Mozart Bécsben

Volkmar Braunbehrens Mozart Bécsben című könyve 20 év után magyarul is olvasható az Osiris Kiadó jóvoltából.

Volkmar Braunbehrens Mozart Bécsben című könyve 20 év után magyarul is olvasható az Osiris Kiadó jóvoltából.

Győri László, a monográfia fordítója elmondta, hogy a szerző német filológus, aki megírta Wolfgang Amadeus Mozart (1756– 1791) Bécsben töltött éveivel öszszefüggésben Mozart és egyúttal Bécs életrajzát is a jozefinizmus évtizedében. Könyvtárnyi munka megjelent már a zeneszerzőről, de ennek az életrajznak az a nagy előnye, hogy dokumentumokkal, levelekkel igazoltan leszámol a Mozart körüli legendákkal. A fordító példaként említette, hogy Mozart feleségéről, Constanzáról az a hír járta a különböző szalonokban, hogy csapodár nő, vagy hogy Mozart lecsúszott, boldogtalan, elszegényedett ember volt. Ilyen módon ez sem igaz, mert Mozartnak nem volt állandó megélhetése, a pénzzel nem tudott bánni, és megesett, hogy gondjai voltak, de azt is figyelembe kell venni, hogy a török háború idején visszaesett a kulturális élet a Monarchiában. A szerző eloszlatja a temetés körüli legendákat is azzal, hogy megírja, 1785-ben II. József Habsburg császár és magyar király rendeletet hozott a temetkezés rendjéről, elsősorban higiéniai megfontolásból. Azontúl csak a városon kívül lehetett a holtakat eltemetni, így került Mozart sírja a Sankt Marx-i temetőbe. A monográfiában ez a császári rendelet is olvasható. A német szerző tisztázta Mozart és Salieri viszonyát is. Kiderült, hogy baráti, kölcsönös megbecsülés fűzte őket egymáshoz.

A kötetből sok részlet kiderül a szabadkőművesekről, ahová Mozart is tartozott, a páholyokat figyelő titkosrendőrség munkájáról, amelyről a szerző az archívumukban megtalált leírások alapján számol be.

Győri László szerint igényes, alapos, jól megírt tudományos-ismeretterjesztő munkát kap kézbe az olvasó, aki úgy érezheti, hogy ott van a történések helyszínén, és a háttér föltárása nyomán Mozart életének dokumentumai így nemritkán más jelentést, új értelmezési lehetőséget kapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?