Orvost játszik, komoly betegen

A Pesti Színházban továbbra is viszi Balu szerepét A dzsungel könyvében, de amióta orvosi kezelésre szorul, több színpadi szerepet nem vállal. Ráckevei háza teraszán ülve mondja mindezt, miközben víz helyett sörre szomjazik.

Ezt szabad? – kérdezem tőle, amikor már cigarettáért nyúl.

Hááát! Senkinek nem lenne szabad. De én már annyit szívtam! Egy professzorbarátom azt mondta, csökkenteni lehet, ha viszont abbahagyom, másfél hónap múlva meghalok. Na, azt nem! A nagyapám volt erős dohányos. Közölte is vele az orvos, hogy Reviczky bácsi, ha nem teszi le a cigarettát, akkor le kell vágnunk az egyik lábát. S akkor elnyomta. Ami pedig a sört illeti: naponta három liter vizet kellene innom. Nem tudok. Kérdeztem az orvost, mit csináljak. Sörben lemegy, árultam el neki. Akkor igyon azt, felelte.
 
Hogyan derült ki, hogy baj van?

Jótékonysági vadászaton voltam. Azon a napon még semmi problémám nem volt, de másnap már gyakrabban kellett pisilnem. Hajtóvadászaton voltunk. Irtott erdőn, ahol nyúl nem fordul elő, csak fácán. És ahogy jöttem haza, minden pihenőhelyen, benzinkúton meg kellett állnom. Másnap már kórházban voltam. Megműtöttek. Reviczky úr, ez nem friss dolog, mondta az urológus, ez már öt-tíz éves. Nem tudtam róla.
 
És most mi a helyzet? Mert annyi mindenről szól a történet. Bordákról, prosztatáról, gerinccsigolyáról, nyaki mirigyről.

Reggeltől estig úgy érzem magam, mintha be lennék rúgva. Mintha négy sört és egy whiskyt ittam volna. De ez a gyógyszertől van. Injekciót is kapok, ami a kisagyamban leállítja a parancsosztogatást, hogy ne termeljen tesztoszteront, és ne szaporodjanak a ráksejtek.
 
Közben forgat.

Mindennap megyek. Ha dolgozom, legyűröm magamban a szédülést. Lefoglal a szerep. A koncentráció mindig segít. Túllendít a bajon. Itthon is félóránként-óránként vízszintesen fekszem öt-hat percig, és akkor pihent vagyok. Muszáj vízszintesen feküdnöm. Kímélni akartak az egyik forgatási napon, hoztak egy nyugágyat ebéd után. Hogy addig, míg fekszem, felvesznek egy másik jelenetet. El is aludtam, de rettentő fáradtan ébredtem. Nem jó a nyugágy. Az nem teljesen vízszintes. De a kamera előtt tényleg nincs gond velem. Verebes István fiatalkorában az előadás első felvonásának elején eltörte a kezét. Nem vette észre, csak a szünetben.

Baluval hol jár, hányadik előadásnál? Évek óta fut a darab, lassan megdönti a magyar színházi rekordot, amelyet a Szinetár Miklós rendezte Csárdáskirálynő tart.

Az ezernégyszáz alkalommal ment az Operettszínházban. Meg fogjuk dönteni, az már biztos. Ezerháromszáznyolcvanötnél járunk. Addig biztosan játszani fogom a szerepet, amíg nem állítjuk fel a rekordot. Szeretem a darabot. A végén mindig nekem van a legnagyobb sikerem. Az első kiabálás nálam van a tapsnál.
 
Szívós ember, akit nem tud megtörni az élet.

Mivel nem adom át magamat a betegségnek, azzal sem foglalkozom, hogy javul-e az állapotom. Nem figyelem. Ha állandóan ez járna a fejemben, félő, hogy végezne velem. Hinni kell a gyógyulásban, mondják. De én még ennyire sem akarok foglalkozni vele. Holnap megyek a hatodik kemoterápiára. Csak ennyire van jelen a probléma a mindennapjaimban. Ebből a szempontból tényleg gyógyír a sorozat. És a természet. Az erdő.

Mi lépett be előbb az életébe? A horgászat vagy a vadászat?

Gyerekkoromban rengeteget bicikliztem. Azzal jártam horgászni. Tatabányán születtem, onnan kerültem Budapestre. Tizenöt kilométerre volt tőlünk a horgásztó.
 
Azt tudtam, hogy szenvedélyes horgász, de vadász hogyan lett?

