Mindent tudni

Az „enciklopédia” kifejezés az enkükliosz (teljes körű) és a paideia (nevelés) görög szavak ókori kapcsolatára megy vissza. Latinizált változatával – „encyclopaedia” – először Quintilianusnál találkozunk az 1. században, s ugyanekkor íródott idősebb Plinius Természetrajza, a műfaj első klasszikusa. Könyvcímként az „enciklopédia” szó a 16. századot megelőzően nem volt használatos. A középkor derekán, az enciklopédiák fénykorában a tudás teljes gyűjteménye nem tűnt lehetetlen álomnak. A tudásanyag gazdagodása a kora újkortól kezdve egyre inkább az enciklopédia-gondolat ellenében hatott; talán éppen utóvédharcaként e gondolatnak az „enciklopédia” szó immár könyvek címében is megjelent. ĺgy Alsted 1630-ban kiadott, még mindig latin nyelvű enciklopédiájában, amely a szabad művészeteken túl a teológiát, jogot és orvostudományt is tárgyalta. Alsted a dél-vesztfáliai Herbornból 1629-ben Gyulafehérvárra költözött, ott is hunyt el 1638-ban; és Gyulafehérvárra tért vissza 1652-ben az az Apáczai Csere János, aki éppen Alsted nyomán írta meg Magyar Encyclopaedia, azaz „minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása” című művét, amely 1653-ban jelent meg.

Alsted és Apáczai munkája egyaránt ama meggyőződést tükrözi, hogy az enciklopédikus tudás, ha nagy erőfeszítéssel is, de egyesíthető egyetlen elmében. Ez a meggyőződés hatja át a 18. század első felének két híres angol enciklopédiáját is, John Harris 1704-ben megjelent Lexicon Technicum-ját, és az Ephraim Chambers által írt, 1728-ban megjelent Cyclopaedia-t. Harris és Chambers összeállításai, szemben a korábbi enciklopédiákkal, immár ábécé szerint elrendezett címszavakból épültek fel, ami az olvasó számára könynyebb eligazodást tett lehetővé, a szerző számára pedig azt, hogy nem kellett valamiféle a szó szoros értelmében összefüggő tudományos világlátással rendelkeznie, noha persze felvázolhatta és mellékelhette a tudásterületek elrendezésének ilyen-olyan térképét.

Az 1751-től Diderot és d’Alembert szerkesztésében megjelenő Encyclopédie, amelyet ma a Nagy Francia Enciklopédia címen szoktunk emlegetni, eredetileg a Chambers-féle Cyclopaedia fordításának indult, ám végül radikálisan új fejezetet nyitott meg a lexikonok történetében. Joggal használhatjuk a „lexikon” szót az „enciklopédia” helyett, hiszen ez a 17 kötetnyi szöveget és 11 kötetnyi képet tartalmazó, számtalan szerző által írt összeállítás immár nyilván nem számíthatott arra, hogy anyagát az olvasó mint egyetlen összefüggő teljességet fogadja be. Az Encyclopédie elé írt bevezető tanulmányában d’Alembert kifejezetten el is veti a tudományok egyetemes szintézisének eszméjét. Az egyes területekről, írja, külön részletes térképek szólnak; s noha készíthetők mondhatni áttekintő térképek is, ám nem a kizárólagosság igényével: különböző vetületek lehetségesek, a döntés közöttük ízlés és föladat adta célszerűség kérdése.

MIRE KÉPES A NAGY ELMÉLET MA?

Kroó Norbert 2002 októberében tartott előadásában emlékeztetett arra, hogy a tudomány sokáig többé-kevésbé egységes egészet alkotott, s csak mintegy 150-200 évvel ezelőtt vált szét a fizika és kémia, majd váltak le az élettudományok is; mostanára azonban a fizikai kémia, geofizika, asztrofizika, biofizika vagy a molekuláris biológia megjelenésével, amely területek úgymond a fizika elvein és módszerein alapulnak, új szintézisek jönnek létre. Kroó úgy fogalmazott, hogy „a fizika tudománya a természet leírásának legalapvetőbb, legátfogóbb kísérlete”, s hogy „a 20. század eleje óta [...] a fizika a többi természettudomány alapjává vált”. Néhány héttel ezelőtt Horváth Zalán tért vissza arra a gondolatra, hogy a fizika elsődleges célja: „egységes módon” megérteni „a természet csodálatos változatosságát”. Mint Horváth Zalán sorolta, „minden múltbeli nagy eredmény e cél felé vezető újabb lépés volt: az égi és földi mechanika egyesítése Newton által a 17. században; az elektromosság és mágnesesség Maxwell által kidolgozott elmélete a 19. században; a téridő geometriájának és a gravitáció elméletének egyesítése Einstein által 1905-1916 között”, és végül a kémia és az atomfizika kölcsönös közeledése a kvantummechanika kialakulásával az 1920-as években. Az újabb lépés a további egységesítés felé „egy mindenek fölött álló, az egész természetet leíró elmélet, a mindenség és a ‘mindentudás’ elmélete” felé a részecskefizika ún. Standard Modellje volna, amely „egyesíti az elektromágneses és gyenge kölcsönhatásokat [...] és hasonló módon írja le az erős kölcsönhatásokat”. Horváth Zalán ama megfogalmazása, amely szerint a Standard Modell kísérleti alapjainak elméleti feldolgozása „észbontó követelmény”, mindenképp óvatosságra int.

