Kultúra

Nagy füst, kicsi láng

A Simon Cowell zenemogul által kitalált The X Factor Európa-szerte a legnépszerűbb tehetségkutató tévéműsor. Annyian kísérik figyelemmel, hogy az ember azt gondolná, az új tehetségek alaposan felforgatják a zenei életet.Ezt azonban a legtöbb esetben csak a győztes teszi, és mindent összevetve a műsor nincs komoly hatással a zeneiparra. A felfedezettek a koncertpiacot csak ideig-óráig uralják, amíg nem jönnek az újak.
ÚJ SZÓ ONLINE

2013. január 3. 20:05

Villámgyors karrierek

A brit The X Factor tavalyi győztese ismét rekordot döntött. A december 9-én véget ért kilencedik sorozatban diadalmaskodó James Arthur az Impossible című dalából, Shontelle 2010-es slágerének átdolgozásából 489 560 példányt adott el a megjelenés hetében Nagy Britanniában, s ezzel övé 2012 legjobb debütálása. Ez csodaszép eredmény. A tavalyi rekordot odáig tartó Cheryl Cole Call My Name című számából 152 001 példány fogyott el júniusban, a kiadás hetében. Befejeződik a műsor, megjelentetik a győztes nagydöntőben elhangzott egyik felvételét, azzal általában rekordot ír, aztán jön a hanyatlás. James Arthurnak is meg kell becsülnie a mostani sikerét, ekkorában, sőt bizonyára hasonlóban sem lesz már része.

Észrevétlen eltűnések

Hol vannak a brit The X Factor korábbi sztárjai? A második, 2005-ös szériában diadalmaskodó Shayne Ward a That’s My Goal című slágeréből a kiadás hetében 742 180 példányt értékesített. Az énekes két nagylemez erejéig volt eladható. A harmadik sorozatot megnyerő Leona Lewis szenved. Pedig első albumával az egész világot meghódította, nyolc és fél millió kelt el belőle, az énekesnő a legsikeresebbek közé emelkedett. A második nagylemezéből 2,6 millió fogyott el, a tavalyi, a harmadik már senkinek sem kell. Az ötödik széria győztese, Alexandra Burke karrierje tiszavirág-életű volt. Az első albumával tartolt, a másodikkal megbukott. A The X Factor eddigi kilenc sorozatából jelenleg – James Arthurt leszámítva – csak a 2010-es második helyezett Rebecca Ferguson, a 2010-es harmadik helyezett, a One Direction fiúcsapat és a 2009-es ezüstérmes Olly Murs található az élvonalban. Az utóbbi kettő folyamatosan növeli a rajongótáborát.

A tehetségkutatók hibája

A tehetségek közül tehát alig tud valaki gyökeret ereszteni az élmezőnyben. Ennek fő oka az, hogy ezek a műsorok nem karizmatikus zenészeket, hanem univerzális énekeseket toboroznak, s a jó hangú tehetség, aki azonban nem egyéniség, bármikor lecserélhető egy másikra. A valódi zenészek nem tudnak helyt állni az ilyen műsorokban, mert az a legfontosabb, hogy rockot és sanzont is jól énekeljenek. Ami persze butaság, mert kit érdekel, hogy a magyar rockikon, a tankcsapdás Lukács Laci hogyan énekelne sanzont. Igazi univerzális előadóból világviszonylatban is kevés van. A magyar zenei tehetségkutató tévéműsorokban csak egy ilyen tűnt fel, Rúzsa Magdi, aki megnyerte a Megasztár harmadik sorozatát. Ő őstehetség, ilyenből tízévente egy születik magyarlakta vidéken.

A Megasztár  többet adott

Hiába a magyar X-Faktor csodás nézettsége, a zenei életben simán veri a Megasztár, amelynek legnagyobb felfedezettje az ízig-vérig zenész Caramel. Rúzsa Magdi is dolgozik dalszerzőként, Caramel viszont az összes számát egyedül írja. Szerzeményei színvonalasak, hitelesek. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ők ketten tíz év múlva is az élmezőnyben lesznek. Ez már nem jósolható meg például Tóth Veráról, aki tehetséges, de pótolható. Húgának, Gabinak ugyan kisebb a hangterjedelme, mégis sikeresebb, mert benne megvan az a plusz, ami Verából hiányzik, figyelni kell rá. Megosztja a közönséget, de ez pozitívum. A tehetséges énekesek csillaga egyre gyorsabban áldozik le. Leona Lewis, Alexandra Burke és Tóth Vera esete is mutatja, hogy a zeneiparnak nem elsősorban jó hangú előadókra, hanem zenészekre van szüksége, még akkor is, ha ezek nem tökéletes énekesek. Ákos, Lovasi András, Lukács László, Bódi László (Cipő) – ők a rendszerváltás utáni évek magyar zeneiparának legnagyobb alakjai. Vajon meddig jutnának korunk tévés tehetségkutatóiban? Nyilván már az előválogatás során kiesnének…

 

Önnek ajánljuk
Felmérés: Parlamenten kívül az MKP

Nyilvánosságra került a titkos felmérés

Mojmír Mamojka

Mamojka egyelőre marad

Robert Fico

Fico nem kíván egyebet, csak 2,99 százalékot a Hídnak

Jana Cigániková

VIDEÓ: Elszabadultak az indulatok – már a középső ujjukat mutogatják egymásnak a képviselők a parlamentben

Kucsera Miklós

Vágsellyei győzelem az érsekújvári régióderbin

hh

Férfimese a nagybetűs nőről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.