Performance a világ körül

Idén júliusban szlovák, magyar és dél-amerikai művészek részvételével a Pohoda Fesztiválon startolt a Transart Communication 31 performanceprojekt. A kezdeményezés egyik alapító-szervezőjével, Juhász Rokko performerrel és íróval nem csak erről beszélgettünk.

Az események a Budapest – Párkány – Budapest útvonalon úszó performance-hajón folytatódtak, augusztusban a magyarországi Monor– Csévharaszton a főzést kötötték össze az előadóművészettel (Performance Cooking), majd egy újabb szlovák–magyar Duna-szakaszon találkoztak a művészek.

Mit jelent számodra a két országot összekötő párkányi híd?

Míg fel nem épült, utolsóként a második világháborúban lerombolt Duna-hidak közül, volt egy mondásunk: ez az a híd, ami elválaszt. 1997ben átHIDalás címen egy középeurópai képzőművészeti szimpóziumot csináltunk a magyar és a szlovák oldalon. A főszervező a Pozsonyi Magyar Intézet volt, a kurátorok Zuzana Bartošová, Néray Katalin, Hushegyi Gábor, Németh Ilona és én. A Duna-parton többek közt Németh Ilonának volt egy installációja, a Dunában úszott Sugár János fahídja, ami két csónakot kötött össze, Szirtes János pedig bicikliket kötözött fel a híd két pillérjére, fejjel lefelé. Az én performance-om csúcspontján a játékautó, amit a nagymamáért küldtem a túloldalra, a Dunába esett és elsüllyedt. Híd híján.

Az 1988 óta évente megtartott Transart Communication fesztivál idén szlovák, magyar és délamerikai művészek találkozója volt. Hogyan kezdtétek?

1987-ben Stúdió erté néven vágtunk bele a szervezésbe Németh Ilonával, Mészáros Ottóval és Simon Attilával – utóbbiak korán kiszálltak. 1983 és 1986 között, a száz csehszlovákiai magyar író részvételével a betiltásáig önképzőkörszerűen működő Iródia mozgalommal kezdődött sok minden. Szekciók alakultak a néprajztól a képzőművészetig, de a betiltás véget vetett az összejöveteleinknek. Háromhavonta megjelentettünk egy Iródia-füzetet, én is ott kezdtem publikálni: a vizuális költészeten, az akcióköltészeten keresztül kötöttem ki a performance-nál. Első performance-omat alig 23 évesen csináltam. 1986-ban kezdeményeztük a Kassák – mail art kiállítást, Kassák Lajos 1987-ben esedékes 100. születésnapja alkalmából, Galántai Gyuriék segítségével. Az ő adatbázisuk jóvoltából, 30 országból, mintegy 160 alkotótól érkeztek művek, de addigra betiltották az Iródiát, nem volt hol megrendezni a kiállítást. Átcsempésztünk 300 alkotást Budapestre. Akkor még szigorú határ volt Magyarország és Csehszlovákia között, és 1987 márciusában, a nyolcadik kerületi Vasas Művészegyüttes Teszársz Károly Művelődési Házában Amikor Kassák valaki más címmel megnyílt a kiállítás. Eljött rá a nagy triász, Bujdosó Alpár, Papp Tibor és Nagy Pál is. Én ott ismerkedtem meg velük, és onnantól kezdve a Magyar Műhelyben is publikáltam.

Aztán 1988-ban kijutottál Franciaországba, Tarasconba, egy költészeti fesztiválra.

Papp Tiborék hívtak meg, ez volt életem első nyugati útja. Ott találkoztam Jean Jaques Label-lel, aki a happening műfaján túl filmesként, költőként is alkotott, és mások mellett John Giorno amerikai költő és performer is fellépett. Az első érsekújvári Transart Communication fesztiválra mi is olyanokat hívunk, akik már a hatvanas, hetvenes években performance-okat csináltak, elsősorban Magyarországon és Csehszlovákiában. Az első fesztivál az akcióművészet jegyében zajlott. A másodikon a politikai ellenzékiek és az avangárd művészek mellett az ŠTB is megjelent. Kétóránként telefonáltak az irodánkból és mindent fölvettek videóra. Minket, a Stúdió erté-t a Csemadok érsekújvári művelődési háza fogadott be, miután az előző garnitúrát az Iródia befogadása miatt mind egy szálig kirúgták... A második fesztivál után följelentettek minket tiltott szervezkedésért, csak közben kitört a forradalom. 1990-től már tudtam utazni, és 1993-ban már a fél világ itt volt Érsekújvárban a Transart Communication fesztiválon. Úgyhogy én együtt nőttem fel a csehszlovákiai performance művészettel.

