„Mindenkinek van mániája”

Szászi Zoltán az egyik legsokoldalúbb hazai magyar szerző, számos műfajban alkotott már maradandót. Eddig is tudható volt róla, hogy él-hal a régészetért, izgatja a helytörténet, és nemcsak saját, gömöri régiójának településeiről derít ki érdekességeket, hanem más tájegységekről is többet tud, mint a legtöbb ott lakó. 

A Séták vidéken című, pazar kiállítású, fotókkal gazdagon illusztrált, albumszerű kötetben azoknak az írásoknak a hosszabb, líraibbra hangolt, új információkkal kiegészített változatai kaptak helyet, amelyek az utóbbi öt évben lapunk Régió mellékletében jelentek meg. Az eredeti szövegeknek körülbelül 30 százaléka maradt meg, a többit átírta a szerző, aki Mizser Attila kérdésére elárulta, hogy gyakran okozott gondot számára betartani a rovat szerkesztője által megadott terjedelmet, annyi érdekességet gyűjtött össze a településekről. A megadott karakterszám (3600) viszont egyben hasznosnak is bizonyult számára, mert megtanult tömöríteni, lényegre törően fogalmazni. 
Azt is megtudtuk, hogy nem volt könnyű kiválasztania a kétszáznál is több megjelent írásból a kötet vázát képező anyagokat. Végül 53 település került a könyvbe, Bodrogszentestől Dévényig. Csak a Csallóköz és Mátyusföld maradt ki, egész egyszerűen azért, mert Szászi Zoltánnak nem esett útba az a régió. A borítón szereplő fotó a Rimaszombat melletti Kőjankóról készült, amelyről a szerző szerint akár mesét is lehetne írni. (Az erre vonatkozó ígéret el is hangzott a bemutatón, a majdani kedvezményezett pedig a kötet grafikusának Gyenes Gábornak most egyéves kislánya.) 

A szerző egyébként az Új Szó olvasóitól is sok pozitív visszajelzést kapott az elmúlt évek során erre a sorozatra, és a két hete megjelent kötet iránt máris nagy az érdeklődés. 

Szintén sokan várták már a párkányi Forgács Péter első novelláskötetét, amely a napokban jött ki a nyomdából. A szerző „látatlanban” 55 előrendelést kapott a Szuperhold című kötetre, amelyet szintén Gyenes Gábor tervezett, szerkesztője pedig Mizser Attila volt. 

Forgács az utóbbi évek talán legnagyobb meglepetését okozta a szakmának, hiszen 50 éves kora után kezdett el intenzíven foglalkozni prózaírással, és az elmúlt öt év során számos díjat bezsebelt különböző irodalmi pályázatokon. A civilben matematika-fizika szakos tanár a könyvbemutatón elmondta, hogy megszállottként ássa bele magát abba, ami érdekli, és eddig tíz-tizenkét éves periódusokban váltott „szakterületet”. Az első a sakk volt, amelyben az országos válogatottságig vitte. A második a zene: számos dalt írt, és a mai napig nem tud egyszerű fogyasztóként zenét hallgatni, mert mindig az akkordokat figyeli. Ezt követően több, mint egy évtizeden át ő készítette a keresztrejtvényeket az Új Szó számára, hétről hétre két újságoldalt töltött meg velük. 

Ezután magyarországi kurzusokra kezdett járni, ahol befutott íróktól volt alkalma műhelytitkokat megtudni, módszereket ellesni, szövegeket elemezni, tanácsokat kérni. A könyvbemutatón elmondta, hogy mindent előre megtervez, a teljes történet ott van a fejében, mielőtt papírra kerülne. „Ha nem látnám át töviről-hegyire, nem is tudnám megírni” – állítja, hozzátéve, hogy később aztán sokáig csiszolgatja a mondatokat, és fontos számára, hogy minden novellájának tétje legyen. 

Ez a szinte már dramaturgi hozzáállás, az új információk fokozatos adagolása és a végére tartogatott, meglepetésszerű csattanó Nagy Csilla szerint a kötetben szereplő összes novellára jellemző. Az Irodalmi Szemle szerkesztője úgy véli, a különböző témájú szövegek közös szerkezeti tulajdonságokat mutatnak. 

Mizser Attila, a folyóirat főszerkesztője arra is kíváncsi volt, hogy íróként befolyásolja-e a szerzőt sakkozói múltja. Forgács erre előkapta a laptopját, és felolvasott egy pár nappal ezelőtt született novellát, amelynek címe A tökéletes játszma, és egy diliházba került sakkozó monológja. Szerinte egyébként: „Mindenkinek van mániája. Vagy rejtett, vagy már felfedezett tébolyodottak vagyunk mindannyian, kisebb-nagyobb mértékben. A könyvem első harmada mániás emberekről szól.”

Forgács Péter azt is elárulta, kik voltak rá a legnagyobb hatással olvasóként. A huszadik századi amerikai irodalmon nőtt fel, legnagyobb kedvencei John Updike, Kurt Vonnegut és Vladimir Nabokov, tőlük minden fellelhetőt elolvasott. Ez utóbbinak köszönheti (illetve inkább saját magának) eddigi legkomolyabb irodalmi sikerét is. Az Európa Kiadó pár éve pályázatot hirdetett Nabokov és én címmel, amelyben az volt a feladat, hogy a szöveg a nagy író stílusában szülessen. Forgács 77 pályázó közül nyerte el az első díjat. 
A két pozsonyi est során arra is jutott idő, hogy az Irodalmi Szemle szerkesztői bemutassák az idén 60 éves folyóirat őszi számait, amelyek tartalmasak, izgalmasak, néha tematikusak. A decemberi, jubileumi lapszám pedig épp ma kerül ki a nyomdából.