Csillagjainkban a megoldás?

sss

Holnap mutatják be a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a kassai származású Kerekes Péter új filmjét, amellyel Szlovákiát képviseli, és 18 további alkotással versenyez az Orizzonti szekciójában, ahol legutóbb díjat kapott 107 anya (Cenzorka) című alkotásáért. 

Ez a dokumentum-vígjáték a rendező elmondása szerint az első szerelmes filmje. Angol címet kapott: Wishing On a Star, és egy velencei asztrológusnő, Luciana mozgatja benne a szálakat. Luciana szerint ha valaki meg akarja változtatni a sorsát, megteheti, ehhez azonban az kell, hogy a születésnapján olyan helyre utazzon, ahol aznap ideális lesz a csillagállás. 

A film öt történetben követi az asztrológus ügyfeleinek sorsát. Mindannyian új életet, szerelmet, szenvedélyt, vágyaik beteljesülését keresik, vagy fontos kérdésekre szeretnének választ kapni. Miután Lucianától megtudják azoknak a helyeknek a koordinátáit, ahol újjászülethetnek, elindulnak Alaszkába, Tajvanra, a horvátországi Cres-szigetre, Libanonba, illetve Brazíliába. A stáb mind az ötüket elkíséri a nagy útra. 

Kerekes Péter alkotását, amely olasz–szlovák–horvát–osztrák–cseh–brazil koprodukcióban készült, Velence után a torontói filmfesztiválon is levetítik. A hazai bemutató szeptember 26-án lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?