Novellái a saját életüket élik

Hogyan fogadtad a nívódíjat? Lendületet, ösztönzést jelent számodra, vagy pedig egyfajta gátat is, hogy ezek után meg kell felelned bizonyos elvárásoknak?

A díj nagyon meglepett. Nem számítottam rá, de örültem neki. Most éppen a doktori disszertációmmal finiselek, és elég hosszú ideje nem írok rendszeresen novellákat, így aztán a díj ösztönző vagy gátló hatását sem igazán érzékelem.

Édesanyád Kovács Magda író, édesapád Bárczi István költő, vagyis irodalmár családban nőttél föl. Ez a tény mennyire határozta meg az érdeklődésedet az irodalom iránt?

Biztos, hogy erősen befolyásolta, egy ilyen családi háttér valamennyire be is szűkíti az ember érdeklődési körét. Mivel ezt láttam otthon, nem is nagyon fordult meg bennem, hogy mással is lehet foglalkozni.

Próbáltak rád hatni valamennyire az olvasmányaidat illetően?

Persze. Vannak kedves emlékeim erről. Amikor például 11-12 évesen „nyüszítettem” otthon, hogy mit olvassak, édesapám komoly könyveket nyomott a kezembe, mondjuk Dosztojevszkijt, bár én a Linkóczi kapitány kalandjai iránt érdeklődtem jobban. (Végül a kettőt párhuzamosan olvastam el.) Nagyon jó volt viszont, hogy mindig volt kivel megbeszélnem az irodalmi élményeimet.

Egy korábbi beszélgetésünk során említetted, hogy szerinted elég későn kezdtél írni, kassai gimnazista korodban például vonzottak a természettudományi tárgyak is.

Kizárólag a fizika, Diószeghy Árpád tanár úrnak köszönhetően. De az hamar kiderült, hogy egyáltalán nincs hozzá tehetségem. Az az igazság, hogy nem voltak határozott elképzeléseim az életemről, mint mondjuk a legjobb barátnőmnek, Évának, aki már 16 éves korától tudta, hogy orvos akar lenni. Errefelé pofozódtam.

Mit jelent számodra az, hogy az irodalomba „pofozódtál”? Mit jelent számodra az írás?

Belső egyensúlyt.

Mi volt az a döntő momentum, amelynek hatására aztán végül is elkezdtél írni?

Sokféle élményem volt. Aztán egyszer csak, úgy három éve, egy konkrét élménynek a hatására, készen volt bennem egy elbeszélés.

Meglepődtek a szüleid, amikor kiderült, hogy te is folytatod a családi hagyományt? Vagy inkább az lepte meg őket, hogy addig nem írtál?

Igazából nem voltak nagyon meglepve. Soha nem adták jelét annak, hogy pro vagy kontra szeretnének befolyásolni ebben a kérdésben. Átnézték, elolvasták az írásomat, elmondták a véleményüket, ám nem okoztam számukra sokkszerű meglepetést.

Mennyire befolyásol a szüleid véleménye az írásaiddal kapcsolatban?

Nagyon fontos számomra az, hogy ők mit gondolnak, mindig minden írásomat elolvastatom velük. Lényegében ők az első, szigorú kritikusaim, akár egy helyén nem lévőnek tűnő kifejezésen is órákat tudunk vitatkozni. Nem mondom, hogy mindig elfogadom a véleményüket, de mindenképpen mindig meghallgatom.

Első pillantásra visszafogott, megfontolt, de semmiképpen sem borúlátó fiatal nőnek tűnsz. A novelláid hangulata viszont egészen különös, borongós, szorongató, sőt, olykor félelmetes. Honnan jön ez a világ? Miért pont azok a témák foglalkoztatnak, amelyek a novelláidban megjelennek?

Igazából biztos nem is a témákkal van a baj, mint inkább velem. Mindenkiben többféle lény lakik, azt hiszem, és többféle lélek. Valószínűleg amit írásban leginkább meg tudok fogni, azok pont ezek a kicsit sötétebb történetek.

Olvasmányaid közül is az ilyen típusúak állnak hozzád a legközelebb?

Olvasmányaimban abszolút mindenevő vagyok, minden megfog, ami jó. Kezdve a jó sci-fitől a jó tragédiával bezárólag.

