Motel

Meg persze ott vannak a hullahegyekkel kecsegtető filmek. Az egyik filmhez 80 liter művért használnak fel, a másikhoz pedig 300 litert. Nahát – mondjuk, s kíváncsian várjuk a moziban. Aztán lövöldöznek, kardoznak, karok, fejek hullanak, emberek lyukadnak ki... A filmek célja, hogy szórakoztassanak, a legjobb szórakozás pedig, amikor az ember azt látja, hogyan szakad meg egy másik ember vérkeringése, s lesz belőle tudat nélküli, mindenféle megnyilvánulásra képtelen hús. Olyasmi, mint amit vasárnaponként jó étvággyal megeszünk.

Annál jobban szórakozik az ember, minél fantáziadúsabban szakítják meg egy másik ember vérkeringését. Vegyünk egy példát. A Motel (Hostel) az Egyesült Államokban kasszasiker lett. Hazánkban nem. Azért lett kasszasiker Amerikában, mert... Ezt nem tudom... Viszont azért nem lett kasszasiker nálunk, mert Szlovákiából Afganisztánt, ocsmány Mad Max-es utópiát vagy mit csináltak...

Jöjjön a tartalom... Két amerikai és egy izlandi turista Pozsonyba érkezik a kiterjedt szlovákiai prostitúció támogatása érdekében. Kivesznek egy szobát valami motelben. Az izlandi természetesen rögtön az elején eltűnik. Ő lényegtelen. Igaz, később még mutatják egyszer a fejét a teste nélkül. Az egyik amerikai, az aggódóbb fajta, kicsit később tűnik el (őt még többször mutatják, például, amikor fúrógéppel roncsolják a testét vagy elmetszik az Achilles-inát). A másik amerikai elkezd barátja után nyomozni, s egy gyártelephez érkezik, ahol sok kopasz gorilla, volga, zsiguli, tatra, német, japán, angol turista tesz-vesz. Kiderül, hogy hősünket csapdába csalták. Az imént említett kopaszok jól elfogják, leláncolják egy szobában, ahol mindenféle szerkentyűk vannak: szike, olló, hegesztőpisztoly, motorfűrész stb., stb. Hősünk rádöbben, hogy egy nyugati turisták számára létrehozott szórakoztatóipari intézményben van, ahol a pénzesebbik fajta különböző dolgokat művelhet a leláncoltabbik fajtával, mondjuk: amit akar – a lényeg, hogy a végén megszakadjon ordító fajtársa vérkeringése. Többet nem árulok el, hogy ne lőjem le a poént...

A szlovákiai sikertelenség titkának részletei... A pozsonyi vasútállomás messze van a várostól. Túl messze. Egy Prága melletti faluban. S onnét csak egyféleképpen lehet bejutni a szennyvízcsatornázást nélkülözni kényszerülő (fő)városkába: rozsdás, kopott zsigulin, amit egy tört angolsággal beszélő fogatlan cigány vezet. Ha pedig a turista végre eljutott Pozsonyba, különféle veszélyeknek van kitéve. Többek között össze-vissza gyilkolászó gyerekbandák terrorizálásának. Ellenük csak egyfajta védekezési módszer létezik: a bablgam. Ezt mindenki jól tudja, s minden autóban tartanak e célból egy zacskó rágógumit. Ezt ellensúlyozandó a városban remek szórakozási lehetőségek vannak. Az ember kénye-kedve szerint rángatózhat egyik föld alatti diszkóból a másikba, Elánt s más, Szlovákiában is hozzáférhető sztárokat hallgatva. Amire viszont mindenkinek – nem csak a turistáknak – érdemes odafigyelnie: ne legyen sedre, ha az utcára megy, mindig jól nézzen körül, s ha észreveszi a film szerint Szlovákiában dúló kegyetlen háborút, akkor fusson, amerre lát, ki Szlovákiából, ki az EU-ból, ki a kapitalizmusból, a rejtett luxusból, s meg se álljon Amerikáig, a szabadság, a biztonság és boldogság földjéig.