Máig publikálsz avantgárd költészetet, a dunaszerdahelyi Nap Kiadónál jelent meg legutóbbi köteted az Urban Mémoire.

Magyarul és szlovákul. De angolra is lefordították. Mindig örültem neki, hogy két kultúrában nőhettem fel.

És négy évig Václav Havel lehetett az elnököd!

Az szenzációs volt! Többször találkoztam vele, 1989 előtt is, és részt vett a csehszlovákiai performance művészet első, nagy kiállításának megnyitóján 1990-ben, Prágában. Legközelebb, amikor 2001-ben a Pozsonyi Nemzeti Galériában szerveztük meg a szlovák akcióművészet újabb átfogó kiállítását, már nem létezett Csehszlovákia.

Paola Paz Yee mexikói művésszel, alkotó- és élettársaddal az év egy részét Mexikóban töltöd. Ott is szervezel eseményeket?

Idén a Plaza de las Tres Culturas, a „három kultúra terére” szerveztük az Equinox nap-éj egyenlőség találkozót. Ezen a téren 1968-ban több száz tiltakozó diákot öltek meg a tankokkal kivonuló katonák. De feltártak ott egy piramist is, a spanyolok előtti kultúra emlékeként. A tér másik részén pedig a katolikus templom mellett modern épületek állnak. Szerepeltem már ott 1993ban is, az egyik legnagyobb performerrel, Guillermo Gómez-Penával, az első mexikói performance fesztiválon.

Budapesten az elmúlt években két performanszod is nagyot szólt.

Az utóbbi 8-10 évben közterületeken dolgozom, a performance-aim beavatkozások egy-egy szituációba, vagy egy-egy szituációra adott reakciók. Ilyen volt 2013-ban, a Duna áradásakor a Humán vízállásmérő. Három napig kijártam, a száraz rakparton kezdtem, és az utolsó napon már mellig érő vízben álltam ugyanott. A CEU bezárása elleni nagy tüntetésen pedig leültem a Szabadság híd közepén egy székre egy táblával, amire az volt írva: Csodára várva. A komplett tüntetés, a szervezők, a tömeg, a rendőrök elvonultak mellettem, és én egész idő alatt mozdulatlanul ültem.

Kínában, 2001-ben az Open Art fesztiválon is ott voltál.

Negyvennégy órát vonatoztunk Kínán belül, az egész nemzetközi társaság, mire találtunk egy olyan települést, ahol nem volt rendőrörs. Amikor meghívtak minket, a performance még tűrt műfaj volt, de mire kiértünk, tiltott lett, úgyhogy átmentünk Pekingből Szecsuán tartományba. Ott béreltünk egy buszt, amivel további hat órát utaztunk. Végül egy elhagyatott téglagyár környékéncsináltukmegaperformanceokat. Az egyik során elástak engem, csak a karom egy része és a lábam látszott. Rám tettek egy biciklit, amit elkezdtem hajtani. Egy vékony csövön át kaptam levegőt.

Ez volt a reakció az ottani szituációra?

Ez. Jöttek újságírók meg nézők is, bár nem volt meghirdetve. A háromnapos fesztivált a harmadik napon már be is tiltották, kivonult a rendőrség. Százan lehettünk, a közönség és a művészek együttvéve. Az ottani szervezőket letartóztatták. Egy hónap börtönt kaptak, leülték, aztán szervezték a következő eseményt. Idén húszéves az Open Art fesztivál, de az évfordulót nem tudják Kínában megrendezni, áthozzák Európába, Németországba, Svájcba és Ausztriába. Vándorfesztivál ez is. Nincs honorárium, nincs útiköltség, nincs szállás, ha tudsz, gyere – ez ilyen.

2007-től, a Stúdió erté megszűnése után Kassák Központ néven folytattátok a Transart Communication projektet.