A diszciplínákat összekötő elméletek létrejötte sem változtat azon, hogy a legszélesebben tájékozódni képes tudós is csak néhány szűk tudományágban szerezhet, illetve őrizhet meg tényleges jártasságot; csak néhány szűk tudományág kísérleteit, publikációit, alkalmazási javaslatait képes valóban megérteni és megítélni. Miért van ez így? Hiszen újra meg újra azt halljuk, hogy az emberi agy tárolókapacitása szinte végtelen.

AZ EMBERI ELME KORLÁTAI

Robin Dunbar elmélete szerint az összes többi gerinceshez képest a főemlősök agya, közelebbről neokortexe, azért olyan nagy, mert a főemlősök erősen szociális jellegű életmódot alakítottak ki. A csoportjaikat összetartó viszonyok körültekintő kezelése olyan fontossá vált, hogy ki kellett fejleszteniük azt az információ-feldolgozó kapacitást, amely képes számon tartani az állandóan változó szociális viszonyokat, valamint hasznosítani ezt az információt a komplex szociális viszonyokban való eligazodásra. Következtetés: a homo sapiens kimagasló intelligenciája alapvetően társadalmi intelligencia, amely a társas kapcsolatok kognitív feldolgozását szolgálja. Mennyire kiterjedtek lehetnek ezek a kapcsolatok? Dunbar az emberi neokortex térfogatának arányítása alapján azt tételezi, hogy körülbelül 150 főből állhat az a csoport, amelynek viszonyait még át tudjuk látni; ezen belül azonban körülbelül 5 személy lehet az, akihez különösen erős kapcsolat fűzhet. A Mindentudás Egyeteme nyitóelőadásán, 2002 szeptemberében, Vizi E. Szilveszter azt a felismerést állította gondolatmenete középpontjába, hogy minden ember valóban és merőben egyedi világ: s kognitív képességeink arra elegendőek, hogy egyszerre mintegy 5 ilyen világban ismerhessük ki magunkat. Legfeljebb 5 nyelvet vagyunk képes igazán megtanulni – legtöbbünk ennyit se. Patkós András mondta idén októberben, hogy „[a] csillagász, az asztrofizikus, a kozmológus [...] ugyannak a tudományos nemzetségnek kissé eltérő ‘tájszólást’ beszélő tagjai”. Vagyis: aligha képzelhető el, hogy akár a legszélesebb látókörű tudós is ötnél több tudományos paradigmában tudjon gondolkodni. Enciklopédikus elméleti tudás a 21. században egyetlen elmében semmiképpen sem lehetséges. Ám lehetséges-e ilyen tudás – az elmén kívül?

FILOZÓFIAI KĺSÉRLET (IS) A MAGYAR HÁLÓZOTT ENCIKLOPÉDIA

A World Wide Web lenyűgözően gazdag anyagot tartalmaz, amelynek persze csak elenyésző töredéke magyar nyelvű. Az érdeklődésünkre számot tartó dokumentumok általában túl is mutatnak magukon: a linkek újabb, tartalmilag kapcsolódó helyekre vezetnek. A kapcsok mentén haladva óriási tudástartományokat járhatunk körbe – ám szó sincs arról, hogy a tudás teljes világát bejárhatnánk. Egy-egy adott dokumentumból indulva, nagy átlagban a világhálón található összes dokumentum egynegyedéhez juthatunk csak el. És ha mégis minden dokumentumhoz eljutnánk, akkor is csak töredékével találkozhatnánk annak, amit az emberiség története során írásban-képben-hangban felhalmozott. A világháló nem világenciklopédia. Viszont a világhálón számos hagyományos, magát enciklopédiának nevező lexikon megtalálható, mint ahogy vannak kifejezetten a web számára létrehozott lexikonok is. Az előbbire példa az Encyclopeadia Britannica 1911-es kiadása; utóbbira a Wikipedia - nagyszabású, a felhasználók által épített („bottom-up”) lexikon, és példa lehet persze az Encyclopaedia Britannica Online, amely lenyűgöző tartalmat kínál – nem ingyen, de elviselhető áron.

