Gyermekotthonból a reflektorfénybe. Ez nem amerikai álom, hanem a magyar valóság. Oláh Ibolya, aki az eddigi élete során a szülei nélkül boldogult, és nemrég még takarítónőként kereste a kenyerét, szinte pillanatok alatt belopta magát a közönség szívébe.
„Nagyon érzékeny és törékeny ember vagyok”
Hogyan emlékszel vissza arra a bizonyos döntőre, az ott történtekre? A zsűri kritikája viselt meg?
Túl nagy volt a nyomás. Fontos az építő jellegű kritika, de azt nem tartottam jogosnak, hogy nem tisztelem a közönséget, mert ez rosszindulatú vélemény volt.
Tulajdonképpen mit jelent neked az éneklés?
Fontos szerepet tölt be az életemben, de hangulat kell ahhoz, hogy énekeljek.
Beszéljünk kicsit a múltadról. Van valami, amit legszívesebben újra átélnél, hogy másképp csinálhass dolgokat?
Azok a dolgok amik megtörténtek velem, úgy jók, ahogy voltak, nem változtatnék semmin. Aminek meg kellett történnie, az jó, hogy megtörtént.
A közönség szavazatait nézve elmondhatjuk, hogy neked vannak a legnagyobb esélyeid a Megasztár jelöltjei közül, hogy megnyerd a versenyt. Szerinted mit szeretnek benned a nézők?
Nem tudom, erről őket kellene megkérdezni.
És te mit szeretsz önmagadban a legjobban?
Azt, hogy összhangban vagyok magammal. Nagyon érzékeny és törékeny ember vagyok, de ugyanakkor kemény is tudok lenni, ha kell.
A színpadon jellemző rád egyfajta kisugárzás, amely leginkább a férfi nézők szívét dobbantja meg. Biztos volt már sok udvarlód a Megasztár előtt is.
Kapaszkodjatok meg, nem volt sok barátom, talán elijeszti őket a határozottságom. Én is a határozott, bevállalós férfiakat szeretem.
Mik azok a tulajdonságok, amelyeket egy férfinál fontosnak tartasz?
Kedvesség, őszinteség, szeretet, melegség, tudatosság.
A sztár attól sztár, ha valamiben kitűnik a többiek közül, és ezt el tudja adni. Te magadat sztárnak tartod?
Abszolút nem, sőt nem tudok vele mit kezdeni. Nemrég még a felmosóvödör mellett álltam, most meg hirtelen több millióan néznek.
A zenei pályával az is jár, hogy különböző emberek próbálnak formálni téged. Te mennyire hagyod majd, hogy mások beleszóljanak a karrieredbe?
Átformálni nem engedem magam, viszont a tanácsokat meghallgatom.
A karrier pozitív velejárói a hírnév és a pénz. Ezek számodra mennyire fontosak?
A hírnév fontos, a pénz meg jó, ha van, de nem ezek a legfontosabb dolgok az életben. Egyszerűen, szeretek élni.
Kérdezett: Kluvanec Marián
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.