A Transart Communication mára a szlovákiai kulturális élet hagyományai közé tartozik. Václav Havel elnöksége alatt kaptunk először támogatást, ami Mečiar alatt visszaesett, 94-ben nem is tudtuk megrendezni a fesztivált. Azóta kaptunk uniós pénzeket meg visegrádi pénzt is, de legtöbbször szlovákiai támogatásból dolgozunk. A 30. évfordulós támogatással két új helyszínt is bekapcsoltunk. Az egyik a trencséni Pohoda Fesztivál, ahol felállítottunk egy hatalmas, átlátszó plexidobozt, a Performance Boxot, a másik Monor–Csévharaszt, ahol a NOMAD csoporttal, Kovács Istvánékkal szerveztük a Cooking Performance találkozót. A támogatásnak köszönhetően a Pohodára már a követező két évre is tervezhetünk, valamint a hajós projekt is folytatódik, ami tavaly a visegrádi országok intermédia szakot működtető egyetemeinek első találkozójával indult. Arra hét egyetem nyolc tanszékéről jöttek tanárok és hallgatók.

Volt egy akciótok a városligeti Királydombon is, amit az ott napozók egyike provokációként élt meg, és rátok hívta a rendőröket.

Közterületen sosem tudod, mire számíthatsz, de a közterület ugyanúgy az enyém is, mint bárki másé. Ez nem provokáció volt, hanem művészeti esemény. Alap, hogy van egy határ ilyenkor, amit nem lépek át: a privát szférádba nem nyomulok be. Nem azért megyek oda, hogy téged bántsalak, hanem, hogy elgondolkodtassalak.

Hogyan ráztátok le a két bringás rendőrt, akik az egyik mexikói művészhez mentek oda? Nem nagyon reagált rájuk, ha jól láttam.

Amíg magyarul szóltak hozzá, addig nem, de mikor elkezdtek angolul beszélni, leállt, és elmondta, hogy itt egy hosszú performance zajlik éppen. Mire azok elkerekeztek. Egyébként a dél-amerikaiak kérésére csináltunk egy akciót a Városligetben. Ott laktak a közelben, kijártunk a Kertembe, akkor találták meg azt a helyszínt. Az helyi előírások egyébként minden országban mások, például a meztelenséggel, az egyházzal kapcsolatosan. A teljes meztelenség Európában is profán, de azért még belefér. A fesztiválokon kicsit más a helyzet, például a Pohodán tolerálták a meztelenséget, nem érezték sértőnek, de Ázsia legtöbb országában tabu. Párkányban a híd két járdáján zajlottak az események – az úttesthez már engedély kellett volna. Az én ottani projektem címe ez volt: Két ország közt aludni. Próbáltam is, néha sikerült. A híd közepén, fejemen egy símaszkkal feküdtem, ha akartam, kiláttam. Voltak, akik megálltak mellettem, voltak, akik szelfiztek velem, voltak akik magyarázták, hogy szerintük mi van. De senki nem mondta, hogy inzultus érte volna őt.

Azt mondtad, mostanában az egész világon nagy keletje van a performance művészetnek.

Már sok helyütt egyetemeken tanítják. Hozzánk legközelebb Brünnben a képzőművészeti tanszéken van performance szak és body design szak is, Lenka Klodová tanítja, ő is volt tavaly a hajónkon a diákjaval. A világ számos pontján a színművészeti egyetemen tanítják a performance művészetet.

Te is tanítasz világszerte.

Nem tanítok, workshopokat és kurzusokat tartok. Sok helyre hívnak Santiagótól Shenzenig, Indiában a Bangalore-i Charnataka Chitrakala Parishat Egyetemen is dolgoztam, Calcuttában kéthetes workshopunk volt, és hat éven keresztül Selmecbányán is tartottunk workshopokat. Pozsonyban két kurzusom volt az intermédia tanszéken.

Reméljük, az unokáid is látni fogják a Transart Communication fesztiválokat.

Az Új Fészek klub három nagy kirakatában volt egy háromórás performanceunk Paola Paz Yee mexikói művésszel, és azt már látta a nagyobbik, a négyéves unokám is. Persze nem végig.

Bárdos Deák Ágnes