Nota Bene – a homeless-újság

A pozsonyi hajléktalanok emberszámba vételét, illetve számuknak folyamatos növekedését mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy szeptembertől, Nota Bene címmel, immár nekik is van saját lapjuk.

A pozsonyi hajléktalanok emberszámba vételét, illetve számuknak folyamatos növekedését mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy szeptembertől, Nota Bene címmel, immár nekik is van saját lapjuk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ilyen lapokat sehol a világon nem maguk a hajléktalanok szerkesztik, hanem az ő életükön könnyíteni vágyó polgári társulások, jótékonysági szervezetek, akik újságárusként alkalmazzák a szerencsétlen földönfutókat, híd alatt alvókat, illetve azokat, akiknek ugyan fedél van a fejük fölött, ám e fedél meglehetősen esetleges, mivel hajléktalanszállókon húzzák meg magukat. A lap árának egy részét, legtöbbször annak felét megtarthatják az árusok, a másik fele pedig a fenntartásra fordíttatik. A lap tartalma ezek után nem is tűnik fontosnak, hiszen a dolog lényege, hogy nem egy kalapba dobunk pénzt, hanem cserébe olvasnivalót is kapunk. Az ilyen újságokból tudhatjuk meg a legtöbbet a hajléktalanokról, illetve az olyan „utcán heverő” témákról, mint például a kábítószerek, falfirkák, rétegművészetek, szociális kérdések. A kuriózum-jelleget az is fokozza, hogy újságárusoknál nem juthatunk hozzá ezekhez a lapokhoz. A műfaj úttörője a londoni The Big Issue volt, amely első számaiban keményen támadta az önkormányzatot és a polgármester anti-homeless jellegű megnyilvánulásait, minek következtében a járókelők szétkapkodták a lapot, biztos megélhetést nyújtva az árusoknak, továbbá visszaadva a londoni hajléktalanok önbecsülését. A Nota Benét kiadó Proti prúdu polgári társulás szerkesztői példaképüknek tartják az említett londoni hajléktalan-újságot, hozzájuk hasonlóan ők is szívesen várják az utca emberének észrevételeit, hozzászólásait, cikkeit, nyitott fórumot biztosítva szinte bárkinek. Szeretnének pedagógiailag is hatni az árusokra. Az etikai kódex tiltja többek közt az alkoholos befolyásoltság alatt való árusítást, a trágár beszédet, a járókelők molesztálását, a magánterületen való „kereskedést”, a visszajáró önkényes megtartását, valamint a köztéri koldulást. Az árusok igazolványt kapnak, melyet kihágás esetén bevonnak tőlük, ezért aztán érdekükben áll „viselkedni”. A Nota Bene nulladik számának címlapján Picasso néz gondterhelten az objektívbe, remek kezdet, legalábbis díjazandó, hogy nem az evidens módon kínálkozó homeless-fotókkal díszítették a bemutatkozó számot. Interjú olvasható az említett londoni testvérlap alapítójával, néhány árus beszél magáról, és elmondja, miért örül a lapnak, művészi igényű glosszák, eszmefuttatások, sőt amatőr költők versei is helyet kapnak a lapban. Lélekbemászó interjú olvasható egy katolikus lelkésszel, aki térítés helyett saját dilemmáit osztja meg az olvasóval, politikai elemzést találunk a „hogy ízlik a hatalom”-témában, és részletes elemzés is helyet kapott a graffitiről, amivel a társadalom nemigen tud mit kezdeni, mivel egyesek művészetnek, mások a bűnözés egyik formájának tartják. Fidel Castro, a kommunizmus egyik utolsó hívője is szerepel a lapban, az elemzés szerzője az okokat és okozatokat firtatja, az olvasóra bízva az ítélkezést. Kevésbé indokolt a recenzió-rovat jelenléte, amely egy Vivaldi-lemezt és egy csehországi filmfesztivált méltat, ennyi gőzzel akár más művészeti ágakra is kiterjedhetne a szerkesztők figyelme. A közölt elbeszélés nem igazán irodalmi remekmű, ám olvasmányos, érthető és szórakoztató. A Nota Bene bemutatkozó száma bizakodásra adhat okot, mivel ki-ki találhat benne olvasnivalót. A profil idővel úgyis kialakul, és a szerkesztőség nyitottságának köszönhetően ebből az olvasók is kivehetik részüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?