Műfaji sokszínűség

Szenc. Kiállítás, könyv- és néptáncbemutató, filmvetítések, zenei előadások szerepelnek az idei, vagyis a XXXII. Szenczi Molnár Albert Napok műsorán. A szenci rendezvénysorozat október 12-én kezdődik a városháza előtti parkban lévő Szenczi Molnár Albert-szobor megkoszorúzásával.

Szenc. Kiállítás, könyv- és néptáncbemutató, filmvetítések, zenei előadások szerepelnek az idei, vagyis a XXXII. Szenczi Molnár Albert Napok műsorán. A szenci rendezvénysorozat október 12-én kezdődik a városháza előtti parkban lévő Szenczi Molnár Albert-szobor megkoszorúzásával. Beszédet mond Böröndi Lajos költő, és fellép a mosonmagyaróvári Camerata Sumy Nova együttes. A koszorúzást, amely 18 órakor kezdődik, a Szenczi Molnár Albert-emlékkiállítás megnyitása követi a helyi művelődési ház kiállítótermében. A megnyitón közreműködik Bárdos Ágnes és a Camerata Sumy Nova. Utána Szenczi Molnár Albert naplója címmel Szabó András, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára és Petrőczi Éva költő tart előadást. A rendezvénysorozat október 18-án folytatódik. A 19 órakor kezdődő előadáson Kovács László tanár azt vizsgálja majd, milyen a köznyelv és a nyelvjárások viszonya a kisebbségi környezetben. Az előadás helyszíne a Nosztalgia étterem. Másnap, 19-én délelőtt 11 órakor a Kor-Zár együttes Tajtékos ég című koncertjén megzenésített verseket ad elő. Október 21-én a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes „Hacacáré…” című műsorával színesíti a XXXII. Szenczi Molnár Albert Napok programját. A táncbemutató 16 órakor kezdődik. A Kor-Zár és a Szőttes is a városi művelődési ház színháztermében lép közönség elé. A művelődési ház kiállítóterme ad otthont október 27-én 16 órától Zalabai Zsigmond Szenczi Molnár Albert emlékezete című könyve bemutatójának. Ezt követően az alapiskolában Szenczi Molnár Albert emléktáblájának megkoszorúzásával ér véget a rendezvénysorozat. Itt Bárdos Gyula parlamenti képviselő mond ünnepi beszédet.

A XXXII. Szenczi Molnár Albert Napok ideje alatt a szenci alapiskolában és gimnáziumban, valamint a féli alapiskolában magyar filmeket vetítenek. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?