Magyar nyelven a www.enc.hu webcímen ez év november 13. óta hozzáférhetőek annak a virtuális enciklopédiának első címszavai, amelynek felépítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésének keretében az MTA Filozófiai Kutatóintézete koordinálja, amelyet Nyíri professzor igazgat. Néhány – szinte véletlenszerűen generált – nyitó címszóból indul a gyűjtemény: „magyar”, „virtuális”, „enciklopédia”, „tudomány”, „filozófia”. Mintegy hatvan diszciplína több száz képviselőjének közreműködésével további számtalan címszó készül, s minden címszó szövegében az illető szerző jelöli ki azokat a kifejezéseket-fordulatokat, amelyekről úgy gondolja, hogy azokhoz újabb címszavakat kellene rendelnünk. Az elkészült címszavak között létesült kapcsolatokat az erre a célra kifejlesztett szoftver észreveszi és – bonyolult mögöttes matematikai eszközöket alkalmazva – grafikailag megjeleníti. A Magyar Virtuális Enciklopédia célja a tudományos ismeretterjesztés, vagyis a tudás teljes köréről eszményi esetben is csak műholdtávlatú képet adhat; ugyanakkor ez az enciklopédia tudományfilozófiai kísérlet, amelynek során a készítők arra a kérdésre várnak választ, hogy a tudás ama teljes köre vajon létezik-e egyáltalán; hogy a tudomány különböző területei között ma mennyire tapasztalhatók átjárások; hogy milyen mértékig diszciplínákra szakadozott vagy éppen milyen mértékig egész a tudomány a 21. század kezdetén?

Az épülő enciklopédia címdokumentumai egymással – és a világháló egyéb részeivel – sokszoros hipermediális kapcsolatokban állnak. A tartalmak gazdagságát-bonyolultságát a kapcsok gazdagsága közvetíti: maguk a címdokumentumok külön-külön kis terjedelműek, egyetlen pillantásra átláthatók – vagyis egyetlen képernyőnyi méretet nem meghaladóak lesznek. Nem puszta szövegeket, hanem képpel, animációval, hanggal integrált textusokat hoznak létre. Hiszen a valódi tudás elsősorban gyakorlati tudás; márpedig gyakorlati tudást pusztán szavakkal nehezebb közvetíteni, mint szavak és képek együttesével.

AZ ELMÉLET TARTALMA A GYAKORLAT: ESZKÖZEINKBE ĺRVA

A „tud” ősi magyar szó eredeti jelentésében merőben gyakorlati cselekedetre utal: „érint, tapint, tapogat, tapasztal”, hasonlóan ahhoz, ahogyan például az „ért, felfog” ősi jelentése: „(el)ér, érint, tapogat, (meg)fog, észlel, érez, megtapint stb.” A tudás mélyen gyakorlati természetének felismerése – vagy újrafelismerése – a 20. századi filozófia vívmánya, Wittgenstein és Heidegger közös üzenete, Gilbert Ryle A szellem fogalma című, 1949-ben megjelent híres könyvének fő mondanivalója. Ryle megkülönbözteti a „knowing that”, a „tudni mit” fogalmát a „knowing how”, „tudni hogyan” fogalmától, a ténytudást a tenni tudástól, és arra a következtetésre jut, hogy ténytudás nem lehetséges tenni tudás nélkül, a „tudni mit” feloldódik a „tudni hogyan”-ban. Ryle fanyar megfogalmazásában: „Az elméletalkotás a gyakorlat egy neme.”

A 21. század emberét olyan gyakorlati eszközök veszik körül, amelyekben hatalmas transzdiszciplináris tudás testesül meg, s amelyek e tudás gyakorlati alkalmazását az egyes ember számára lehetségessé teszik. Vegyük például egy épület tervezését számítógépes program segítségével. A program igencsak megkönnyíti a szakember építész munkáját; de azt is lehetővé teszi – és ez gyökeres fordulat –, hogy a nem-szakember is papírra vethesse a maga megálmodott házának tervét. Szoftvert írni nem tud, a chipről sültburgonya jut az eszébe, sose tanult ábrázoló geometriát, szerkezettanról nem is hallott, de az általa tervezett épület megvalósítható.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.

NYĺRI KRISTÓF filozófiatörténész

1968-ban végzett az ELTE matematika-filozófia szakán. 1971 óta tanít az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófiai tanszékén. 1986 márciusától 1987 szeptemberéig, valamint 1990 szeptemberétől 1991 februárjáig Alexander von Humboldt-ösztöndíjjal a bochumi egyetemen kutatott. 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 2001 májusától rendes tagja. 1995 óta az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója.