Művészeti határesetek

Juhász R. József: „A jövőben kifejezetten egy-egy témára specializált fesztiválokat vagy konferenciákat fogunk szervezni.” Fotó: Uno PhotoA Béke mozi mellett– az épületben zajlott egyébként az előadások nagy része – Mészáros Ottó költő és performer (Szlovákia) főzött bográcsgulyást a jelenlevőknek. A megnyitó után kölcsönös üdvözlés gyanánt mindenki öntött egy kevéske bort a gulyásba. A performansz akkor fejeződött be, amikor a kissé pikáns, de nagyon ízletes étel elkészült. A színpadon eközben a japán Ryuzo Fukuhara az amerikai Michael Delilával egy nagyon érdekes bhutto mozgásszínházi darabot adott elő, a fesztivál történetében először Farkas Roland (Szlovákia) pedig egész estét betöltő performansszal lepett meg minket, „A művésznek joga van arra, hogy egész nap csak buborékokat fújjon...” címmel. És ezt kivitelezte. Ezen a napon kezdte el performanszát a szlovák Peter Kalmus is. Az ő műsora abból állt, hogy a fesztivál három napja alatt egyfajta szolgáltatást végzett a művészeknek. Hotel boynak beöltözve ingyen furikázta kocsijával mindegyikük holmiját a mozi, a szálloda és a Főtér között. Illetve az embereket is, de őket már 5 eurós felárral. A második nap délutánján ugyanis már Érsekújvár Főterén is elkezdődtek a programok. Pillanatok alatt hatalmas csődület gyűlt össze. Öt performer kezdett dolgozni ugyanabban az időben. Az egyik legizgalmasabb az angol Andre Stitt és Roddy Hunter háromórás performansza volt: az EU-témát próbálták applikálni a jelen helyzetre, krumplikkal és dolgozó, munkás emberekkel. Az előadás végkicsengése, hogy ők már tudják, amit mi még csak sejtünk. Hogy a csatlakozásnak nem csupán pozitív hozadékai lesznek. Egy másik performert, a San Franciscó-i Skip Arnoldot műanyag fóliazsákba csomagolva mint a szemetet lökték ki a Főtér távolabbi sarkába. Két órán keresztül feküdt ott, figyelve, hogy az emberek hogyan reagálnak egy élő, lélegző, hatalmas szemétkupacra. A meg-megálló járókelők részéről nagyon érdekes megjegyzések hangzottak el.

– Ezek a hol elismerő, hol negatív reakciók mindenhol részei a nyilvános performanszoknak – mondta Juhász R. József (alias Roccó), a Stúdió erté főszervezője. – A balesetek már kevésbé, de sajnos olykor ilyesmivel is számolni kell. Most Helge Meyer és Marco Teubner főtéri előadása közben történt, hogy a német fiú megsérült. Ők általában nagyon kemény fizikai performanszokkal foglalkoznak. Ez alkalommal 5-25 kilós kövekkel dolgoztak. A legtöbbet magukra kötözték, a legnagyobbakat pedig – amelyekre egy-egy szó volt írva – különböző távolságokból elkezdték egymásra dobálni. A srác az egyik alacsonyan érkező 25 kilós követ éppen akkor kapta el, amikor guggolt, és az ráesett az ujjára. Másfél centimétert amputálni kellett a kisujjából. De hála Istennek ez nem nyomta rá bélyegét a fesztivál hangulatára! Részint mert folyamatosan kapcsolatban voltunk velük, másrészt, mert utána valamennyi performer elkezdte mutatni a sebeit. Ez ugyanis valóban nem színház, minden „élőben” megy, nincs semmilyen játék. Amit az ember lát, az ott és akkor élesben történik meg.

