Önuralom, önfegyelem, műveltség

A helyes magatartás nagyobbrészt az észlelés és utánzás eredménye, az önuralkodás szokása. A legnagyobb nevelés sem képes egyedül, a társadalom segélye nélkül, valakinek helyes, jó magatartást adni. (K. Beniczky Irma, 1880.)

KÖVES J. JULIANNA

A valódi lelki műveltség, mely az igazi jó modor alapköve s fő feltétele, nyugodt, öntudatos magaviseletben nyilvánul... A valódi műveltség és jó modor nemcsak külső máz, mely az első alkalommal letörlődik, hogy az alatta levő durvaság napvilágra jusson... (Egy nagyvilági hölgy, 1880.)

A jó táraság minden tagjától megköveteli, hogy érzelmein, indulatain uralkodni tudjon. Úriember lehet mérges, de a felindultság pillanataiban sem feledkezik meg arról, amivel a jól nevelt ember a társaságnak és önmagának is tartozik. „Dühösnek lenni anynyi, mint más hibáját magunkon megbosszulni” – mondja Pope. (Szabó István Andor, 1927.)

A társadalmi érintkezés kultúrájához vezető első lépcsőfok: az önuralom. Csak, ha ura vagy magadnak, akkor tudsz kifogástalanul mozogni a társaságban, és csak az szabadult fel a különböző gátlások és a bizonytalanság érzésének gyötrelmes nyomása alól, aki megtanul kifogástalanul mozogni. (Új Idők, 1930.)

Művelt ember mindig uralkodik érzelmein, de különösen vigyáz arra, hogy haragját, dühét, bosszúságát ne mutassa mások előtt. A vita hevében személyeskedni a legnagyobb modortalanságok közé tartozik... (Dr. Berky Imre, 1947.)

Ki tulajdonképpen a művelt ember? Az, aki elsajátította foglalkozásának ismereteit, de érdeklődési köre nem merül ki enynyiben, hanem meg akar ismerni más területeket is. A művelt embernek önálló véleménye van, különbséget tud tenni jó és rossz, hasznos és haszontalan, igaz és hamis között. A művelt ember a rendelkezésére álló tudásanyagot alkalmazni is tudja az életben. (Burget-Kovácsvölgyi, 1959.)

E rövid fejezetben – mely látszólag nem is tartozik az illemtan körébe – nem kisebb dologról van szó, mint a szabadságról. A társadalomban is csak annyira lehetünk szabadok, amennyire felismerjük – s persze figyelembe vesszük, alkalmazzuk – a társadalom törvényszerűségeit, a társadalmi érdeket, embertársaink jogait. Felelősek vagyunk önmagunkkal és felelősek vagyunk a társadalommal szemben. Tiszteletben kell tartanunk nemcsak a magunk, hanem mások érdekeit is: ez is a szabadság fogalomkörébe tartozik.

Az önuralom, az önfegyelem nem jelent megalkuvást, sokkal inkább jelent megértést, nagyvonalúságot. A művelt embert leginkább az különbözteti meg a neveletlentől, hogy tud – mert akar – uralkodni érzésein, indulatain. Csak az lehet szabad, aki nem rabja indulatainak, ösztönének. „Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik” – mondja Eötvös József, s ez akár mottója is lehetne első témakörünknek.

Aki azt akarja, hogy legyen társasága, hogy befogadják, annak elsősorban az önmagán való uralkodás képességét kell elsajátítania. Másodsorban pedig folytonosan képeznie kell magát, törekednie kell a világ mind teljesebb megismerésére – mindenekelőtt a jó könyvek, a nemes irodalom által.u

1. §. Még vita hevében is érvekkel igyekezzünk meggyőzni partnerünket, s ne hangerővel.

2. §. A fegyelmezett ember igyekszik és tud is uralkodni arcvonásain.

3. §. Ha a partnernek igaza van, merjük belátni tévedésünket.

4. §. Mindig hallgassuk meg a másik felet is.

5. §. Érzelmeinket kifejezni nem illetlenség – de a szélsőségeket kerülnünk kell.

6. §. Jó modorú ember ura testtartásának, kézmozdulatainak.

7. §. Éppen ezért jó modorú ember beszélgetés közben nem fogja meg társa gombját, vállát, zakóját.

8. §. Társaságban ásítani illetlenség. Az ásítást – ha már nagyon előtörne – igyekezzünk zárt szájjal, feltűnés nélkül elvégezni. (A néprajzosok szerint eleink úgy hitték, hogy a rontó szellemek az ásító nyitott száján át surrannak testünkbe. Ez e szabály magyarázata.)

9. §. A tüsszentést – bár nem lehet megakadályozni – illik zsebkendővel tompítani, diszkrétebbé tenni.

10. §. A tüsszentést – a dívó ellenkező szokás ellenére – nem kell senkinek egészségre kívánni. A tubákolás korában az emberek e szóval kínálták egymást a tubákosszelencéből, így e gesztusnak akkor volt értelme, ma semmi jelentősége sincsen. Helyesebb tehát a tüsszentést nem észrevenni.

11. §. Tüsszenteni, köhögni csak zsebkendőbe szabad. Ez nemcsak illemszabály, hanem egészségügyi követelmény is.

12. §. Nem illik mutogatni, hadonászni, csapkodni, vakarózni stb.

13. §. Jól nevelt ember társaságban nem piszkálja a körmét, frizuráját, bajuszát, fogát stb.

14. §. Nem illik köpködni, trombitálva orrot fújni.

15. §. A csecsemőt „büfiztetjük” ugyan, de a felnőtt ember azonban tartózkodjék minden hasonló jellegű megnyilvánulástól.

16. §. A csuklás nem neveletlenség – hiszen olykor a legnagyobb önuralommal sem lehet meggátolni. Kellemetlen azonban, s ezért – ha néhány korty víz sem segít – illik félrehúzódni a társaságtól arra a néhány percre, míg megszűnik.

17. §. Ne terpeszkedjünk a széken, ne könyököljünk az asztalra.

18. §. Járás közben ne csoszogjunk, igyekezzünk zajtalanul lépni.

19. §. Általában a rossz szokásokat – szipákolás, arcrángatás, ujjak ropogtatása, körömrágás, fogcsikorgatás stb. – kellő önellenőrzéssel hamar le lehet küzdeni. „A legjobb szokás, ha az embernek semmiféle szokása sincs” – írja Szabó István Andor Az úriember című könyvecskéjében.

20. §. Ne kíváncsiskodjunk, de legyünk érdeklődőek minden iránt.

21. §. Legyünk nyitottak minden kultúrára.

22. §. Semmilyen emberi kapcsolat nem nélkülözheti azokat az információkat, amelyeket az újságok, hetilapok olvasása jelent.

23. §. A könyvek rendszeres olvasása ismereteink állandó bővítését szolgálja. „Az emberben minden könyv nyomot hagy, jegyet a lélekre, mint az obeliszkre a képíró! – írta Gárdonyi Géza.

24. §. Társasági ember csakis a művelt ember lehet. (Illik tudni – A kulturált viselkedés szabályai, K.u.K. Kiadó 2000)