Palóc volt-e Tompa Mihály?

Végre az idén is teljesült minden magyar szakos és alsó tagozatos tanító és tanár álma, megjelent a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny kiírása! Ebben az évben is átélhetjük azokat a megkapó, kedves pillanatokat a járási, kerületi fordulókon, országos döntőben, amelyeket eddig. Például a tavalyi év...

Már korán indulnak a felkészítők, saját autóval, hogy a távoli település kultúrházába legalább fél órával a verseny kezdete előtt megérkezzenek. A kezdési időpontban azonban semmi sem történik, negyed óra múlva sem, fél óra elteltével sem. A kísérők talán már megszokták, Szlovákiában ez már csak így megy, a gyerekek futóversenyt rendeznek a nagyteremben, aztán egy óra elteltével megjelenik egy szervező, elnézést kér, kezdődhet.

A prózamondók kategóriájában egy kisfiút leállítanak, miért mond palóc nyelvjárásban palóc népmesét, amelyben cigány is szerepel, mondván, idézem: „Tompa Mihály se palóc, se cigány nem volt...” Talán tényleg nem voltak roma felmenői Tompának (bár a rejtett összefüggéseket nem igazán akarom érteni), de hogy ne beszélt volna palócul, az már gyanús. Amúgy persze a prominens zsűritag legalább tájékozott lett volna arról, hogy a versenykiírás nem tiltja sem a palóc nyelvjárás használatát, sem a roma etnikumhoz tartozó szereplők megjelenítését. Miko Attila hányszor is nyert országos döntőt palóc nyelvjárásban előadott palóc népmesével? Talán visszamenőleg diszkvalifikálják?

A vers kategóriában már az gyanús, hogy egy kerületi fordulóban, amelyen három járás diákjai vesznek részt, miért csak öten kerülnek be egy-egy kategóriába. Mert a zsűri – tagjai mind ugyanannak az előadói díjnak a tulajdonosai – túlságosan alacsonynak ítélte a színvonalat, ezért volt olyan járás, ahonnét csak egy diákot juttatott tovább, súgja valaki. Most sincs másként: egyetlen diák jut az országos döntőbe, nem is egy kategóriában! Minek is megajándékozni a gyerekeket (és a felkészítőt) egy országos döntő hangulatával, a továbbjutás élményével. Úgy kéne, hogy lenne, mondjuk, egy olyan év, amikor senki sem jut az országos döntőbe, mert nem éri el a színvonalat. Ja, az országos döntő. Amikor lekezelően odavetik a kiértékelésen: rossz volt a prózaválasztásod (itt a név következik), nem illik az egyéniségedhez (ez minden évben elhangzik, amikor nem tudnak mit mondani). Elnézést, válaszol a megbírált gimnazista, én verset mondtam. Más: amikor a gimnazista lány (volt már országos győztes is) megkérdezi, idén mi volt a baj az előadásával. A verseddel nem volt semmi probléma, hangzik a válasz, de „azt nagyon elb...tad” (idézet), hogy nem jöttél a versmondó táborunkba.

Mindezt csekély százötven koronáért per koponya. Megfizethetetlen tapasztalat, amellyel sokra mehetünk még az életben. Talán nem is olyan nagy baj, hogy nem mindig jutunk el az országos döntőbe.