Piszkos csinos dolgok

Miután 2004-ben két nagylemezt és egy EP-t követően társai a The Libertines éléről menesztették Pete Dohertyt a drogfüggősége és ebből adódó botrányai miatt, maguk a zenészek is válságba kerültek.

Miután 2004-ben két nagylemezt és egy EP-t követően társai a The Libertines éléről menesztették Pete Dohertyt a drogfüggősége és ebből adódó botrányai miatt, maguk a zenészek is válságba kerültek. Rövid gondolkodás után az együttes másik meghatározó tagja, Doherty jobb keze, a gitáros-énekes, Carl Barat bejelentette, hogy új zenekart alapít. A The Libertinesből magával hozta két társát: Gary Powellt és Anthony Rossomandót, valamint a The Cooper Temple Clause nevű együttesből elcsábította Didz Hammondot. Nagy várakozás előzte meg a Dirty Pretty Things (Koszos csinos dolgok) nevet választó zenekar május 8-án boltokba került Waterloo To Anywhere című albumát. A The Libertines a régi, klasszikus brit zenei hagyományokat követte a hangszerelés és a szövegek terén egyaránt. A Dirty Pretty Things szintén ezen az úton halad: a lemezen hallható például a Jam vagy a The Clash hatása.

A korongot a brit kislemezlista ötödik helyéig jutó, fúvósokkal kiegészített Bang Bang You’re Dead című dal harangozta be. Másodikként júliusban a Deadwood jelenik meg róla maxi CD-n. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?