Egy kozmonomád nyomában

A performance lázadó műfaj. Elsősorban a művészet értékesítése ellen lázad: míg a klasszikus értelemben vett művet, egy festményt, egy szobrot pénzzé lehet tenni, a performance fittyet hány a piacra, hiszen nem hoz létre produktumot – a matéria maga a performer teste. Radikális, hiszen aki nem tartózkodik ott és akkor, ahol és amikor a performer tette végbemegy, az nem válik a műalkotás részesévé. Ráadásul a színházi jellegű előadásokkal közelebbi rokonságban álló performatív műfajoktól is eltér azzal, hogy többnyire nem előre meghatározott, vagy legalábbis nem nyilvánosan meghirdetett időpontban történik, hiszen a performance fontos célja, hogy a meglepetés erejével hasson.

Ha nem voltunk testközelben, a performance-ot legfeljebb dokumentálva nézhetjük meg – és valószínűsíthetjük, hogy a lényeg, a dolog sava-borsa az bizony kimarad az így szerzett élményből. Mivel a Rokko performeri tevékenységét bemutató kiállítás megnyitóján nem tudtam részt venni – a megnyitó során is zajlott néhány performance – attól tartottam, hogy a pusztán fotódokumentációból álló tárlat majd az üresség érzetét kelti.

Nem keltette. Bár a performance gyakorlatilag ellentétben áll a képzőművészeti alkotások klasszikus közegével, a galéria intézményével, a tárlat azt bizonyítja, hogy egy dokumentációs anyagból is lehet izgalmas élményt csiholni a látogató számára. Egyrészt azzal, hogy a tárlat az egyes performance-ok körülményeit is felöleli, azaz bepillantást kapunk a performeri tett szélesebb kontextusába, miközben a művész kellékei is megjelennek. Felbukkan Rokko ikonikus bőröndje, amely vele együtt utazta be a kontinenseket számos performance tartozékaként. Beleütközünk a „Csodára várva” feliratú táblába, mely elsőként a budapesti Szabadság hídon tűnt fel 2017-ben, és melyet most sokatmondóan egy üres, fehér falnak támasztottak. És feltűnnek azok a poharak is, amelyeket Rokko egy kínai performance-a során kapott egy helyi étteremből, hogy a szökőkút vizével megtöltve, a járda repedéseibe illesztve a kínai filozófia kulcspil- lérét, az egyensúly témáját vizsgálja. (Ezek a poharak több későbbi performance-ában tűnnek fel az egyensúlyvesztés szimbólumaként.)

Másrészt Juhász Rokko tevékenysége az elmúlt tíz évben annyira színes és sokrétű volt, hogy a fotódokumentációt önmagában végignézni is vérpezsdítő élmény (és nem is abszolválható rövid idő alatt). A művész valószínűtlen helyeken, olykor egészen zseniális módokon jelenik meg: Tajvanban egy szikla peremébe kapaszkodik (Árnyékot csak a csend vet című performance-ával, 2018), Bangladesben riksát hajt (Riksaverseny, 2017), Panamában a kontinensek összeütközéséhez szükséges időt méri (Irány Afrika, 2015), a brünni Tugendhat-villában a történelmi események visszafordíthatatlanságára reflektál (Made in Czechoslovakia, 2021), a mexikói Samalayuca-sivatagban pedig az éghajlatváltozásra hívja fel a figyelmet (Szembenézni a klímaváltozással, 2019). Kozmopolita és nomád egyszerre: a kettő látszólagos összeférhetetlenségének rebellis lelkületű összeillesztése alapozza meg performeri identitását. Rokko egyforma lelkesedéssel közelít a város és a vidék, a globális és a lokális problémák, az univerzális gondolatok és az egyszerű, mindennapi tevékenységek felé.

A tárlat kiemelt figyelmet szentel 2013-as legendás performance-ának, a Humán vízállásmérőnek, amikor Rokko fekete szmokingban és esernyővel a feje fölött beállt az áradó Dunába, hogy saját testével mérje a vízszint emelkedését. A performance-ról készült fotók felrobbantották az internetet. Pár óra alatt több mint százezer komment született – ezekből is kapunk egy ízelítőt néhány négyzetméteren. A kommentelők a galéria egy teljes falát beborítják, izgalmas keresztmetszetet nyújtva arról, milyen nézeteket vált ki egy performance-művészeti akció a térségünkben.

Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Juhász Rokko egy kiállítás erejéig visszatért tehát Érsekújvárba. Bár maga mögött hagyta, a város a performer tevékenységének fontos kiindulópontja, hiszen itt rendezte meg a Transart Communication performance-művészeti fesztivál első évadait (a fesztivál 2019-ben, megváltozott formában a trencséni Pohoda Fesztiválra költözött), melynek célja a transzkulturális párbeszéd terjesztése volt – ez a cél vált az elmúlt évtized performeri tevékenységének fő motivációjává is.

A Juhász Rokko – Kozmonomád című kiállítás szeptember 9-ig látogatható a Zmeták Ernő Művészeti Galériában.