Bementem egy sportáruházba, és megakadt a szemem a vadászruhákon. Megtapogattam az egyiket, és elkezdtem dühöngeni magamban, hogy ha a vadászoknak ilyen kiváló minőségű, vízmentes anyagból készült ruhájuk van, a horgászoknak miért nincs? Miközben a vadászok vannak kevesebben. Vettem egy nadrágot és egy felsőt. Fél év múlva elkezdtük forgatni az Erdei utakon Reviczky Gáborral című tematikus ismeretterjesztő sorozatot, majd a Reviczkyvel az erdőbent. De ha már vadásztéma, gondoltam, leteszem a vadászvizsgát. Hogy neve legyen a gyereknek. Ne legyek teljesen dilettáns, ha vadászokkal beszélgetek kamera előtt.
 
Így lett aztán szenvedélyes vadász?

Neeem! Csak akkor megyek, ha meghívnak valahova, és mindig a fővadásszal. Nem vagyok az a megszállott vadász, aki hajnalban, délben, este kint van az erdőben, fent ül a magaslesen, és csak akkor érzi igazán jól magát, ha elejtett valamit. De legközelebb, ha megyek, már tudom, hogy vaddisznóra fogok vadászni.

S ha egy őzbak vagy egy szarvasbika kerül a látószögébe, meghúzza a ravaszt?

Őzbakot nem lőttem még. Ha egy őz szemébe nézek, nem jut eszembe, hogy elejtsem. Olyan a tekintete. De az sem vágyam, hogy szarvasbikát ejtsek el. Csodaszarvasra nem tudok rálőni. Nekem az szent állat. Szarvasbőgéskor mindenki lázba jön, én nem. Pont akkor, amikor szerelmesek? Amikor a hím keresi a párját?
 
Tatabánya környékén már kamaszként is járta az erdőt?

Gyerekkoromban találtam egy megfagyott őzet. Rengeteg hó esett azon a télen. Lehetett vagy másfél méter magas. A teteje meg volt fagyva. Óvatosan kellett lépdelni rajta, nehogy beszakadjon és elnyeljen. Ilyen kemény tél csak egyszer volt az életemben. És akkor felvettem a hátamra a megfagyott őzikét, s mivel nem tudtam, mi a teendő vele, becipeltem a városba, és letettem a megyei tanács főbejárata elé. Azt hittem, ott kell leadni. Igen, már gyerekkoromban kapcsolatban voltam a vaddal.
 
A szinkronstúdiókban is „nagyvadakkal” találkozik. Robert De Niróval, Clint Eastwooddal, Jack Nicholsonnal.

Nicholsontól először A postás mindig kétszer csenget című filmben ájultam el. Azt mondtam, én ezt az embert szinkronizálni akarom. Fülébe jutott ez egy jó nevű szinkronrendezőnek, és azt mondta, ő még ilyet nem hallott, hogy egy színész ennyire vágyik egy szinkronra. Behívott. Megnéztem a filmet, de nem tudtam rögtön elkezdeni a munkát, annyira a hatása alatt voltam Nicholsonnak. Ne haragudjatok, így nem lehet szinkronizálni, mondtam. És nem kezdtük el, csak két nap múlva. Azóta enyém a pasi. Illetve egyszer Bodrogi Gyula kapta, de azt is újracsinálták velem. Clint Eastwoodnak több hangmintát is küldtek, hogy válasszon közülük. Ő döntötte el, hogy én szinkronizáljam őt. Én mindig azt figyelem, mit játszik a színész. Ebből a szempontból Robert De Nirót nagyon nehéz elkapni, mert ő kaméleon. Al Pacinót kilenc filmben szinkronizáltam fiatalkorában, de a Dr. Halált is én csináltam. Neki olyan túlvilági, agyondohányzott hangja van.
 
Martin Scorsese filmjéhez, Az írhez is sok köze van.

Ott is hangmintát kértek a három főszereplőhöz, De Niróhoz, Joe Pescihez és Al Pacinóhoz. Megírták nekik a magyarok, hogy bocsánat, önök ezt nem tudják, de nálunk mind a három főszereplő Reviczky Gábor hangján szólal meg. Vagyis hogy döntsenek ők. De jelezték nekik azt is, hogy a De Niro mindig az enyém. Jó, akkor csináljam én, üzenték.
 
Egy újabb színpadi szereppel boldogabb lenne most?

Nem érzem magam olyan állapotban, hogy próbákra járjak. Elég az az egy, ami van. Jól elvagyok Baluval.

A szerző a Vasárnap munkatársa