Mindenkinél ő volt a legjobb

Kaposváron lett színésznő. Ott lett érett színésznő is. Országos hírű színésznő. Babarczy László, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Gazdag Gyula és Gothár Péter színésznője. Aztán két évig pesti színésznő, a Nemzetiben. Majd ismét kaposvári színésznő. Aztán tíz évig szabadúszó. De 2004-től már az Örkény Színház tagja. Mácsai Pál társulatának Kossuth-díjas művésze.

Köszönőbeszédében a Katona József Színház színpadán rögtön azzal kezdte: pályája legelején sokat szidták a kritikusok. Ez ma nagyon furcsán hangzik.
Szidtak, mert én egy pöntyögő, csacsogó, csipogó fruska voltam. Alkatilag és minden más szempontból színészileg még alkalmatlan a pályára. Volt rendező, aki elfogadott, szeretett, de nem minden kritikus. Amikor például Natasát játszottam az Éjjeli menedékhelyben, az egyik kritikában az állt: „Ez a pöntyögő Natasa nem lehet ellenfele Vaszilisszának.” Zsámbéki ugyanis azt találta ki, hogy egy olyan lány, akit otthon még vernek, az egy zárkózott, taknyos utcagyerek. Alig néz felfelé, és zárt szájjal, pöntyögve beszél. Ő használta a beszédstílusomat. A kritikusok pedig nem értették ezt. Szóval kaptam én hideget is, nem csak meleget. És naná, hogy most meglepődtem, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok. Annak ellenére, hogy öreg koromra nagyon sok dicséretben van részem, óriási elismerés ez a díj. Valószínűleg összegezték azt a munkát, amelyet ötvennégy év alatt végeztem.

Az valóban sok. Mármint a munka. Az a százhatvan színpadi szerep.
Van az annál több is! Nem jegyzik mindegyiket. Rengeteg kimaradt, egy csomó független produkció. Egyszer összeszámoltam. Százkilencvennyolcnál álltam meg, de akkor sem jutott minden az eszembe.

Akkor úgy kérdezem: mekkora nyomot hagyott a lelkén ez a csaknem kétszáz szerep?
A lelkemen? Inkább a szervezetemen. Olyan keveset aludtam az életem során, hogy kétszer annyi időt éltem, mint a velem egykorú, normális emberek. És kétszer annyit gyilkoltam a szervezetemet, az ízületeimet, mindenemet. Egyszer csak összeomlott az egész. Minden ízületem ki van kopva, be van gyulladva, a szemem elromlott, rosszul látok. Rendkívül sok a hiba. Érzem én a hetvenötöt, sőt még annál is többet!

A színpadról mindebből semmi nem jön le! Mármint a hetvenötből, meg a többől.
Mert nagyon jókat játszom, hála Istennek! Csodálatos szerepeim vannak. A tavalyi évad végén például olyan ajándékot kaptam, amilyenre hetvenöt éves korában már tényleg nem számít az ember. A színművészeti egyetem két, dramaturgszakos hallgatója, Komán Attila és Dohy Balázs rám osztotta Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című darabjában Rubens szerepét, de az anyagba a Hasnyálmirigynapló is bele van fésülve. Tehát Esterházy Péter gondolatait és minden küzdelmét eljátszhattam. Ennél nagyobb ajándékról színészként álmodni sem tudtam volna.

Ismerték egymást Esterházyval?
Nagyon becsültük és tiszteltük egymást. Járt az Örkény Színházba, nézte az előadásainkat. Mindig tudtuk róla, hogy nézte. Az alakításaim többségét tehát látta, és amikor találkoztunk, pusziban voltunk. De nem jártunk össze baráti társaságba, nem töltöttünk együtt szabadidőt. Nagyon jólesett az özvegye véleménye, amikor megnézte a Rubenst. Annyira tetszett neki, hogy azt mondta: elhozza az egész családját az előadásra, mindenkit, még a bécsi rokonokat is.

Mostanság hány darabban játszik?
Tizenháromban.

Az bizony nem kevés.
Nagyon sokat vagyok fáradt. Néha majd összerogyok. A talpam boltozata irtózatosan fáj. Kétszer annyi súlyt kell neki elviselnie, mint amilyen az életem nagy részében voltam. Ledobnék pár kilót, ha bírnám akarattal.

Szerepelt valaha olyan előadásban, amelyet kimondottan nem szeretett?
Igen, volt olyan produkció. Ha az egész előadás nem elég jó, akkor a színész sem tud igazán jó lenni. S akkor kevés az öröme. De azzal is számolni kell, hogy hol jó, hol kevésbé jó, hol nagyszerű állapotban van az ember. És ugyanabban az előadásban is hol jobban, hol gyengébben sikerül a szerep megformálása. Nekem most jó állapotban kell lennem, hiszen például a Macbethben nyolc figurát játszom, egyszer férfi, máskor női szerepet. Még a saját feleségem is én vagyok. De a Macskajátékban is rohadtul észnél kell lenni.

Azt mondta: a színházi kritikusoktól kapott életműdíjának jobban örül, mint a Kossuth-díjnak. Miért?
Ez nagyon nagy érték. Itt titkos szavazás van, és mondták, hogy mindenki rám adta a voksát. Ami elképesztő, hatalmas dolog, hiszen a színházi kritikusok egy életen át előadásokra járnak, és ezer dolgot látnak. Ha ők valakit kijelölnek, az óriási vélemény, akkora elismerés! És kik kapták meg előttem ugyanezt a díjat? Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Lázár Kati… nekem ez óriási kitüntetés!