NEM CSAK IGÉVEL ÉL AZ EMBER

Harcsa tejszínes gombamártással Hozzávalók:
4 egyenként kb.

Harcsa tejszínes gombamártással Hozzávalók:

4 egyenként kb.

15 dkg-os harcsa-

vagy tengerihal-filé,

só, 6-7 dkg liszt,

a sütéshez: 5-6 evőkanál olaj,

a mártáshoz: 1 kisebb

vöröshagyma, 5 dkg vaj,

30 dkg csiperke,

2 csapott evőkanál liszt, 1 csapott

kiskanál ételízesítő por,

fél mokkáskanál őrölt bors,

2-2 dl tejszín és víz. Elkészítése: A halfilét besózzuk és félretesszük, amíg a mártást elkészítjük. Ehhez a hagymát lehéjazzuk, finomra aprítjuk, majd a vajon megfonnyasztjuk. A gombát is megtisztítjuk, fölszeleteljük, a hagymához adjuk, kevergetve 3-4 percig pirítjuk, meghintjük a liszttel, és még 1 percig a tűzön hagyjuk. Ezután az ételízesítővel meg a borssal fűszerezzük, a tejszínnel és a vízzel fölöntjük. Kevergetve 2-3 percig forraljuk, ezalatt a leve mártásszerűen besűrűsödik. A halat lisztbe forgatjuk és a forró olajban oldalanként kb. 3-3 perc alatt megsütjük. Jól lecsöpögtetjük, majd tálaláskor a forró gombamártással leöntjük. Zúzott fokhagymával ízesített burgonyapüré illik hozzá köretnek, amit reszelt sajttal is meghinthetünk. Aki idegenkedik a fokhagymától, el is hagyhatja.

Diós, mákos bejgli

Hozzávalók a tésztához:

500 g liszt, 250 g vaj

vagy margarin, 2 tojás,

20 g élesztő, 1 evőkanál porcukor, 5 dl tejföl, só,

a kenéshez 1 tojás.

Diótöltelék:

200 g darált dió,

200 g porcukor, fél dl tej,

20 g vaníliás cukor, 50 g rumba áztatott mazsola.

Máktöltelék:

200 g darált mák, 200 g porcukor,

1 citrom leve és reszelt héja,

fél dl víz,

50 g rumba áztatott mazsola.Elkészítése: A tésztát lehetőleg előző este készítsük el, és fóliába csomagolva a hűtőben pihentessük. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a meglangyosított tejfölben a cukorral felfuttatott élesztőt, egy csipet sót, a tojásokat. Simára kidolgozzuk, cipót formálunk belőle. Másnap átgyúrjuk, 2 részre osztjuk, vékony téglalap alakúra nyújtjuk.

A töltelékhez felmelegítjük a tejet, illetve a vizet, majd belerakjuk a felsorolt hozzávalókat. Kihűtjük és megkenjük vele a tésztalapokat. Lazán feltekerjük, kivajazott, lisztezett sütőlapra rakjuk, a végeket lenyomkodjuk vagy aláhajtjuk. A tészta tetejét megkenjük tojássárgájával. Fél óra pihentetés után megkenjük tojásfehérjével. Majd újabb félórás pihentetés után hústűvel megszurkáljuk, hogy ne repedjenek szét. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig aranybarnára sütjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?