Morva melódiák

Pozsony. Iva Bittová, az énekesnént, hegedűsként és színészként ismert és elismert cseh művész, valamint a cseh származású, nagybőgőn játszó dzsessz-zenész, George Mráz koncertezik elsőként az új esztendőben a Szlovák Rádió hangversenytermében: január 8-án, kedden 19 órakor lépnek közönség elé.

Pozsony. Iva Bittová, az énekesnént, hegedűsként és színészként ismert és elismert cseh művész, valamint a cseh származású, nagybőgőn játszó dzsessz-zenész, George Mráz koncertezik elsőként az új esztendőben a Szlovák Rádió hangversenytermében: január 8-án, kedden 19 órakor lépnek közönség elé. Ez lesz Iva Bittová utolsó koncertjeinek egyike tájainkon, mielőtt hosszabb időre az Egyesült Államokba utazik.

A duó Moravian Gems címmel megjelent friss albumát mutatja be a szlovák fővárosban. „Ennek a figyelemre méltó felvételnek a melódiái Morvaország néphagyományaiból merítenek, s tökéletesen keveredik benne a dzsessz lendülete, elmélyültsége és ötletessége” – írta az albumról Doug Ramsey amerikai kritikus. Az albumon közreműködött Emil Viklický (zon?gora) és Laco Tropp (dob) is.

A több műfajban jeleskedő Iva Bittová pályafutását a brünni rádió népzenekarának énekeseként kezdte. A színészetbe a brünni avantgárd színház, a Na provázku deszkáin kóstolt bele: a szakma figyelmét a Ballada egy banditáért című musicalben, Eržika szerepében hívta fel magára. Szólóban 1984-től koncertezik. Az énekes-hegedűművész saját feldolgozásában szólaltatta meg a népdalokat. Iva Bittovának az alternatív zene rajongói is világszerte tapsoltak – 2004-ben a New York-i Carnegie Hallban is fellépett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?