Mikor hazajön, jobban izgul

Szvorák Katira méltán büszkék a fülekiek, hisz a városukból elszakadt népdalénekes nemcsak Magyarországon ismert, hanem külföldön is sok helyen megfordult már, Hungaroton-, Kodály- és Liszt-díjjal, valamint sok-sok albummal dicsekedhet.

„Az ember szeretne sokat adni magából, s visszaadni valamit abból a szeretetből, ami úgy egyébként is körülvesz, amikor hazajövök.” A füleki közönségnek azonban ezeknél is fontosabb, hogy városuk díszpolgára a közelmúltban hazalátogatott. Az Örvendezzünk! című karácsonyi műsorban az is megható volt, hogy hallhatták a hangját.

A Csemadok füleki alapszervezete immár hagyományosan minden évben megrendezi karácsonyi műsorát. Tavaly óta állandó címe is lett a rendezvénynek: Örvendezzünk! Ehhez a címhez Szvorák Katinak is köze van...

Két éve jelent meg az Örvendezzünk! című, közép-európai karácsonyi dalokat tartalmazó cédém, amelyen nemcsak magyarul énekelem a dalokat. A sógornőm, Szvorák Zsuzsa az elsők között volt, aki ezt a lemezt kézhez kapta, s innen az elnevezése ennek a kis fesztiválnak, amelyet a helyi Csemadok az ő szervezésével valósít meg.

A mostani koncerten is hallhattunk karácsonyi dalokat erről a cédéről.

Igen, az első dal ilyen volt, egy moldvai karácsonyi kánta. Elénekeltem A falu közepén kezdetűt is, amely szintén rajta van ezen a lemezen. Azért szeretem különösen, mert gömöri dal, Kodály Zoltán gyűjtötte, és érdekes, hogy a cigányság őrizte meg. Ők kántáltak ezzel a csodálatos dallal, és ők hagyták ránk.

Egy évvel ezelőtt is hosszú tapssal jutalmazta fellépését a közönség. Talán az ünneplésben akkor az is benne volt, hogy a fülekiek régen láthatták önt hazai színpadon.

Valóban volt egy hosszabb hiátus, de ez nem rajtam múlott, nagyon szívesen jöttem volna. Egyébként nem vagyok jó menedzsertípus, oda megyek, ahová hívnak. A Felvidéken valóban keveset jártam, volt egy időszak, amikor alig lehetett itt engem hallani.

Úgy tudom, tavasszal ismét hallhatja a füleki közönség.

Igen, egy jótékonysági hangversenyen lépek fel, amelyet a füleki templom felújítására szerveznek.

Milyen érzés hazajönni, és itthon énekelni szülők, rokonok, ismerősök előtt?

Nehéz, nagyon nehéz, mert az ember szeretne sokat adni magából, s visszaadni valamit abból a szeretetből, ami úgy egyébként is körülvesz, amikor hazajövök. Óriási felelősség is. Én már a világ nagyon sok pontján szerepeltem, és mégis mikor hazajövök, sokkal jobban izgulok.

Merre járt már a nagyvilágban, hogy elvigye a hazai népdalokat, s hová hívják a leggyakrabban?

Három kontinens huszonhét országában énekeltem. Tavaly voltam például Brazíliában, és az ottani magyaroknak is daloltam, sőt a brazíliai rádió kétórás felvételt készített velem. Életem leghosszabb riportjait ott adtam. Egyenes adásban énekeltem a braziloknak, akik a rádiókészülékek mellett is nagyon élvezhették, mert másnap a követségre jöttek a telefonhívások, hogy hol lehet majd engem hallani és látni valamilyen koncerten is. Észak-Amerikában kétszer turnéztam, voltam Kínában, Szíriában is megfordultam. Északon, Norvégiában is elég sűrűn szerepeltem egy időben, ott is sok rádiófelvételem készült. Ilyenkor karácsony tájékán a norvég közönség nagyon sok esetben engem hallgat, az én karácsonyi dalaimat.

Milyen anyagok kerülnek fel egy-egy albumra?

Az utóbbi időben olyan lemezeket készítek, amelyeken nem csak magyarul énekelek. Olyan dalokat válogatok össze, amelyek összehozzák a közép-európai népek kultúráját. Nagyon sok közös vonás van a dalainkban. Ezért született meg az Örvendezzünk! is két éve, tavaly Kányádi Sándor ajánlásával az Ispiláng, amely közép-európai gyermekdalokat tartalmaz, és most a Stafírung, amely duplaalbum lett, mert annyira gazdag anyag gyűlt össze belőle, hogy egyszerűen nem lehetett leszűkíteni egy lemezre. Ehhez Habsburg György írta az ajánló sorokat, Szlovákiából Écsi Gyöngyi és a Ponitran együttes szerepel rajta, Ausztriából egy bécsi zenekar, Tiszatécsőről a Técsői Banda, a magyarországi zenekarok közül a Kőfaragók, az Odessa Klezmer Band, a Hegedős és a Vujicsics együttes. Mindig az eredeti nyelven éneklem a dalokat. Nagyon érdekes dolgok kerültek felszínre szlovák–magyar viszonylatban is. A legszebb daloknak megvan a szlovák változatuk, szinte ugyanúgy éneklik. Hihetetlen. Ezek mind egyházi dallamok, nyugatról jöttek, és mindkét nép átvette. A közönség is megdöbben, amikor egymás után énekelem más-más nyelven ugyanazt a dalt.

Tavaly a Kőfaragók együttessel szerepelt Füleken, s az előbb említett duplaalbumon is zenélnek. Ők tekinthetők az állandó zenekarának?

Velük készítettem a Meotis című cédét, melyen skóciai és amerikai turnénk élő felvételei hallhatók. Természetesen másokkal is énekelek, attól függően, milyen műsort kérnek tőlem. A lemezeimnek a zenei feldolgozója 1986 óta Kis Ferenc a Kőfaragókból, úgyhogy elég régi a barátságunk.

A duplaalbumon kívül hamarosan egy újabb lemeze is megjelenik.

Igen, tulajdonképpen már az is készen van, csak a keverések, utómunkálatok vannak hátra. Februárban kerül az üzletekbe Télkergető címmel, és az egykori Osztrák– Magyar Monarchia népeinek farsangi dalait tartalmazza, ugyancsak több nyelven.

Most, hogy két lemeze is elkészült, pihen egy kicsit, vagy már újabbakon dolgozik?

Most egy nagyobbat szeretnék szusszantani...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?