„Én Kassák Lajos vagyok”

Rögtön az első snitt mosolyt fakaszt, egyben jelzi, hogy nyugalom, nem „lila” irodalmárok eszmefuttatásait kell majd hallgatnunk az előttünk álló másfél órában. A mester mellszobrát tisztítja porseprűvel egy takarítónő a Kassák-múzeumban, aztán Juhász Rokko is ott terem és segít neki. Jó, hogy vele kezdődik a film, mivel a neves szlovákiai magyar performer szintén Érsekújvárhoz kötődik, ott lett Józsefből Rokkóvá, onnét indult el a nagyvilágba. Kassák, az egyszerű munkásgyerek anno 1904-ben szintén kicsinek találta ezt a várost, de ő azért költözött Pestre, hogy egy gyárban dolgozhasson lakatosként – bár akkor már érdekelte az irodalom és a képzőművészet, a vécében jegyezte le a munkanap folyamán támadt ötleteit. Tizenhét évesen hagyta ott szülővárosát, ahol azért még volt ideje udvarolgatni egy lánynak. A film elején Juhász Rokko érdeklődik ez ügyben Mária unokahúgánál, itt is felbukkan a humor, és itt is abszolút mértékben helye van.

A szabadság már komolyabb téma. A fiatalok – mióta világ a világ – lázadnak a hatalom ellen, kifejezik elégedetlenségüket, keresik a helyüket, és erre a művészet kiválóan alkalmas. Különböző tüntetésekről látunk snitteket gyors egymásutánban, a távoli és a közelmúltból. Fekete-fehér archív felvételek váltakoznak a rendszerváltás képeivel, az SZFE államosítása elleni tüntetés is bekúszik, és még egy csomó alkalom, amikor tömegek vonultak az utcákra. Ezzel máris beszippantja a nézőt a film, hiszen mindenki tud azonosulni a témával. (Később arról beszélnek a nemrég szintén ellehetetlenített Tilos Rádióban történészek, köztük Konok Péter, hogy ha Kassák ma élne, bizonyosan a Facebookon ontaná a posztokat, vagy ha fiatalabb volna, a TikTokon. A film végigköveti ugyan Kassák életét, de ennél jóval tágabb kontextusban mozog: azt vizsgálja, mennyit változott a besorolhatatlan, független művészek sorsa az elmúlt száz évben. Talán nem baj, ha lelövöm a poént, hiszen önök is sejthetik, hogy nagyjából semennyit. Kassák ráadásul minden rendszerrel konfliktusba került hosszú élete során, „mert ő nem rendszerekben és politikában, hanem küldetéstudatban gondolkodott” – véli Juhász Rokkó, aki számára máig követendő példa Kassák, az aktivista és a művész egy szermélyben, vagyis az artivista.

„Az újrakezdések, a nagy fellélegzések ideje volt ez. Mintha egy sorvasztó, sötét éjszakából léptem volna ki. Nyitva voltak az utak, és nem voltak falak körülöttem” – olvassa a narrátor a szülővárosát elhagyó fiatal Kassák sorait, amelyek 1989-ben, sőt manapság is elhangozhatnának egy, a miénknél normálisabb országba költöző fiatal szájából. A film folyamán többször képi párhuzamok is megjelennek – a múlt század eleji bányászokat összemixelik korunk nagyvárosi, számítógép előtt görnyedő rabszolgáival, a század eleji emigránsokat a mai földönfutókkal – egy határon lefilmezett, sírva menekülő ukrán kisfiút is felfedeztem a vágóképek között, aki a tévéhíradókból égett az agyamba egy életre.

Időben, azaz a film elején elhangzanak részletek A ló meghal, a madarak kirepülnek című monumentális költeményből, de nem az avantgárd költői eszköztárán van a hangsúly, hanem azon, hogy milyen jót tettek a szerzőnek a fiatalon megszerzett párizsi tapasztalatok. Ha jól tudom, ezzel az egy Kassák-verssel találkozhatnak a mai gimnazisták a magyarórán, bár egyre inkább kikerül a tantervből, mert az oktatásügy nem szereti a problematikus szerzőket, akiknél a politikát is szóba kell hozni – erről is esik említés a filmben. Pedig példának okáért a „munkás ellenkultúrát” érdemes lenne egy kicsit elemezni a srácokkal, hiszen az a polgári kultúra tagadása volt annak idején. Konklúzió: a munkás is lehet menő, sőt trendformáló, hiszen szembefordul az értelmiségi elit által teremtett vagy követett hagyományokkal.

A film számtalan ilyen és ehhez hasonló, izgalmas gondolatot tartalmaz, furcsa, szürreális, lebilincsekő képekkel kísérve. Azaz vizuálisan is hat ránk a mű – kezdve az olyan apró ötletekkel, mint amikor a történész a sarokban beszél, mellette pedig nagyban kivetítik a videót, folytatva Kassák-képek animációs megelevenítésével, mozgásba hozásával, és végezve a riportalanyoknál forgatott életképekkel.

Megszólalnak benne olyan mai művészek is, akik rokon vonásokat mutatnak Kassák Lajossal, anélkül, hogy ezt tudatosítanák. Ladik Katalin költő és performer hangot is ad csodálkozásának, mondván, hogy őt csak az önkifejezés vágya mozgatta, mégis sokan hasonlították Kassákhoz. Egy szlovák alternatív rapper, bizonyos Túzok (ennél jobb művésznevet el sem tudok képzelni egy rappernek!) érdeklődve nézegeti a telefonján a Kassák-képeket, látszik rajta, hogy nagyon meg van lepve. Elvállalja, hogy replikát készít az egyikről, mert abból él, hogy festményeket másol olyanoknak, akik szeretnének valami kézzel festett dolgot a nappalijukba, de eredeti műre nem telik nekik. (Ez is mekkora téma lehetne társadalomkutatóknak!)

Kassák Lajos nyolcvan évet élt, két háborúval, jobboldali és baloldali rendszerrel, de soha nem idomult, nem alkalmazkodott, egész életében dacos kívülálló maradt. A film végigszáguld a huszadik század történelmén, és szinte csak úgy mellékesen ismerteti a főhős életének egyes szakaszait, vagyis a magánsors szépen beágyazódik a társadalmi mozgásokba. Ez pedig azok számára is izgalmassá teszi a történetet, akiket egyáltalán nem érdekel Kassák Lajos. Ők persze nem ülnek be egy artmoziba A magunk módjára üvölteni című filmre, de majd ha egyszer lemegy a tévében ez a film, sokakat a képernyőhöz ragaszthat. Szlovák–magyar koprodukcióban készült, nagyrészt magyarul beszélnek benne, a két forgatókönyvíró pedig a Pátria rádióból ismert Jakubecz László, valamint lapunk munkatársa, Czímer Gábor. Harcsa Veronika is énekel benne – rá tényleg nem számítottam –, és a díjakkal elhalmozott kassai származású rendező, Kerekes Péter vállalta magára a produceri teendőket.

Azt javaslom önöknek, akik eddig kitartottak az olvasásban, hogy keressék és szeressék ezt a remek dokumentumfilmet, mert sokat megtudhatnak belőle a hatalom és a művészet kapcsolatáról, a függetlenség áráról, az egyén társadalmi szerepvállalásának buktatóiról és a múlt század nagy dilemmáiról, amelyek a mi századunkba is „átlógnak”.