Az előadások folytatódtak, de mindegyiket lehetetlen felsorolni. Fontos megemlíteni a leghíresebb japán performerművész, Seiji Shimoda, a mexikói, Hollywoodban is keresett divattervező és performer, Martin Renteira, valamint a Németországból érkezett Boris Nieslony nevét, aki két éven át dolgozott egy hatalmas méretű világtérképen (ami több ezer performansz művész nevét, teoretikust és szervezetet foglal egyfajta rendszerbe). Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak Sakiko Yamaoka. Ő egy nagyon szép japán feminista (!) performanszot mutatott be. Üveggyöngyökkel és pici japán buddhista csengőkkel táncolt fehér báli ruhában az asztal közepén, pörgött körbe-körbe, s közben mindenhonnan potyogtak belőle a gyöngyök. Szombathy Bálint (Jugoszlávia) sárgadinnyéket vágott félbe, kanállal kikaparta a közepüket, és kiakasztotta őket egy zsinegre. A közöttük kifeszített vászonra egy jelképes emberformát festett, arra rávetítette egy embriónak a képét, a végén csecsemősírást használt aláfestésként – mintegy az abortusz kegyetlenségét szimbolizálva. Mészáros Ottó és Juhász R. József a férfivécében, zseblámpák tompa tényénél „pofozta egymást”, Mészáros Ottó előadói „eszköztárából” merített testápolóval.

– Ennek az előzménye, hogy két évvel ezelőtt tettem egy könnyelmű kijelentést – magyarázta Roccó. – Azt mondtam, hogy ha még egyszer az életben fesztivált fogok szervezni, akkor a barátom és kollégám nyugodtan megpofozhat. Hát ezt most be is váltotta, miközben különböző fragmentumok kerültek elő a Stúdió erté elmúlt 15 évéből. A dolog végkicsengése az volt, hogy találkozunk jövőre ugyanitt. De egy kicsit másképp. Ezen a koncepción, amit tizenöt évig követtünk, hogy összehívjuk a világ különböző részein élő performerművészeket, már túl van a szakma. Egyre több a művész, a fesztivál, a találkozási lehetőség. Ma már léteznek a világot átölelő performanszhálózatok, amelyeknek mi is részesei vagyunk. A fesztivál utolsó napján az Actinart 2002 szimpóziumon éppen ezzel a témával foglalkoztunk. Rengeteg szervezet mutatkozott be, Angliától Japánon keresztül Litvániáig. Ezek az egy időben működő internetes vagy szervezeti szinten működő performanszhálózatok olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek napi szinten segítik a performanszművészek kommunikációját. A probléma itt az, hogy bizonyos helyeken a szolgáltatók megpróbálnak minden szálat összefogni, és kizárólagos alapon irányítani. Amit a művészek nem könnyen viselnek. A szimpóziumon ezeket a problémákat próbáltuk megbeszélni, áthidalni. Az Actinart szimpóziumot a Kassák Központ szervezte, ahol Jozef Cseressel együtt dolgozunk. A központban dolgozzuk fel az öszszes dokumentációt, és kiadóként is működünk. Az idén négy cédé megjelentetését tervezzük. Ennek kapcsán novemberben, az Érsekújvári Művészetek Galériájában egy nagyon erős nemzetközi performer- és nois-zenei társaság, illetve képzőművészek írógép-témára készített installációi és zenei anyagi kerülnek bemutatásra. Ami a Stúdió ertét illeti, a jövőben kifejezetten egy-egy témára specializált fesztiválokat vagy konferenciákat fogunk szervezni. Köztes koncepció, hogy jövőre szeretnénk rendezni egy találkozót a szlovák performereknek. Azután talán sikerül összehozni egy japán–szlovák cseretalálkozót is. A másik dolog már szigorúbban specializált, egy sport-performansz fesztivál, ahol kifejezetten csak ilyen témájú művészeti eseményekkel foglalkozó előadók lépnek majd fel. Az idén az erdélyi Ütő Gusztávnak volt egy nagyon szép performansza, arra reagálva, hogy befejezzük ezt a fajta koncepciót. Kisöpörte a mozit, lassan ment kifelé, és amikor kiért, meggyújtotta a seprűt. Nagy köröket írt le vele, és eltávolodott, majd eltűnt a sötétben.