Az Új Forrás februári számában folytatódik Vörös István Heidegger, a postahivatalnok c. verses regénye.
Nem olvasnak több Darvasit
Az Új Forrás februári számában folytatódik Vörös István Heidegger, a postahivatalnok c. verses regénye. Grecsó Krisztián, a botránykönyvvé lett Pletykaanyu szerzője ezúttal Lao Szu útja címmel ad közre egy novellát, melynek központi problémája, hogy a Szegeden élő, fiatal délvidéki írók elhatározzák, hogy nem olvasnak több Darvasit. Hogy ebből mi lesz? (Hát Grecsó fő műve nem, az biztos!) László Noémi, az Előretolt Helyőrség köreiben feltűnt költő három verse mellett interjút is ad a lap főmunkatársaként tevékenykedő Németh Zoltánnak. A zombori Fekete J. József Karátson Endre immár ötödik, Első személyben c. kötetét bírálja; Mazán Vilmos Darvasi László „kínai novelláit” veszi górcső alá, Vida Lajos pedig a már említett Grecsó Krisztián Pletykaanyuját. Kocur László kritikájának tárgya Vörös István A švejki lélek c. tanulmánykötete. Karátson Endre a nyugati magyar irodalom fórumára, az Irodalmi Újságra emlékezik. A lap egyik nagy vesztesége, hogy a 2002/10 számban befejeződött Jász Attila Sajátnaplója. Ehelyett most a lap 2002-es interjúpályázatának díjazott interjúit olvashatjuk. (K. L.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.