Műhelyalkalom Noé bárkáján

A leírt szavak szenszeje nyitotta meg e rendhagyó rendezvényt. Felvezetője nem bizonyult szószaporításnak, gyorsan, hatékonyan, tömören vázolta az est menetét. Bár a programot három, három és fél órásra tervezték, az ifjú titánok alig két óra alatt végeztek. A beharangozott tízből kilencen. Kilenc különböző premierrel. A felolvasók között voltak egy- és többkönyvesek, s olyanok is, akik a debütálásukra készülődtek.

Elsőként Totth Benedek, aki két részlettel jelentkezett megjelenés előtt álló regényéből (Semmi gyűlölet), mely erős, olykor durva nyelvezetével az utcai frontok világába kalauzolt.

Másodikként Bálint Erika lépett pódiumra, aki naplórészletével világított rá egy édesanya sanyarú sorsára. Már a címével (Egyre jobban megértem anyámat) sejtette, itt bizony mélyre zuhanunk…

Aztán Fehér Enikő vette át a mikrofont. Ő regénytervével (munkacíme: Szerecsendió) idén Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjban részesült. Ebből került elénk egy szelet, mély, maradandó mondatokkal („ez alatt lakik a gyerekkora”) tűzdelt szöveg, Aki óvatlan, tűbe lép címmel.

Szőnyi Judit is új írással, tervvel (Előbb Mohács, most meg ez) jelentkezett, majd Harag Anita a tárcák specialistájaként lépett elő. Az ÉS-ben már találkozhattunk vele. Ezúttal az elköszönés és -válás mélységeit kutatta, emlékezetes elgondolásokkal (Semmi melo-dráma, ez csak búcsúzkodás). Szavait a szél Szombathelyig fújta.

Alig egy óra múlva egy kétkötetes költő (a Jelenkor rendszeres szerzője), Domján Gábor mutatta be, milyen lehet egy lírikus epilógja. E műhelyalkalommal kirándult először a próza felé, a „levélszekrények siratófalához”.

A hetedik szimfóniára maga a mester, Kiss Tibor Noé gyújtott. Szekvenciáit, hangulatkép(let)eit ki(sz)áradó torokkal tolmácsolta. Az ünnepi könyvhétre elkészülhetnek. Olvadás címmel. Noha a szerkesztője szerint találóbb lenne az Anyaföld.

Bali Anikó a kisprózák, versek ifjú mestere. Erdők jönnek, falvak, házak című, önálló novellájában Szofja (akár Krisztinának is hívhatnák) szülésznő szeretne lenni. A határon túlról érkezik, határokon túlra jut. Végül egyedül, elhagyatva, elveszetten végzi…

Magyar Boglárka zárta a sort (sajnos Kustos Júlia munkahelyi elfoglaltságai miatt távol maradt) egy kis (töred)ékkel, mely egy nagy egész parányi része(se) lesz. Remélhetőleg. A Vízcímű novellájából áradt a nyers erő, ráadásul mintha az előző, kisebb szóözönök betetőzését szolgálta volna...

E nem mindennapi irodalmi estre szép számmal gyűlt össze az olvasni szerető közönség. Hol mély csenddel, hol csengő nevetéssel díjazva a felhangzottakat. A „keddi kilencek” kialakulófélben lévő köteteinek egy-egy kincsét, melyeket szétszórtak, hogy a gazdagság ők maguk legyenek. Ez sikerült, egybe vetve életüket-halálukat a teljességgé ők maguk váltak. Elég bátrakká ahhoz, hogy beszálljanak Noé bárkájába.

Kaszás Dávid