Nem vágyom a címoldalra

Csendes volt a tavalyi évadja. Egy premier az évad elején, egy a végén. A Minden egér szereti a sajtot bábos mesében Szeréna mamát és az egyik Pepita egeret, A bor című zenés falusi történetben Baracsné Szunyog Julit alakítja. A két bemutató között korábbi szerepei várták.

Dömötör Ede felvételeA Menyasszony a Vérnász című drámában, Bányai Etelka A szabin nők elrablása című vígjátékban, Lizi kisasszony A gazdag szegények című zenés játékban és Mary Sunshine a Chicago című musicalben. Holocsy Krisztina most Hófehérkét próbálja a Komáromi Jókai Színházban, a Hófehérke meg a törpék című meseoperettben, amit Pille Tamás rendez.

„A felsorolt előadásokat tekint?ve nem is volt olyan csendes az évad – mondta a színésznő, amikor két próba között beszélgetni kezdtünk. – Párommal, Mokos Attilával kértük a színház vezetését, hogy amennyiben megoldható, felváltva dolgozhassunk. Ezt lehetővé is tették a számunkra, annál is inkább, mivel sokkal több férfi szerep adódott, mint női. Helyzetünk összetettebb volt, de erre most nem térnék ki. A színház nem egy rendszeres munkahely. Nekünk meg ott a gyermek.”

Nyolcesztendős Marci fia örül, amikor az édesanyját a színpadon látja?

Azt hiszem, igen. Volt már, hogy hiányolt az egyik előadásból, akkor édesapjának tapsolhatott. Mar?ci nem csinál nagy ügyet abból, hogy a szülei színészek. Örül nekünk a színpadon, azután hazamegyünk, és az élet megy tovább.

Ön annak idején színházi gye?rek volt?

Édesapám sokszor bevitt bennünket a húgommal a próbákra, rengeteg előadást láttunk. Talán akkor érintett meg bennünket ennek a különös világnak a szépsége. Emlékszem, elvitt egy színészkarneválra a Budai Várba, máig megvannak a meghívók. Kilencvenegyben édesapám Erzsébet-díjat vett át Budapesten, ott is ott lehettem. Halála után Pozsonyban a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért posztumusz díját kapta a színházművészet területén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. Büszke vagyok rá.

A meséket szereti?

Marcinak rengeteg mesét olvastunk, kitaláltunk, és mindig megnézzük a legújabb rajzfilmeket. Ugyanúgy hatnak rám, mint a gyerekre, sőt néha még sírok is egy-egy megható történeten. Amióta gyermekem van, a mese a mindennapi életünk része, különösen most, hogy még a színházban is mesét próbálunk. Klasszikus mese lesz a Hófehérke meg a törpék, igényes zenével, látványos kosztümökkel, díszlettel, bábokkal, és a humor sem hiányzik majd belőle. A törpéket például színészek játsszák, mégis kicsik lesznek. Többet nem árulhatok el.

Hófehérke előtt Baracsné Szunyog Juli szerepében láthatja majd a közönség Gárdonyi Géza A bor című zenés falusi történetében.

Ez az előadás nem tipikus népszínmű, tipikus népi alakokkal, inkább egy egyszerű világ, hús-vér emberekkel. Az előadásnak van drámai vonulata, humora, tisztasága. Szinte az utolsó pillanatig változtatott rajta Bezerédi Zoltán rendező. Érdekes hangulatokat teremtett. Ehhez nagyban hozzájárult Kováts Marci zeneszerző, aki egyedi módon hangszerelte a népdalokat általunk, szereplők által. Megszólaltatunk hangszereket, poharat, üveget. Különböző ritmusokat dobolunk botokkal, nagyon izgalmas. Alig várom a felújítópróbákat!

A mához is szól a történet. Az apa jó ideje nem iszik, amikor azután mégis, akkor nincs mérték. Kezet emel a feleségére, az asszony elviszi otthonról a gyereket, az apa utánuk megy. A Baracs Imrét alakító Manases István eltör egy hatalmas botot az ön hátán. Nagyon fáj?

Természetesen érzem, de úgy találtuk ki, hogy biztonságos legyen. Szerzői szándék is lehetett, hogy egy nagyobb dolog történjen, láttatva, hogy az ital mennyire megváltoztatja Baracs Imrét, aki megüti a feleségét. Ütné tovább is, ha le nem fognák, pedig szereti őt.

A Jókai Színház 55. évadját hirdető plakáton színes jelmezekben láthatók a tár?sulat tagjai. Miért bújt Mary Sunshine Chicago-beli jelmezébe?

A jelmezeket nem mi választottuk, ez volt bekészítve, de lecserélhettem volna, ha egy másikat jobbnak találok. Szeretem ezt a kosztümöt. Üde sárga színe miatt meg egyenesen kitűnő egy hirdetőplakátra.

Mary Sunshine a világhírű musical bulvárkirálynője. Mit szól a bulvárhoz?

Elképesztő, hogy manapság mi mindenből lehet hír, ki mindenkiből lehet sztár. Most ilyen a világ, és ilyen is marad, amíg kereslet van ez iránt. A média kezében pedig nagy hatalom van.

Szívesen címlapra kerülne?

Nem vágyom a címoldalra. Szeretek próbálni, előadást játszani, dolgozni. A vágyaim nagy része másról szól.

Másképp játszik gyerekeknek, mint felnőtteknek?

Ez darabtól, szereptől függ, nem a közönségtől. Törekszem a hitelességre.

Ha a fia is ott ül a nézőtéren, az egy fontosabb előadás?

Talán egy kicsit. Mert otthon nagyon őszinte kritikát kapok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?