Mit jelent vidékinek lenni?

A Bárka című békéscsabai szerkesztésű irodalmi és társadalomtudományi kéthavilap 2002/5 száma rendkívül figyelemreméltó. A Műhely című rovatban ugyanis a főszerkesztő, Elek Tibor felkérésére, Darvasi László gondolatai nyomán Sándor Iván, Füzi László, Mikola Gyöngyi, Takács Géza, Körmendi Lajos és Csatári Bálint adja közre gondolatait a Vidék – Vidéki – Vidékiség című ankét keretében.

Ilyesfajta kérdéseket a hazai irodalmi lapok is felvethettek volna, mert – bár mindhárom szerkesztőség a fővárosban található – többségében bizony „vidéki” alkotók látják el őket kéziratokkal, s fiatal műítészeink is csaknem mind „vidékiek”.

Mit jelent vidékinek lenni? Helyzetet, állapotot, mentalitást, hátrányt? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a szerzők. Arra csaknem valamennyiük kitér, hogy az informatikai fejlődésnek ezen a szintjén, amikor „több száz kilométerről percek alatt továbbítható egy kézirat, lebonyolítható egy interjú, irodalmi vita, műhely-konzultáció”, már nincs különösebb jelentősége annak, ki hol él. S bár általánosságban elmondható, hogy a politikával és kultúrával kapcsolatos „nagy dolgok” továbbra is „Pesten” dőlnek el, a vidéki életmódnak „vannak pótolhatatlan előnyei”. „Ami régen elszigeteltséget, bezárultságot jelentett, az a mai információzuhatagos, hálózati, keményen érdekérvényesítő gomolygásban hozzásegíthet a kontemplativitáshoz, a belső csendhez, a mindent felemésztő gyorsulás lelassításához (magunkban).”

Niedzielsky Katalin a Gyulai Várszínház idei, 39. évadát foglalja össze, Cs. Tóth János pedig a Békéstáji Művészeti Társaság tíz évét mutatja be. Az önmagát „botcsinálta sajtótörténésszé” visszaminősítő főszerkesztő terjedelmes tanulmányban vizsgálja, hogyan alakult a Békés megyei sajtó helyzete a rendszerváltás után. A szerző a témában már közzétett egy tanulmányt a Heti Válaszba

A Figyelő című kritikai rovatban a Békés megyei szerzők vannak többségben, Kántor Zsolt példaértékű bírálatában például békési (nem csak) elsőkötetes szerzők verseskönyveit szemlézi.

A Bárka legnagyobb erénye, hogy – nem tudom, hogyan csinálja, de – úgy tud regionális lenni, hogy közben nem lesz provinciálissá. (K. L.)