„Műsoron” az Egri csillagok

Feltűnt önöknek, milyen komoly üggyel foglalkozott a héten az ORTT? A magyarországi médiatanács az Egri csillagok filmváltozatának káros hatásait vette górcső alá.

Feltűnt önöknek, milyen komoly üggyel foglalkozott a héten az ORTT? A magyarországi médiatanács az Egri csillagok filmváltozatának káros hatásait vette górcső alá. Mondhatnánk, csúnya húzás volt egy kedves nézőtől bepanaszolni az egyik kereskedelmi csatornát, amiért az korhatárjelzés nélkül sugározta e brutális alkotást, méghozzá déli egy órakor. Másfelől viszont zseniális ötlet saját eszközeivel nevetségessé tenni a korhatárkarikákat indokló ORTT-nyilatkozatot. Legalább olyan remek bírálat, mint amikor a vasutasok betartottak minden előírást, megbénítva ezzel a vonatközlekedést. A panaszos szerint a film törökverő jeleneteire betű szerint áll a meghatározás, miszerint a képernyőn „az erőszak részletező, elnyújtott, realisztikus vagy naturális” ábrázolása érhető tetten. ĺgy eleve csak 18 éven felüliek nézhetnék meg, ezt a tényt pedig a piros karikába foglalt tizennyolcasnak kellene jeleznie a képernyő alsó sarkában. A panaszbizottság kénytelen-kelletlen összeült, ám ekkorra már beindultak az internetes fórumok, a vélemény-nyilvánítók nem fukarkodtak a médiaetikai és filmművészeti analízisekkel. Egyikük szerint az Egri csillagok egyenesen az V. kategóriába való, mivel „az erőszak brutalitása és kegyetlensége oly módon kerül ábrázolásra, hogy azt ártalmatlannak vagy éppen dicsőségesnek tüntetik fel”. Az egri vár védői szerinte fondorlatos módon, különös kegyetlenséggel ölik meg a török nemzetiségű állampolgárokat, mindezt úgy, hogy a néző számára eközben hősként tűnnek fel. És ez még semmi. „Ugyancsak az V. kategóriába kell sorolni azokat a műsorszámokat, amelyek a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására alkalmasak, azáltal, hogy: (...) az ábrázolt erőszakos cselekedetek szadisztikus módon kerülnek ábrázolásra, azaz az erőszak elkövetése vagy az áldozat szenvedése kapcsán érzett öröm vagy élvezet dramaturgiailag kiemelt”. Tessenek csak a várvédő egri nők kaján vigyorára gondolni, miközben szurkot öntenek a létrán érkező törökök fejére! Ilyen és ehhez hasonló, nyilván heccből kiötlött indokokat vitatott meg akkurátusan a bizottság, majd pedig döntést hoztak. Eszerint az Egri csillagok – noha az ORTT állásfoglalásában leírt erőszakos jelenetekben bővelkedik – nem veszélyezteti a fiatalok fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődését. A magát civil kezdeményezéssé kinövő karikaellenes mozgalom aktivistái elfogadták a döntést, ám jelezték: nem hagyják abba a képernyőt elcsúfító korhatárkarikák elleni harcot. Hasonló beadványok tehát a jövőben is várhatóak. Mintha a valóságshow-k miatt nem lenne így is elég dolga szegény testületnek!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?