India drónokkal támadta Pakisztánt, halálos áldozatról is tudni

pakisztan k

A pakisztáni légvédelem 12, a légterébe jutott indiai drónt semmisített meg – jelentette be csütörtökön az ország hadseregének szóvivője, hozzátéve, hogy egy civil halálos áldozatról és több sebesült katonáról is tudni.

Ahmed Sarif elmondta, hogy a drónok egy részét az Indiával határos Pandzsáb tartomány székhelyénél, Lahornál, illetve a dél-pakisztáni Karacsi fölött semmisítették meg. Mint mondta, az egyik drón egy Lahor melletti katonai célpontot támadott, megsebesítve négy katonát.

Egy másik, a dél-pakisztáni Szind tartomány fölött megsemmisített drón lehulló roncsai megöltek egy civilt a térségben.

„India drágán megfizet ezért a nyílt agresszióért”

– hangoztatta a szóvivő.

A pakisztáni Geo televíziós csatorna mindeközben több robbanásról is beszámolt Lahor térségéből. Mohammed Rizván, a lahori rendőrség egyik munkatársa azt mondta, a drónt a városhoz közeli, katonai létesítményeknek is helyet adó Walton repülőtér mellett semmisítették meg, alig 25 kilométerre a pakisztáni-indiai határtól.

A tartományban lévő Csakval körzetből arról számoltak be, hogy egy drón zuhant egy mezőgazdasági területre, a légi jármű eredetét a bejelentés szerint vizsgálják.

A hírt Újdelhi egyelőre nem kommentálta, az indiai külügyminisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy már 13 civil halálos áldozata és 59 sebesültje van a két országot a kasmíri térségben elválasztó demarkációs vonal mentén a határőrök között kirobbant összecsapásnak, amely során a pakisztáni fél indiai területeket vont ágyútűz alá. Az áldozatok zömét Púncs határtelepülésről jelentették.

Az indiai hatóságok mindeközben több ezer, a határ menti térség indiai részén élő ember kitelepítését rendelték el a környékbeli településekről, helyi hivatalos források pedig hozzátették, hogy sokan önként hagyták el otthonaikat.

A pakisztáni légügyi hatóságok csütörtök délutánig felfüggesztették a légiforgalmat Lahorban, valamint a dél-pakisztáni Karacsiban, illetve az ország északkeleti részében található Szialkottban is.

Szerdán India több pakisztáni célpont ellen intézett támadást. Az újdelhi védelmi minisztérium közleménye szerint a csapások pakisztáni székhelyű terroristacsoportok infrastruktúráját célozták, hozzátéve, hogy India "jelentős önmérsékletet tanúsított". A műveleteknek iszlámábádi közlések szerint több mint 20 halálos áldozatuk volt.

Jóllehet Sehbaz Sarif pakisztáni kormányfő megtorlást hangoztatott, háborús bűncselekménynek nevezve az indiai támadást, az ország védelmi minisztere, Hvadzsa Ászif a The New York Times című amerikai lapnak adott szerdai interjújában leszögezte: Iszlámábád kész a feszültség enyhítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?