Te viszont sötétebb tónusú történetekben szereted kifejezni magad.

Szeretni nem szeretem, jóval vidámabb dolgokat szeretnék írni, csak aztán általában ez lesz belőle. Néha kimondottan más irányba megy egy novella, mint amerre szeretném.

Némely elemződ a mágikus realizmust emlegeti az írásaiddal kapcsolatban. A férjed spanyol, a Nyitrai Konstantin Egyetem spanyol tanára, vagyis két kultúra között élsz. Befolyásolta ez valamilyen mértékben az írásstílusodat? Mennyire vonz a dél-amerikai irodalom mágikus realizmusa?

Nem akarok senkivel vitatkozni, mert ezt biztosan jobban meg tudják ítélni mások, de kimondottan az írásstílusomat azt hiszem nem befolyásolta. Nem tudok annyira jól spanyolul, konyhanyelven beszélek, de ez messze nem elég ahhoz, hogy eredetiben élvezzem a spanyol irodalmat. Viszont a két kultúra közöttiség biztosan befolyásolja azt, ahogyan a világot látom, ahogy a világot nézem. Mindenképpen elmozdítja egy kicsit az embert a biztosnak vélt talajról.

Ez nálad, a te életedben miképpen nyilvánul meg?

Megkérdőjeleződtek bennem abszolútnak hitt dolgok. Amikor egy kultúrában él az ember, akkor vannak bizonyos természetesen adódó értékek. Akár maga a kultúra, akár ennek az adott kultúrának a szokásai, értékei. Akár az, amit eszünk, akár az, ahogyan öltözködünk, amit olvasunk vagy amit fontosnak tartunk. Azáltal, hogy belülről ismertem meg egy másik világot – és minél jobban ismerem, annál inkább –, látom, hogy ezek nem abszolút dolgok, hanem nagyon is relatívak. Más embereknek másutt, más időben más a fontos. Persze ez így közhely, de nagyon igaz.

A férjed olvassa, ismeri a magyar nyelven írt novelláidat?

Igen, őneki szoktam először felolvasni. Ez technikailag nagyon érdekesen zajlik. Először, amenynyire meg tudom oldani, lefordítom neki spanyolra, és amit nem tudok, azt elmondom magyarul, meg azt is, hogyan képzelje el a leírtakat. Tehát milyen hangulatban, milyen modalitásban satöbbi.

Mi a véleménye róluk?

Szereti őket. Azt mondja, hogy sötétek az ő ízléséhez viszonyítva, de tetszenek neki.

Nem kérdezte még meg, hogy Zsófia, miért nem írsz egy kicsit vidámabb dolgokat?

Ezt nem, bár arra már megkért, hogy este ne olvassak fel semmit.

Mivel foglalkozol, amikor nem írsz?

A Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén tanítok huszadik századi magyar irodalomtörténetet, meg szlovákiai magyar irodalmat. Nem mindig ugyanazokat a tárgyakat, hanem ahogy éppen adódik a helyzet. Kimondottan jó dolog állandó kapcsolatban lenni a hallgatókkal, és a kollégáimmal is jó viszonyban vagyok.

A tanítás vagy az írás áll hozzád közelebb?

Mindig az, amit éppen csinálok. De otthon lenni is nagyon szeretek, elsősorban a családom miatt. Ez most megint csak közhelyként hangzik. A férjem társaságában érzem igazán elememben magam, vele beszélgetve támad a legtöbb ötletem is. És persze ott a kislányunk, Laura, aki nemsokára kétéves lesz, most kezd beszélni, és amikor mindannyian itthon vagyunk, akkor olyan százötven százalékban leköti a figyelmünket.

Készül az újabb köteted?

Két-három új novellám van készen, most inkább úgy dolgozom, hogy ha valamelyik folyóirat konkrét időpontra kér tőlem egy novellát, akkor a kérésnek megpróbálok eleget tenni. De nincsenek olyan írásaim, amelyek hónapok óta porosodnak az íróasztalfiókban, és várják, hogy valami legyen velük. Új kötetre még nem merek gondolni, mert egyelőre a disszertációs munkám az, ami lefoglal.