PENGE

Borbély Szilárd:
Halotti Pompa
Kalligram, Pozsony, 2006

Minden bizonnyal az utóbbi évek egyik legmegrázóbb verseskötete Borbély Szilárd Halotti Pompa című munkája. A kötet első kiadása már 2004-ben napvilágot látott, két ciklussal, pontosabban két „Könyv”-vel.

Borbély Szilárd:

Halotti Pompa

Kalligram, Pozsony, 2006

Minden bizonnyal az utóbbi évek egyik legmegrázóbb verseskötete Borbély Szilárd Halotti Pompa című munkája. A kötet első kiadása már 2004-ben napvilágot látott, két ciklussal, pontosabban két „Könyv”-vel. A 2006-os változat a Nagyheti Szekvenciák című „Első Könyv” és az Ámor & Psziché-szekvenciák című „Második Könyv” mellett a Hászid-Szekvenciák című „Harmadik Könyv”-vel bővült, majdnem duplájára növelve a kötet terjedelmét, s beteljesítve a misztikus hármasságot.

A kötet első ciklusának egyik fontos vonulata Jézus keresztre feszítésének motívuma: „Hogy megkínoztak Téged, Krisztusunk, / Hogy verték arcod / Szent Hóhérlegények, (...) Míg rúgták bakancsok és vasszögek / Szúrták át tested, / és mind megvetettek // Akik látták, hogy egykor Téged, / Mikor szerettek, / akkor sem szerettek.” (XIII.) A jézusi áldozatvállalás motívumait az első ciklusban a gyilkosság és az anya halálának motívuma keresztezi: „Harmadik nap. De a földszinti / lakókat, idős házaspár, senki sem kereste. / A nyomozók unottak. Őket sem érinti / meg semmi már. Részegen érkeztek, és a / szomszéd büfében rátöltöttek. A hullákat / Húsvét miatt gyorsan eltemették. Az ügyet / ad acta tették. És nem kapcsolták be a Dies iraet.” (Végső dolgok)

A második ciklus a brutális, megrázó halálélményt tovább fokozza a testiségre és a technicizált, sőt digitalizált halálra való koncentrálással: „Amikor a szerelemnek vége, / egy ezred fokkal hidegebb / lesz a test.” (Ámor kicsi halála) A testi folyamatok, érzelmek és a halál kapcsolatainak felkavaró, visszataszító erejével is szembesít: „– Esténként Kínában a férfiak / kimennek a piacra libát vásárolni. / A konyhaasztalon közösülnek // vele. Az orgazmus pillanatában, hogy / fokozzák az élvezetet, egy bárddal / hirtelen lecsapják az állat fejét.” (A mosoly emblémája)

A gyilkosság botránya, amely elnémítja az olvasót, a harmadik ciklusban mindenféle értelembe vetett hitet eltöröl: a teremtésről szóló haszid naiv-mély bölcsességeket a koncentrációs táborok őrjítő, tomboló gyilkosságsorozata keretezi: „Az éjszakában Pásztorok. / Lehajtott fejjel ébren / marhavagonban ácsorog / közöttük Jézus éhen. // Csillag van minden homlokán, / és csillag van a mellén. / Csillag ragyog az ég fokán, / a Törvénynek a helyén.” (Tenger könnyek csillaga) Elborzadunk attól, ami az ember.

Borbély Szilárd verseinek nyelve tág horizontot jár be: a középkori vallásos himnuszok archaizáló, archaikus helyesírású szövegeitől a szabadversekig, a 21. század elejének digitalizált mediális kultúrájának terminológiájáig, a szenvtelen halálesemény megjelenítésétől a szenvedés naiv bölcseletéig. Megrázó, és mivel mégis „csak” szöveg és szépirodalom: a fájdalom gyönyörének paradoxonáig hasító olvasmány, a halálról, vagy nem is a halálról, hanem a gyilkosság botrányáról. Hatására megint csak át kell gondolni az életet.

Németh Zoltán kritikai rovata

Értékelés: l l l l l l l l l l

A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?