Ötven év a betűk szolgálatában – nyomdászéletrajz miniatűr könyvben

Szabó Géza nyugdíjas nyomdász miniatűr, bőrkötésű könyvben adta ki életrajzát. A magyarul 150, szlovákul 100 példányban napvilágot látott kiadvány szedése, kötése aprólékos, pontos munka. Aki készítette, mindent megtett annak érdekében, hogy műve szakmailag kifogásolhatatlan legyen. Ötven év a betűk szolgálatában – ez a címe a négyszer öt és fél centiméteres könyvecskének.

A történet 1940-ben kezdődik.

„Véletlenül lettem nyomdász. Gútán születtem, ahol ez a szakma ismeretlen volt. Édesapám budapesti barátja lagziba jött hozzánk. Borozgattak, szó szót követett. Pályaválasztásomról is beszéltek. A barát felajánlotta, elvisz Pestre, ahol egy nyomdában dolgozhatok. El sem tudtam képzelni, milyen lehet a nyomdász munkája, de szófogadó gyerek voltam, elindultam Pest felé” – kezdi történetét Szabó Géza.

Budapesten, a hatodik kerületben, az Ó utca ötös szám alatt működött a Hamburger Mór nyomda. A gútai fiatalember itt ismerkedett meg a szakmával. „Inkább tízszer kérdezz, mint hogy egyszer roszszul csináld” – ezek voltak mestere, Pauts Hugó szavai. Ő pedig kérdezett, próbálkozott, ismerkedett a szakma fortélyaival. „Ha a mesteremnek azt mondtam, nincs anyagom, rosszállóan azt válaszolta: »Amíg egy nonpareille (egy betűszélességnyi pont) van a nyomdában, addig mindent meg lehet csinálni.« Azóta ehhez tartom magam.”

Három és fél évig dolgozott az Ó utcában. A tulajdonos meghalt, a nyomda bezárt. „Az ipartestületnél levizsgáztam, és Magyarország akkori legnagyobb nyomdájába, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt.-be kerültem. Itt számtalan tudományos, szépirodalmi kiadvány, tankönyv mellett 35 folyóirat és napilap készült. Új emberként a mettőrökhöz kerültem. Rövid idő múlva már önállóan készítettem a Képes Sportot, amiért elismerést is kaptam. Karácsonykor a nyomda vezetése – a többi alkalmazotthoz hasonlóan – engem is ajándékkal lepett meg. Az én csomagomban három méter ruhaszövet volt, édesség, cigaretta és egy liter rum. Mindez a háború negyedik évében! Nagyon jól éreztem magam a nyomdában, érdekelt a munka, mindig akadt olyan kiadvány, amelynél kísérletezhettem. Úgy éreztem, a feletteseim is megbecsülnek. 1944 karácsonyán hazajöttem szabadságra, de már nem tudtam visszamenni. Budapestet bekerítette a szovjet hadsereg” – emlékezik.

Egy évvel később Szabó Géza a komáromi nyomdába kerül, a Pravda nyomdavállalat fióküzemébe. Ennek utódja lett a Nyitrai Nyomdavállalat, majd a Nyugat-szlovákiai Nyomdavállalat, a magánosítás után pedig a Komáromi Nyomda Kft. Szabó Géza mindig arra törekedett, hogy munkáját pontosan, hibátlanul végezze el.

„Sok újsággal dolgoztam. Nálunk készült egyebek mellett a Népművelés, a Szovjetbarát, az Irodalmi Szemle. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy sok íróval, köztük például Egri Viktorral dolgozhattam. Ma, amikor a kiadványok fényszedéssel készülnek, még a szakmában dolgozók közül is kevesen tudják, hogy valamikor egy újságoldal 4,5 kilogrammos volt. Egy 112 oldalas Irodalmi Szemlénél ez összesen 2520 kilogrammot tett ki” – magyarázza. Szabó Géza 11 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba. A szakmában fél évszázadot töltött.

„Nyugdíjasként is szerettem volna a nyomdászattal foglalkozni. Éppen azon gondolkodtam, hogyan tudom megvalósítani, amikor a televízióban egy riportfilmet közvetítettek a gyomai nyomdáról, ahol miniatűr könyveket készítenek. Megtetszett az ötlet, azonnal nekiláttam. Amikor az életrajzi könyvem elkészült, kivágtam azt a diófát, amelyet harminc évvel ezelőtt édesapám ültetett. Asztalt készítettem belőle, a tetejére üveglapot tettem, alá pedig a könyveket. A »kiállítást« látta Meszlényi István, a komáromi nyomda igazgatója, és nagyon megtetszett neki. Megígérte, ha a nyomda előterében felszerelik a biztonsági kamerákat, kiállítja a művemet. Gútán is megígérték, hogy bemutatják a miniatűr könyveimet.”

Szabó Géza örül annak, hogy munkája közszemlére kerül, nagyon kíváncsi a látogatók véleményére.