Orchideák, fehér orchideák…

<p>Akik csak ma, netán holnap érkeznek, azokat el kell, hogy szomorítsam: a legjobb sátorhelyek már elkeltek. Az első pár ezer külföldi már a hétvégén birtokba vette a fesztivál helyszínét, amire még nem volt példa.</p>

A németek tavaly jöttek rá, milyen jó üzlet különvonatot indítani a Szigetre, idén pedig a hollandok is észbe kaptak. Vasárnap futott be a Nyugati Pályaudvarra az a 16 kocsiból álló szerelvény, amelyik több hollandiai várost érintve szedte össze a fiatalokat. Az utazó- és hálókocsik mellett egy partikocsi is működött rajta, ahol az út teljes hossza alatt Dj-k szolgáltatták a zenét. Tavaly a hetijegyek nem kevesebb, mint 75 százaléka külföldön fogyott el. Idei adatokat még nem láttam ezzel kapcsolatban, de annyi bizonyos, hogy a nagyobb európai országokban már május óta árusítják a jegyeket, sőt Franciaországban Sziget France néven külön ügynökség koordinál és tájékoztat a fesztivállal kapcsolatban. Azt, hogy Szlovákiából mekkora tömeg érkezik, nem igazán lehet tudni, mivel a határhoz közel lakók többsége Magyarországon veszi meg a jegyét. Csak saccolni lehet: olyan tízezren azért mi is leszünk, ami a trencséni Pohoda teljes közönségének egyharmada. A két fesztivált persze sem méreteiben, sem kínálat és infrastruktúra tekintetében nem lehet összehasonlítani, hiszen a Sziget mára felküzdötte magát Európa legjobb fesztiváljainak tízes listájára, a térség legnagyobb és leghosszabb multikulturális dzsemborija lett, mellesleg abszolút profin működő gépezet. Egy Miskolc nagyságú város épül fel évente egy hétre az Óbudai-szigeten, Európa talán legideálisabb fesztiválhelyszínén, egy főváros központjában, mégis elkerítve a fővárostól.

A héten igyekszünk minél több hasznos, érdekes és fontos információt megosztani önökkel, akik még hezitálnak, belenyúljanak-e jó mélyre a pénztárcájukba egy-két napijegy áráért, önökkel, akik már voltak, de idén kihagyják, illetve önökkel, kedves szülők, akiknek gyermekeik a Szigeten buliznak, és csak ritkán jut eszükbe hazatelefonálni. Illetve mindazokkal, akik a Szigeten buliznak ugyan, de lesz idejük betérni az internetsátorba, hogy elolvassák ezeket a minden bizonnyal szubjektív, ám alaposnak szánt tudósításokat.

Kezdjük néhány hasznos információval. Aki a ma este hétkor kezdődő Prince-koncertre igyekszik, érdemes pár órával előbb érkeznie, mert elkerülheti a tumultust a bejáratnál, ráadásul belekukkanthat az öt órára hirdetett Klezmatics-koncertbe is. A klezmer-revival első hullámának lovasai ők, 25 éves működésük során egyetemessé tágították a zsidó muzsikát. A kezdeti „revival-fíling” hamarosan a dzsessz és a rock, a Balkán és a Közel-Kelet, a rap és a hiphop, a salsa és a gospel jegyeivel párosult, de úgy, hogy a klezmerben rejlő spiritualitás a legkevésbé se sérüljön. Nincs mese: a Klezmaticset méltán jegyzik a világ egyik legjobb klezmerzenekaraként, miként az is tény, hogy ez a csapat a műfaj eddigi egyetlen Grammy-díjasa.

Utánuk a legnépszerűbb balkáni rezesbanda, a Boban Markovic Orchestar lép fel. Kíváncsi vagyok, hányan ropják majd a Kalasnyikovra és a Meszecsinára a Prince-koncerttel egy időben. Némileg szerencsésebb a Leningrad, kedvenc orosz zenekarom, akiket harmadszor ajánlok figyelmükbe, eddigi két szigetes fellépésük alapján most is tomboló sikert jósolva ennek a ska-ból, punkból, orosz indulókból és népdalokból álló, elementáris erejű keveréknek.

Prince-ről inkább nem írok semmit, újat mondani úgysem tudnék. Legyen elég annyi, hogy a poptörténet egyik legzseniálisabb dalszerzője, aki előadóként sem utolsó. Külön kívánsága volt egy tízméteres kifutó, azaz átrendezte a nagyszínpadot, de a szervezők mindenre hajlandóak egy olyan világsztár kedvéért, aki idén csupán két koncertet ad Európában (a másikat Varsóban). Megkapja a bőrkanapét az öltözőbe, a fehér orchideákat, rózsákat, sőt a plazmatévével felszerelt illemhelyet is. (Láttam ilyet Amerikában, méghozzá egy átlagos kisvárosi resti vécéjében, úgyhogy ez a kívánság igazán bagatellnek számít.)

Fontos információ: aki még nem látta élőben a metál korszakalkotóit, a Judas Priest-et, az csütörtökön okvetlen nézze meg őket, mert nem lesz több alkalma rá, ez ugyanis a búcsúturnéjuk. Ugyanezt tanácsolom (szerdán a világzenei színpadon) a spanyol Ojos de Brujo esetében, ők is bejelentették, hogy idén befejezik szkreccseléssel dúsított, vérbő latin dallamkavarásukat, nagy-nagy bánatomra.

Végül egy praktikus információ. Idén nincs készpénzfizetés a Szigeten, mindenki kap egy chipkártyát, amelyet tetszőleges összeggel tölthet fel, fizetéskor pedig csak odaérinti a leolvasóhoz. Ezt a módszert tavaly tesztelték, és nagyon bevált. Gyorsabban haladnak a sorok a büféknél, mert nem kell bíbelődni az apróval. Sőt a fizetőeszközt nemcsak kártya formájában válthatjuk ki, hanem vehetünk egy karórát is, ami ugyanúgy működik, mint a kártya. Az óra tényleg szép, ideális szuvenír, és nehezebb elhagyni, mint a kártyát. Nekem már van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?