Nagy Kitti, szlovákiai magyar stand upos: jó szándékkal bármiből viccet csinálhatsz

Hogyan kerültél be a stand-up comedy világába?

Egyetem után nem nagyon tudtam, mit kezdjek magammal. Ezért volt egy ilyen „kimaradós” évem, amikor Olaszországba költöztem. Amikor visszajöttem, még annyira sem tudtam, hogy mihez kezdjek, mint korábban. Ekkor ajánlottak egy önkéntes munkát a Szigeten, ahol a Comedy Stage mellett kellett segédkeznem. Igazából én mindig is szerettem a stand-up comedyt, de soha nem gondoltam volna, hogy ez nekem jól állna. Amikor aztán testközelből megismertem az előadókat, rájöttem, ez valami nagyon jó dolog, és én ezt akarom csinálni. Pont ekkor költöztem vissza Budapestre, ahol azonnal körülnéztem, mi a helyzet a stand-up comedy terén. Azt tapasztaltam, hogy a műfajt gyakorlatilag teljesen a Dumaszínház uralja, de angol nyelven szinte senki sem lép fel, én pedig ebben láttam meg a lehetőséget. Aztán elkezdtem open mike-okra járni.

Mi az az open mike?

Ez egy est, ahová nézőként is elmehetsz, de ha fel szeretnél lépni valamilyen számmal, akkor kapsz öt-tíz percet. Budapesten azonban főleg zenei open mike-ok vannak, jellemzően zenészek lépnek fel ezeken. Mindössze egy olyan estet találtam, ahol szöveges számokat, stand-up comedyt vagy slam poetryt is előadhattam. Ez pedig már alapból vicces volt, mert általában én voltam az egyetlen, aki nem zeneszámot hozott. Később találtam néhány magamhoz hasonló embert, úgyhogy elkezdtünk imprószínházat csinálni. Majd pedig indítottunk egy saját, kifejezetten comedy témájú open mike-ot.

Milyen témákra építed a fellépéseidet?

Általában csak járkálok a világban, és történik velem valami vicces. Ezen aztán elkezdek gondolkodni, megírom, kipróbálom. Ha nem jó, újraírom. Aztán harmadszorra már talán sikerül úgy megfognom, hogy más számára is vicces legyen.

Mennyi a történeteidben a valóság?

Nem annyira sok (nevet). Általában mindig valami valós mozzanatra építek, de nem kell komolyan venni a stand-upot.

Mi kell ahhoz, hogy egy szám igazán működjön?

Közönség. De igazából az előadón múlik, hogy mennyire tud ráhangolódni a közönségre. Ez eleinte elég nehéz, de csak gyakorlat kérdése az egész. Minél többféle közönséggel találkozol, annál jobban érezni fogod, hogyan tudsz rákapcsolódni a hangulatukra. Ez néha nagyon nehéz, sőt lehetetlen. Ugyanis megesik, hogy az ember megír egy poént, amit aztán a fellépésen elront. Ezt el kell fogadni, a flow-val kell menni.

Mennyire meglepő manapság egy budapesti közönségnek, ha a stand-up comedy színpadán egy fiatal hölgyet látnak?

Nem meglepő. Miért lenne az? Talán valamivel kedvesebbek velem, mint a férfiakkal.  De az igaz, hogy ez valóban egy eléggé férfias szakma. Ha azonban vicces vagy, akkor mindegy, hogy férfi vagy nő vagy.

Hol vannak a határok a stand-up comedyben? Mi az, amiből még viccet csinálhatsz, és mi az, amiből már nem? Lehet-e viccelődni a nemi szerepekkel, valakinek a bőrszínével, vagy például a városi-vidéki, többségi-kisebbségi, magyarországi-határon túli ellentétpárosokkal? Meddig mehet el egy humorista?

Én szeretném azt hinni, hogy nincsenek határok. Jó szándékkal bármiből viccet csinálhatsz. Nyilván nagyon intelligensen, de hozzányúlhatsz érzékeny témákhoz is. Ennek a módját meg kell tanulni. Sok kezdő humoristánál tapasztalom, hogy beletenyerelnek egy érzékeny témába, és aztán nem tudnak vele mit kezdeni. Amikor azonban felkészültnek érzed magad, akkor bármiből lehet viccet csinálni. Mert a stand-up comedynek pont az a lényege, hogy szórakoztató módon úgy mutassunk rá valamire, hogy gondolkodni akarj rajta. De mégsem szabad komolyan venni, amit a színpadon mondunk, mert ez mindig egy show marad. Az én dolgom pedig az, hogy megnevettessem a közönséget, és ha ehhez olyan dolgot kell mondanom, ami valaki számára kifogásolható, akkor sértődések is előfordulnak. De hangsúlyozom, ezt nem azért csináljuk, hogy valakit megbántsunk.

Czímer Gábor