Nem pihen, lobog az alkotóvágytól

Napra pontosan tudja, mikor, hol, miben láthatta legutóbb a hazai közönség. A Cigánytábor az égbe megy című zenés darabbal közép- és kelet-szlovákiai turnén járt. Január végén Naszvadon, Szakács Lajos hadtörténésszel az 1849. április 19-én lezajlott nagysallói csatáról tartott izgalmas előadást, amikor is a magyar honvédek Klapka György tábornok vezetésével fényes győzelmet arattak az osztrák sereg felett. Két perc alatt engem is beavat az ütközetbe. A körmöci hegység főgerince alatt a 14. században bányászok ástak alagutat, és azon keresztül juttatták el a besztercei oldalon kitermelt aranyat a körmöcbányai királyi pénzverdébe. Az 1830-as években aztán beomlott az alagút, és a szabadságharc idején jutott történelmi szerephez. Az utász képzettséggel is rendelkező Görgei Artúr egy éjszaka alatt megfeszített munkával kiásatta, kiszélesítette és aládúcoltatta, s ezen az útszakaszon vezette át seregét Besztercebányára, lerövidítve az amúgy 55 kilométeres távolságot Körmöc és Beszterce között. A Görgey-alagút, mert így hívják, azóta híres turistaútvonal. Iskolákba jár „Dráfi tanár úr”, hogy elmondja mindezt. Így tágítja a nebulók fejét. 

„Bámul a gyerek, néz rám nagy szemekkel, és nem tudja, hol van Nagysalló – meséli. – Akkor esik le a tantusz, amikor azt hallja tőlem, hogy Tekovské Lužany. Ebből jön rá, hogy felvidéki hadjáratról van szó.”

Február közepén Pozsonypüspökin járt Csáky Pál Aranybunkók című darabjával. 

„Aztán ideért a vírus, és elmaradt a folytatás – panaszolja. – Kellemetlen érzés volt. Hiányzik a pódium, a színpad, a közönség, de már készülődöm. A Teátrum fennállásának huszadik évét Kodály Zoltán dalművével, a Háry Jánossal szeretném megünnepelni. Várom az engedélyt az előadás létrehozásához. Magyarország határain kívüli társulatnak a Szlovák Jogvédő Irodán keresztül Bécsből kell megszerezni a szerzői jogokat. Nem egyszerű feladat.”

Hogy miért éppen erre a darabra fáj a foga? Tömör a válasza.

„A mai politikai közélet tele van Háry Jánosokkal. Gondolom, ezt nem kell megmagyaráznom. Inkább hozzátenném: fiatal fejjel, amikor az Ifjú Szivek tagja voltam, rettenetesen megszerettem a népdalokat. Azokból összerakni egy daljátékot, ahogy Kodály tette, számomra csoda. Két darabról álmodoztam annak idején: a Bánk bánról és a Háry Jánosról. Most ezt is megadja a sors. Dunaszerdahelyen szeretném bemutatni augusztus 20-án, mert azzal a dallal indul a darab, hogy Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, de Majlandban harminckettő látszik, inkább nézem az abonyi kettőt, mint Majlandban azt a harminckettőt. De a történet is úgy kezdődik, hogy a nagyabonyi csárdában gyülekező törzsvendégek Háry János, a nagyotmondó obsitos meséit hallgatják. Nagyabony pedig öt kilométerre van Dunaszerdahelytől. A dalt Kodály 1905-ben gyűjtötte Zsigárdon, a szövegét pedig Arany László és Gyulai Pál 1871-ben kiadott Magyar népköltési gyűjteményéből vette.”

A Háry János dunaszerdahelyi bemutatója előtt a nemzeti összetartozás napjára is lelkesen készül Dráfi Mátyás. Zenés-verses összeállítását a Kárpát-medencében élő magyar költők műveiből Őrzők, vigyázzatok a strázsán címmel június 4-én mutatja be. Hetvennyolc évesen is lobog az alkotókedve.
„Csak a lábam engedelmeskedne! – sóhajt hatalmasat. – Tele van titánnal a forgóm. A legdrágább kincseket cipelem a testemben. Bottal közlekedem. Anélkül sajnos nem megy. És megviselt a rengeteg altatás is a műtétek során. A tüdőm megsínylette. Hosszabb távon bizony lihegek. A bezártság fizikailag pedig majdnem elkényelmesített. Borika, a feleségem szerencsére figyel rám. Elmentünk Sajógömörbe, ott a szülői háza. Ott kapirgált szépen, én meg csak biztattam, dicsérgettem, csináld csak, Borikám, csináld! A kert végén a hegy. Jó volt az ózondús, vírusmentes levegő, két hétig élveztük. Ott kapáltatta egykor Mátyás király az urakat. Ott a szobra, kapával. Holló Barnabás alkotása. Kinevették az urak a parasztokat, Mátyás király ezért lecserélte őket. A parasztok leülhettek, pihenhettek, az urak meg kapáltak. Dombról lefelé. Kapálni én már nem tudok. Nem fogad szót a lábam. A Háry Jánost is inkább csak rendezni szeretném. Az Őrzők… pedig nem okozhat problémát, ott egy helyben fogok állni, fizikailag az nem merít ki.”

Hat éve már, hogy A velencei kalmárban a dózse szerepét játszotta a Jókai Színházban. Kérdezem tőle, vár-e még új felkérésre, főleg most, hogy Gál Tamás állt a komáromi társulat élére. Nem töpreng a válaszon.

„Attól függ, milyen feladatról lenne szó. Nem a szerep nagysága lenne a mérvadó, hanem az, hogy mennyire venne igénybe fizikailag a figura. De mindenképpen drukkolok Tamásnak. Üzenem neki, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a fiatal színészeket ide tudja csalogatni, és itt tudja tartani. Hogy ne lépjenek meg Magyarországra, mert Komáromban is nagy szükség van rájuk. Nem mondom, hogy ne hívjon vendégeket a határ túloldaláról, mert az is jót tesz a társulatnak, de örülnék, ha a mieink itthon maradnának.”

Kamera előtt két szlovák sorozatban állt legutóbb Dráfi Mátyás. A Szomszéd esetek, Vlado Balko rendezésében két régi barát történetét elevenítette fel, akik évekkel ezelőtt elástak egy demizson szilvapálinkát, és most vastartalékként vették elő, de az ebből adódó bonyodalmakat nem tudják elkerülni. Ő játszotta az egyik öreget, és ezután kapta meg Braňo Mišíktől a Fészek című sorozat építésvezetőjét, akit ő egyszerűen csak bakternek nevez. Mindkét szerepet szerette, s bár a gyógyulását sürgeti, titokban már abban reménykedik: a járvány elmúlásával újra felvevőgép elé állhat. Vagy ülhet. Neki már az is öröm.

„Csak bírja a tüdőm – szól bizakodva. – A többit elviselem. Borika vigyáz rám. Most is itt van mellettem…”

A szerző a Vasárnap munkatársa