Mozart-muzsikában fürdik a világ

Vajon mit szólna hozzá, ha egyetlen napra, erre a maira viszszatérhetne, és tanúja lenne annak a nagyszabású, világraszóló rendezvénynek, amelyet a tiszteletére tartanak? Mit szólna hozzá, ha ezen az egy napon, miután számtalan helyen megfordult, szembesülne a ténnyel: mindenütt az ő művei, halhatatlan, varázslatos dallamai szólnak. Mozart-muzsikában fürdik a világ. S tegyük mindjárt hozzá: a Mozart-világnapon volt miből a rendezőknek, résztvevőknek válogatniuk, hiszen az alatt a 35 esztendő alatt, amennyi Salzburg híres szülöttjének adatott, 626 művet alkotott a komolyzene különböző műfajaiban, s ezzel kivívta „a világ egyik legtermékenyebb zeneszerzője” címet is. Lesz persze mód rá, hogy akár valamennyi művét megszólaltassák, hiszen az egész év Mozarté.

„Csakis a te elméden és életmódodon múlik, hogy mint közönséges zenész, mindenkitől elfeledve, vagy mint híres karmester, akiről még könyvekben is olvas az utókor, vagy egy nőszemélytől elkábulván, szűkölködő gyermekekkel zsúfolt szobában egy szalmazsákon, vagy keresztény módra leélt élet végén gyönyörködés, hódolat és dicsőség közepette, családoddal mindennel jól ellátván, mindenki szemében tekintélynek örvendve akarsz-e meghalni” – mondta neki annak idején feddően a szigorú apa, Leopold Mozart, aki „csodagyereknek” tartott fiát nagyon korán elindította a zenei pályán. Az atyai óhajt nem teljesítette az utolsó betűig, hiszen a halál nem „hódolat és dicsőség közepette, mindennel jól ellátván” érte. De a Szöktetés a szerájból, A varázsfuvola, a Cosi fan tutte, a Don Giovanni, a Figaro házassága, a g-moll (K 183-as), az A-dúr, az esz-dúr, a g-moll (K 550) és a C-dúr (Jupiter) szimfónia, a Requiem megalkotójának már életében kijutott a népszerűségből, a dicsőségből és a rajongásból. Bár „szabadúszó” művészként az akkori időkben közel sem vették körül olyan luxuskörülmények, mint napjaink sztárjait. A szigorú Leopold egy másik óhaja is teljesült: fiának nevét könyvekben olvassa az utókor. Állítólag már egy emberöltő sem elég ahhoz, hogy a Mozartról szóló munkákat végigolvassuk.

A 20. század utolsó negyedétől datálható Mozart-mánia A. Peter Brown szerint azonban nem elsősorban az operaszínpadoknak és a koncertpódiumoknak köszönhető. Sokkal inkább Peter Shaffer Amadeus című darabjának, amelyet magyar színpadokon is előadtak (többek közt a Komáromi Jókai Színházban is), a darab alapján készült nagy sikerű, fél tucat Oscar-díjjal jutalmazott Milos Forman-filmnek, vagy éppen Peter Ustinov televíziós Mozart-zenekalauzának. Ő a hőse Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című musicaljének, és valószínűleg ő az egyetlen zeneszerző, aki a könnyű műfajban is sikert aratott kései honfitársa, Falco révén, akivel jó pár évvel ezelőtt egész Európa együtt énekelte: Rock me, Amadeus!

Muzsikája halhatatlanná tette a nevét, rövid, ám eseménydús élete legendássá a személyét. Egyes vélemények szerint töretlen népszerűségének titka éppen az a kapcsolat, amely a magánember alakja és a rendkívüli életmű között feszül.

Karoline Pichler, aki Mozart és Haydn kortársa volt, és mindkettőjüket ismerte, azt írja róluk egyik levelében, hogy a személyes kapcsolatban ezekből a zenészóriásokból nem sugárzott az intellektus különleges ereje, inkább egyszerű észjárásúak voltak, akik buta vicceken is jól szórakoztak. „De micsoda mélység, a fantázia, a harmónia, a melódia, a dal iránti érzék rejtőzött a nem sokat ígérő külső mögött.”