Molnár Xénia két filmszerepet is kapott

Évekkel a legutóbbi filmszerepe után azt mondja: amire olyan nagyon vágyott, azt most megkapta. Prikler Mátyás készülő alkotásában, a Hatalomban Bandor Éva és Mokos Attila társaságában játszhatott.

„Örültem, hogy velük dolgozhattam, hiszen Attilával az elmúlt években csak színpadon lehettünk partnerek, Évával pedig még ott sem – mondja a különböző színházi csoportosulások tagjaként látható színésznő. – De íme, nem dőlt össze a világ, hogy nem forgathattam. Nincs bennem semmiféle fájdalom, hogy kihagytam néhány évet, viszont nagyon hálás vagyok, ha valaki gondol rám, ha olyan típusú nőre van szüksége, amilyen én vagyok.”

Kis Hajni első játékfilmje, a Külön falka szeptemberben forgott Budapesten. Magyar filmben legutóbb 2004-ben, a Koltai Róbert rendezésében készült Világszámban játszott, amelybe Pogány Judit ajánlotta be, miután látta őt az Ibusárban.

„Rövid, bemutatkozó videót kért tőlem Hajni. Én épp a kokavai gyermekszínjátszó-tábort vittem, és a munka hevében el is feledkeztem erről. Érdekes mód később sem gondoltam arra, hogy nekem küzdenem kell egy szerepért. Ki sem sminkeltem magam. Összecsaptam a hajam, és három percben elmeséltem kis életem és eddigi munkásságom. Hajninak ez nagyon tetszett. Jelezte is rögtön, hogy szeretne velem dolgozni. Én mindig mindenbe úgy megyek bele, hogy ha sikerül, jó, örülök, ha nem, köszönöm, nem történt semmi, megyünk tovább. Ide, ebbe a filmbe a negyvennégy éves karakterem kellett. Egy anyukát játszom, a gyerekeket készítem iskolába a magam temperamentumával, közben odaszólok a férjemnek, hogy dobja már ki a börtönből frissen szabadult testvérét a lakásunkból, mert ha marad, bedurvulok. Szóval az a típusú anyuka, aki a tekintetével is diktálni képes, és aki mellett a férj még sunyít is egy kicsit.”

Prikler Mátyás készülő filmjében egy temetkezési vállalkozás főnökasszonya. Egyébként pedig krematóriumi színésznő lett, mondja kacagva, hiszen a rendező korábbi munkájában is ott búcsúzott az édesanyjától, akit Ferenczy Anna játszott.

„A mostani forgatás végén beültem a kocsiba, megérkeztem Komáromba a fiamhoz és a páromhoz, s azt mondtam: jobb az élők sorában. Ettől függetlenül nagyon élveztem a felvételeket, mert újra igazi csapatmunkában lehetett részem. Mivel nem vagyok kőszínházi társulat tagja, egy csapat összefogását csak egy forgatáson élhetem meg. A film ugyanis csapatmunka. Amikor a rendező közölte velem, hogy milyen szerepem lesz nála, elnevettem magam. Én már ugyanis jó pár hónapja több szerepemben a halál földi helytartója vagyok. Apukám csak legyintett egyet dühösen, de már tudja, hogy ez ilyen pálya. Ha temetni kell, temetek. Színészként most ebből élek. Gál Tamásnál a Ponyvában a Halált játszom brutális mondatokkal, egy másik darabban koporsók és urnák között mozgok, itt pedig, ebben a filmben hamvasztásokat szervezek. Különben remek a szerep. Mondtam is nemrég valakinek, hogy nincs ebben semmi különös. Pelenkára és koporsóra mindig szükség van. Mindkettő fogyóeszköz. Életünk első és utolsó fejezete. És üzlet is, máshonnan nézve.”

Ebben az egészben az a különös, hogy az elmúlt pár évben több szerettét is elveszítette.

„Benkő Géza kollégámmal kezdődött. A barátom volt. Aztán eltemettem az édesanyukámat, majd a sógoromat, és így lett másodjára özvegy a húgom. A ragyolci barátaim közül is többen elmentek, majd Kiss Péntek József, akivel ugyancsak szoros kapcsolatban voltam. Az elengedést feladatként mérte rám a sors. De van, aki segített ebben. Pályatársam, Jókai Ágnes majdnem ugyanakkor veszítette el az édesapját, amikor én az édesanyámat. Egy próbafolyamat során épp a gyász által kerültünk közelebb egymáshoz. Mindenből tanul az ember. A csapásokból is. Negyvennégy évesen már tudom, hogy bármi történhet az emberrel, és sajnos a legrosszabb is jöhet bármelyik pillanatban. Komolyan mondom, én már az előttem levő spagettinek, kávénak, pohár víznek is örülni tudok, nem beszélve arról, hogy micsoda boldogság számomra a tizennégy éves fiam és a párom, aki mindjárt megjön. Minden percet élvezek, amit velük töltök. Vagy ha az apukámmal beszélgethetek. Két dátum van az életünkben, ami igazán fontos, és ezt a tegnapi forgatáson is tudatosítottam. A születés és a halál. A köztük levő kötőjel az élet. Azt vettem észre magamon, s ez bizonyára a korral jár, hogy már nem mindegy, kikkel veszem körül magam, kikbe fektetem az energiámat, és mennyire égek a szeretettől. Szeretném hinni, hogy jól bánok az idővel, hiszen semmi mást nem kaptunk az élettől, csak időt. És én most nagyon sokat tanultam azokból a szó szerint haláli helyzetekből, amelyekben színészként jelen kellett lennem. Tegnap, amikor Évával és Attilával a felvételek színhelyén, a pozsonyi krematóriumban találkoztunk, ők már túl voltak egy másik – bonctermi – jeleneten. Nekik sem volt könnyű, nemcsak nekem. Be is jegyeztem a naplómba, hogy milyen felemelő érzés volt hazajönni a hatvan négyzetméteres kis életembe.”

Prikler Mátyás most forgó filmjéhez, a Hatalomhoz egy megtörtént eset szolgál alapul. Életét veszíti egy fiatal férfi a vadászat során. El kell simítani gyorsan a tragédiát, és a részt vevő potentátok meg is tesznek ezért mindent. Kétnyelvű film lesz ez is, mint a Köszönöm, jól!

„Véletlenül szlovákul tanultam meg a szöveget. Mokos Attilától tudtam meg, hogy magyarul kell beszélnem. Lefordítottam gyorsan és megtanultam. A Hatalom cselekménye kétnyelvű közegben játszódik. Ettől is érdekes a történet. Bár januárban lesz még néhány forgatási napom, már arra gondolok, hogy jöhet a következő filmszerep. Én készen állok.”

A szerző a Vasárnap munkatársa