Övé a világ színpada

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Aprólékos kutatómunkát végezve a konyhában „körutazva” beszél ízekről, a főzés kultúrájáról, a fürdőszobában a testi tisztaságunk történetéről, a hálószobában az alvásról, a szexről, a halálról.

Bill Bryson újságíró. Ragyogó humorú, kíváncsiságát soha nem leplező, mondanivalóját mesteri történetszövéssel előadó újságíró. Felkutat, megszólaltat, véleményt mond, következtetéseket von le. Nem véletlen, hogy az emberi kultúra szakavatott kutatójaként tartják számon. Shakespeare-ről is úgy beszél, mintha rokonunk vagy legalábbis nagyon közeli ismerősünk lenne, akinek régóta belelátunk már az életébe, de igazán tiszta képet még mindig nem alkottunk róla. Rengeteg koholmányt, hazugságot, féligazságot, mindenre kiterjedő vizsgálatot nélkülöző alapinformációt jár körbe elképesztő kutatómunkát végezve, hogy megpróbálja kideríteni, ki lakik a drámairodalom remekművei mögött. Rengeteg adatot összevetve igyekszik a dolgok mélyére jutni, tényeket kideríteni, hamis állításokat leleplezni, megvétózni. Árnyaltan megrajzolni egy nagyra becsült szerző portréját, közel hozni életművét, precízen bemutatni írói nagyságát.

Az egész világ színház.

Felejtsük el akkor azt is, hogy: Színház az egész világ? Eddig ugyanis ezt a szórendet használtuk Shakespeare kapcsán.

The World as a Stage (A világ mint színpad), írja Bill Bryson. Nála jobb kalauzt pedig nem is kívánhatnánk Shakespeare világát járva.

Minden idők egyik legnagyobb drámaíróját illetően mindössze abban lehetünk biztosak: három gyerek apja volt, Londonban színész és író lett, majd visszatért szülőhelyére, Stratford-upon-Avonba, ahol végrendeletet készített, majd meghalt. Körülbelül száz fennmaradt dokumentum bizonyítja, hogy élt és dolgozott, családja volt. Ezek keresztelési anyakönyvek, birtoklevelek, adóigazolások, házasságlevelek, lefoglaló parancsok, bírósági ügyiratok. Nem tudjuk viszont, hogy pontosan hány darabot írt és milyen sorrendben. Írásos dokumentum, amíg élt, nem született róla. Halála után hatvannégy évvel John Aubrey a következőkkel állt elő: „Jóképű és jóvágású férfi volt, remek társaság, gyors észjárású. Kellemes, csiszolt modorú.” Bryson szerint három képmását ismerjük Shakespeare-nek. Az összes többi ezek alapján készült, de kettő közülük jelentéktelen alkotók munkája… A fennmaradó egy pedig, bármilyen lenyűgöző arckép, talán valaki mást ábrázol. Ennek köszönhető az a furcsa tény, hogy bár mindenki első látásra felismeri a Shakespeare-ábrázolásokat, valójában nem tudjuk, milyen is lehetett a szerző. Bryson még ennél is tovább megy állításaiban: „Szexualitásáról összeegyeztethetetlen tényeket tudunk… Százötvennégy szonettje közül – írja a jeles Shakespeare-kutató – az első százhuszonhat egy szépséges fiatalemberhez (vagy esetleg: fiatalemberekhez) szól, akiért a költő nyíltan rajong.” A százhuszonhetediktől a szonettek már egy sötét hölgyhöz íródtak (bár a konkrét dark lady kifejezés egyikben sem szerepel), aki hűtlen lett a költőhöz, sőt az első szonettek imádott férfijával csalta meg.

„Ha csak a vígjátékai maradtak volna fenn Shakespeare-nek, talán felszínes ember benyomását keltené – vélekedik Bryson. – Ha csak a szonettjeit ismernénk, szenvedélyes léleknek állíthatnánk be. Más művei alapján pedig választékos modorúnak, racionálisnak, metafizikusnak, melankolikusnak, machiavellisztikusnak, neurotikusnak, gondtalannak, kedvesnek vagy sok minden másnak tartanánk. Shakespeare természetesen mindez volt – íróként. Nemigen tudjuk, magánemberként milyen lehetett.” Az esze és a keze mindenesetre egyszerre működött, jegyezték fel róla közvetlen munkatársai. „Ami az eszébe jutott, olyan könnyedén meg is fogalmazta, hogy szinte egy áthúzást sem láttunk a keze alól kikerült írásokon.” Tanultságát is nagyra tartották. Tudása felért korának bármelyik ügyvédjének, orvosának, államférfijának vagy más művelt szakemberének a tudásával. Szókincse alapján az is megállapítható, hogy az átlagnál jobban érdeklődött az orvostudomány, a jog, a hadügyek és a természetrajz iránt, ezzel párhuzamosan viszont gyakran követett el földrajzi tévedéseket. „Lángelméje – összegez Bryson – nem annyira a tárgyi tudásban nyilvánult meg, sokkal többet tudott a becsvágyról, cselszövésről, szerelemről és szenvedésről, ezeket pedig nem tanítják az iskolában.” Mint ahogy azt sem, ahogyan ő világítja meg a lélektani folyamatokat, vagy ahogy új kifejezéseket alkot egy olyan korban, amikor az angol nyelv még mindig küzdött az elismerésért.

Több mint szórakoztató – lenyűgöző olvasmány Bill Bryson műve. Úgy hozza közel hozzánk a drámairodalom talán legtalányosabb zsenijét, hogy az első oldaltól az utolsóig azt érezzük: élete minden titkát, furcsaságát csak nekünk meséli el. Hol tréfásan, hol halálosan komolyan. Ugyanazon a hangon, ahogy a műveit is írta.