Nagy korrupciós leleplezések

Irving (Christian Bale) és Sydney (Amy Adams) kisstílű csalók, akiket összehoz a múltjuk. Abból is főleg az, hogy mindketten lentről, rossz körülmények közül indultak, nem igazán volt részük elismerésben. Mindkettőjüket erős vágy hajtotta, hogy ezen változtassanak és kiemelkedjenek. Mindenáron. Sőt, minden áron. Akár csalással. Ehhez igazán megvan az eszük és kurázsijuk. Beindul, és egy ideig megy is a mások átverésére alapozott üzlet, dől hozzájuk a piszkos pénz. De közbelép Richie DiMaso (Bradley Cooper) FBI-ügynök és lebuktatja, egyben válaszút elé állítja őket. Börtönbe mennek vagy – hogy a büntetést elkerüljék – segítik őt korrupcióellenes munkájában. Vagyis segítenek neki elfogni nagyobb halakat, köztük a polgármestert (Jeremy Renner), s rajta keresztül kongresszusi képviselőket, szenátorokat, üzletembereket, egészen a maffiáig eljutva. Hőseink az együttműködés mellett döntenek. A leleplezési manőver sikerét azonban veszélyezteti, hogy Irving barátságba keveredik a polgármesterrel. Ettől kezdve minden a szélhámosságról fog szólni, arról, hogy mindenki mindenkit átver, azért, hogy kedvezően kerüljön ki a nagy korrupciós leleplezésekből. Az Amerikai botrány megkapta az Arany Glóbuszt mint a legjobb film, és tíz Oscar-jelöléssel indul az Amerikai Filmakadémia elismeréséért. Néhányat bizonyára szoborra is vált. A szavazás során valószínűleg az is nyomni fog a latban, hogy a film – ahogy rögtön az elején a nézők tudtára adják az alkotók – néhány tényleg megtörtént eseményből indul ki. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik politikai botrányát veszi alapul, s ezt Amerikában (tehát az akadémia tagjai is) minden bizonnyal értékelik. Ugyanakkor a leleplezés konkrét eseményei – ahogy a találkozókat megszervezik, ahogy a tárgyalásokon ide-oda tologatják egymás között a pénzzel teli bőröndöket – a film legérdektelenebb, kiszámítható pillanatai. Jobbára jelzésszerűen, dokumentarista stílusban nyújtja át a film a titkos kamerás, bizonyítékként rögzített felvételeket. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"130257","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A súlypont az erősen kidomborodó jellemábrázolásra esik. Az a lényeg, ahogy fokozatosan kibontakozik a nagy átverős játékban részt vevő figurák karaktere. Ehhez kitűnő színészeket szerződtettek a filmbe, akik lenyűgöző teljesítményt nyújtanak. Fergeteges, élvezetes, a nézőben nagy örömöt keltő, vidám hangulatú színészi játékkavalkád a film, tökéletes élő (szinte színpadi játék benyomását keltő) hatással. Az éhezők viadala sztárja, Jennifer Lawrence idegesítően hozza az ütődött buta liba figuráját, a jóféle ripacséria és a zsenialitás mezsgyéjén drámaian topog tűsarkúban és neccben. Szőke nős alakításáért az Arany Glóbuszt már megkapta, profi úszóként (hiszen másodszor) tempózik az Oscar-vizeken is. A Bradley Cooper-rajongóknak leesik az álluk, nemcsak a játékától, hanem a frizurájától is. A hajviseletnek (különösen a hajcsavarónak) lényeges szerepe van: komikus helyzetet teremt és humorforrás (dőlni lehet a nevetéstől az induló jeleneten, ahogy Irving megigazítja a haját, s ez nemcsak jó fogás, hanem jellemfeltáró elem is). Ugyanilyen fontos a smink: álcázza a szélhámosok arcán az igazi szándékot. A zene – a hetvenes évek andalítóan vagy diszkóritmusban, felpörgetően ható dalai – korhangulat-erősítő, a jeleneteknek kritikai élt adó és a beleélést segítő eszköz. Aki viszont kimondottan a történetben keresi a minőséget vagy az Oscar-faktort, kevésbé fogja jól érezni magát filmnézés közben.