról szól, a Senki szigetét Török Ferenc első filmjéhez hasonlítgatják, de valójában a Moszkva tér kisrealista stílusától nem is állhatna távolabb. Látványában inkább a rendező tévéfilmjét, az Apacsokat idézi – a látványtervező mindkét esetben Stark Attila volt. Ott a valóságtól elvonatkoztatott háttér a homályos történelmi emlékeket jelképezi, a Senki szigetében pedig az álomszerű jelleg a főszereplő, Juli szűrőjén keresztül látott színes város. Az innovatív operatőri munkát, az ötletes világítást, a színekben tobzódó képi világot élvezet bámulni, a folyamatosan szóló zenét jó hallgatni, viszont egy idő után unalmassá is válhat.

Ezért lehet megosztó a film történetvezetése, a szereplők jelleme vagy a színészi játék. Vagy szereti valaki, vagy nem, hogy kidolgozott jelenetek helyett csak felvillanó eseményeket látunk, és hogy a drámai helyzetek meseszerűen megoldódnak. A karaktereket sem ruházták fel komolyabb személyiségjegyekkel, inkább típusokat jelenítenek meg, a dialógusok sincsenek túlbeszélve. A romantikus, álmodozó szereplők egyetlen vágya a szabadság, a cselekvéseiket a véletlen határozza meg, csakúgy, mint a filmet magát. Semminek sincs nagy tétje, mindenki csak sodródik az eseményekkel, nem törődve a következményekkel. Juli, Vera és Zoli olyan életet él, amilyet talán mi is szeretnénk: kötöttségek nélkül, mások elvárásait magunk mögött hagyva. Legfőképpen Juli képzeletében utazunk: a film elején menekül, szeretne megérkezni valahova, de továbbáll, ha már nem érzi jól magát. Otthagyja a várost, elhajózik arra a bizonyos szigetre – ilyen szabadság csak a filmekben létezik.

Az öncélúság nem áll távol az alkotóktól, de Török Ferenc ismerős életérzéseket tud átadni a nézőinek, nem konkrét helyzetekben, hanem absztrakt képekben, hangulatokban megfogalmazva. A forma és a tartalom pedig jól kiegészíti egymást, éppen ezért, minden tökéletlensége ellenére a Senki szigete frissnek hat. Igazi moziélmény lehet a fiataloknak.