Kultúra
Varga Anikó (Kép: TV Markíza)

Nem egyszer állt a sírás határán

Szabó G. László

2018. szeptember 15. 16:09

Rendelő a Rózsakertben, Titkos életek, 1890. Ezekben a sorozatokban játszott Varga Anikó az elmúlt években. Beteg kislány anyukája volt az elsőben, két gyerekét egyedül nevelő fiatalasszony a másodikban, Wisneiwska grófnő a harmadikban. Most a tízrészes Ápolónők egyik főszereplője a Markízán.

Finn licenc alapján készült a szlovák változat, de már a belgák, a svédek, a csehek, a németek és az angolok is elkészítették a saját verziójukat. Finnországban négy évadot élt meg a sorozat, s mind a 40 résznek magas nézettsége volt. Hogy miért ilyen sikeresek az ilyen kórházi sorozatok? Varga Anikó szerint elsősorban a drámaiságuk miatt.

„A kórház felfokozott érzelmi állapotot idéz elő. Nemcsak a betegben, aki már bent fekszik, hanem a családtagban, a rokonban, a barátban is. Aggódsz, izgulsz a másikért, rettegsz, hogy ne legyen nagy a baj. A kórházban kiszolgáltatott az ember. Ápolókra, orvosokra, asszisztensekre van ráutalva. A néző pedig nemcsak rájuk kíváncsi, hogy miképpen viszonyulnak a beteghez, hanem arra is, ami a műtőben történik. Én is emlékszem arra a kedves ápolónőre, aki ott állt mellettem, amikor tizenhat évesen gerincsérvvel műtöttek. De megmaradt az emlékeimben a kegyetlen nővér is, akiben semmi együttérzés nem volt. Gépiesen, lélektelenül végezte a munkáját. Idős emberekkel voltam a szobában, velük pláne csúnyán bánt. Nekem ez nagyon rosszul esett.”

Május közepétől július végéig, vagyis két és fél hónapig Somorján forgatták a sorozatot. Abban az épületben, amely eredetileg bevásárlóközpont lett volna, s már régóta üresen áll. Ott rendezték be a filmbeli sürgősségi betegellátó osztályt.

„Nagy iskola volt számomra ez a forgatás. Lelkileg is, fizikailag is, szellemileg is sokat kivett belőlem. Eddig egyetlen sorozat után sem éreztem azt, amit most. Korán reggel kezdtük, sokszor késő estig forgattuk. Le a kalappal a nővérek előtt. Nagyon kemény feladat, amit vállalnak. De nekünk sem volt könnyű dolgunk. Az első öt rész szövegét egyszerre megkaptuk, a többit folyamatosan. Sok volt. Nem is lehetett előre annyit megtanulni. Be kellett osztanom az erőmet. Lelkileg sem tudtam volna kispórolni magam a helyzetekből. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amikor gyerekeket hoztak be a történetbeli kórház baleseti sebészetére. Olyankor előjött belőlem a potenciális anya. Kizökkentett a látvány, mivel a sminkesek dermesztően élethű sebeket csináltak. Ránéztem a gyerekre, és elfelejtettem a szöveget. Nem egyszer álltam a sírás határán. Ezzel nem számoltam. Olyan mélyen megérintett a látvány, hogy bár tudtam, hogy játszom, mégis kiborultam. A színészkollégáim is elsápadtak, amikor fel kellett feküdniük a műtőasztalra. Megszeppenve bámulták a mennyezetet.”

Előtanulmányra, párnapos kórházi képzésre nem volt módjuk a színészeknek, a felvételek előtt azonban mindent megbeszélhettek a forgatáson szakmai tanácsadóként végig jelen levő két egészségügyi nővérrel. Anikó megtanult infúziót bekötni, műtéteknél asszisztálni, különböző orvosi eszközökkel bánni.

„Annyira lekötött bennünket a munka, hogy a kollégáimmal civilben két szót sem váltottam a forgatás során. Még az átállásokban, a jelenetek közti szünetben is tanultunk. Az sem mindegy ugyanis, hogyan fogod meg a szikét, hogyan adod az orvos kezébe. Ezek gyakorlati műveletek, amelyeket el kellett sajátítani. Mindennek olajozottan kellett működnie. Közben játszol egy nagy drámai helyzetet, vagy éppen oldod a feszültséget. Ez volt a legnehezebb számomra. Összhangba hozni a játékot és a mozdulatokat. Hogy minden pontos és automatikus legyen. Ne úgy tegyünk, mintha… hanem a végsőkig hitelesek legyünk. Volt olyan jelenet, amelyben nyolc színész szerepelt, plusz tizenöt–húsz statiszta. Állandó mozgás, jövés-menés közepette zajlott egy drámai jelenet. Komoly koreográfia szerint mozogtunk. Vizet inni nem volt időm, és másra is alig. Én az idei hőségből szinte semmit nem tapasztaltam. A nyárból is csak két hetem maradt. Az alatt a Leenane szépe című kassai előadásunkkal az Ördögkatlanban vendégszerepeltünk, aztán színházi tábort vezettem, most pedig már Háy János A halottember című darabjának a monodráma-változatára készülök.”

Négy ápolónőről szól a sorozat, az ő sorsuk, magánéletük keveredik a páciensek történetével. Minden rész két beteg esetét bontja ki.

„Táňa, akit én formálok meg, szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Rokonszenves, pozitív figura. Segítőkész. Magánemberként azonban rengeteg problémája van. Tehát kompenzál. Néha több figyelmet szentel egy esetnek, mint amennyit kellene. Csodákra ő sem képes, de reményt ad olyan helyzetekben is, amikor már egyáltalán nincs remény. Izgalmassá tette az egyéniségét az is, hogy friss függő. Nyugtatókat szúr magának. Túladagolja a gyógyszerét. Mivel romokban a magánélete, szinte belehajszolja magát az empátiába. Az otthoni űr ettől még megmarad, hiszen amint becsukja maga mögött a lakása ajtaját, egyedül van. Ezt az érzést is jól ismerem. A fárasztó főpróbahét után eljön a bemutató, majd a bankett, gratulálnak, hogy milyen jó voltál, mennyire fantasztikus, aztán mész haza egyedül, a négy fal közé. Nagyon nehéz elviselni az ilyen helyzeteket, amikor az ember csak egy kisállattal beszélheti meg, mi volt a munkahelyén. Táňa esetében a függőség volt a legnagyobb kihívás. Felfejteni a mögötte húzódó lelki állapotot. A magányával gyorsabban megküzdöttem. A forgatás két és fél hónapja alatt én is végig egyedül voltam. Édesanyám otthon, Kiskálosán, a kedvesem Kassán, én a pozsonyi lakásomban, ahol csak a szerepre koncentráltam. Volt ebben persze egy kis adag színészi mazochizmus is. Jól jött, hogy egyedül voltam, hagytam, hogy hasson rám a szerep, és jobban bele tudtam burkolózni az egyedüllétbe. Voltaképpen Táňa életét éltem egész idő alatt. Lélekben ugyanis jött velem, haza, másnap reggel pedig együtt mentünk a forgatásra.”

S hogy hány napnak kellett eltelnie, míg ők ketten elváltak egymástól? „Gyorsan kibújtam a szerepből, hiszen vitt tovább az élet. De elmúlni nem fog belőlem. Megszültem, s az enyém marad. Örökre. Elválaszthatatlan tőlem, akár egy stigma.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk