Nevetni azon, ami sokkol

A Burundangát 2011-ben mutatták be első alkalommal – ugyanebben az évben jelentette be a baszk szeparatista terrorszervezet, az ETA a végleges tűzszünetet. Jordi Galceran maga is egy spanyolországi kisebbséghez tartozik, katalán, így nem csoda, hogy kisebbséghez kötődő témát dolgoz fel. Az önállósodás gondolata mindig is fontos szerepet játszott a katalán nemzeti identitásban, bár közép-európai szemmel 2011-ben ez még nem volt olyan egyértelmű, hiszen a szeparatista törekvések miatt feszültté váló katalán–spanyol viszony csupán néhány év múltán váltott ki igazán nagy visszhangot a világsajtóban. Kíváncsian várjuk, hogy a katalánok önállósodásának kérdése hogyan jelenik majd meg Galceran munkájában (miközben reméljük, hogy eléri majd a magyar nyelven játszó színházakat is). Mindenesetre az biztos, hogy az ETA véres tettei óta eltelt már annyi idő, hogy a katalánok, baszkok és spanyolok – valamelyest legalábbis – nevetni tudnak a történteken. És amikor egy nép humorral tud közelíteni a saját tragédiáihoz, akkor valószínű, hogy megtette az első lépést afelé, hogy kilábaljon a tragédiák okozta traumából.

Az írek számára Martin McDo-nagh 2001-es drámája, az Alhangya hasonlítható ilyen téren a Burundangához. A jó adag feketehumorral és erőszakkal fűszerezett darabjában McDonagh akkor az ír terrorszervezetet, az IRA-t figurázta ki. McDonaghgal szemben Galceran gyengédebb poénokkal közelít a témához – mondhatjuk úgy is, hogy vígjátékát szélesebb nézőközönség számára írja, ezt mégis csalafintán és kifinomultan teszi.

A Burundanga modern köntösbe bújtatott klasszikus komédiaelemmel indít, a szeret-nem szeret dilemmájával. Egy nem kívánt terhesség áll a középpontban Bertával (Katona Eszter), mellette pedig az elszánt barátnővel, Silviával (Dékány Nikolett). Silvia bármi áron rá szeretné venni félénk pártfogoltját, hogy folyamodjon cselhez annak érdekében, hogy kiszedje a leendő apukából (Melecsky Kristóf) az igazságot: vajon valóban szereti-e azt, akit teherbe ejtett. Itt jön képbe a titokzatos burundanga, egy dél-amerikai kábítószer, amelynek hatására igazat mondanak azok, akik a szerből fogyasztottak. A komédia szerkezetéhez híven a kis turpisságból nem várt bonyodalmak származnak. A szerelmi dilemmát hátrahagyva Galceran darabjában azonban szokatlanul baljós fordulatot vesz a történet. Főhősünk – és vele együtt mi is – ugyanis egy egészen más jellegű kérdésbe ütközik, mikor leleplezi szerelme identitását: az oké, hogy szereti, de mit kezdjen azzal, hogy terrorista?

Véres fejezet az ETA-é Spanyolország történelmében. Ők hajtották végre az egyik legnagyobb merényletet az ország történetében, amikor 1987-ben egy bevásárlóközpontban elhelyezett robbanószerkezetük 21 halálos áldozatot követelt (a 2004-es madridi, szélsőséges iszlamista indíttatású terrortámadás volt még véresebb, itt majdnem 200-an vesztették életüket). Baszkföld, Katalónia és Galícia területén évtizedeken át a szeparatista terrorcselekmények jelentették a legnagyobb veszélyt a közbiztonságra – rendőrök, politikusok és civilek vesztették életüket autóban elhelyezett robbanószerkezetek miatt.

Bár vígjátékbeli elemek tartják össze Galceran darabját, a női karakterek indítékaiban ott érezzük a valós döbbenetet és félelmet. Ez a fajta drámai hangvitel leginkább az első felvonást jellemzi, a második, amelyben lassacskán körvonalazódik a meglehetősen kanyargó, komikumon keresztül vezető út a konfliktus megoldása felé, jóval enyhébb hangulatban zajlik. Ekkor nyer igazán értelmet a díszlet és a többi színpadi megoldás.

Matusek Attila rendezésében egy filmszerű megoldásokon alapuló színpadi produkciót látunk, úgy, hogy az nem törekszik realisztikus hatásra. A jelenetek pörgősek, energikusak, a színészek játéka televíziós komédia karaktereit idézi, ahol a hangsúly a jól ismert elemekre és tulajdonságokra kerül. Tegyük hozzá, hogy a szitkomokon felnőtt fiatal színészgenerációnak a zsigereiben van a műfaj – most válik igazán gyümölcsözővé a színház azon igyekezete, hogy lehetőséget adjon a színművészetiseknek és a pályakezdőknek. Katona Eszter, Dékány Nikolett, Melecsky Kristóf és Béhr Márton négyeséhez a darab felében Skronka Tibor csatlakozik az idősebb generáció képviselőjeként: eredményképpen egy jól működő, poénokkal teli generációk közti kapcsolat jön létre a színpadon. A színészek játékát időről időre dübörgő zene és fényhatások egészítik ki, háttérként op-artos hatású díszletet látunk, amely Michal Lošonský munkája. A színpadi kiegészítőket illetően semmi nem realisztikus – sem az üres, műanyag söröskorsók, sem pedig a valószínűtlenül sárga revolver, miközben a háttérben egy ablak helyén elhelyezett képernyőn, a darab folyton visszatérő elemeként időről időre beúszik egy embrió képe.

Úgy tűnik, a Komáromi Jókai Színház bízik a fiatalok munkájában, és nem tart attól sem, hogy a popkultúra felé nyisson: mi pedig meggyőző fiatal színészeket látunk a színpadon, akik lubickolnak a kortárs szerző darabjában – amelyhez, nem mellesleg, kisebbségi szemszögből nézve külön kötődésünk is van. Ezért is nagyszerű, hogy a Burundanga nagyszínpadi változatát most a Jókai Színház szélesebb közönsége is megnézheti.