„Mi mindenkinek más vagyunk”

A Zsöllye című, a színházi évad hónapjaiban, évente kilenc alkalommal megjelenő színházi folyóirat második oldalán a Drámatéka Nyelviskola iszonyú, Pongó-imitátor reklámarca vigyorog az olvasóra. Aki ennek láttán nem csukja be elborzadva az újságot, nem bánja meg, sok egyéb mellett ugyanis a komáromi Szentivánéji álomról is olvashat hasábjain. A lap önreklámjában azt állítja, hogy „a Zsöllye az a folyóirat, amely leggyorsabban és legbővebben informál a színházi élet eseményeiről.” Ebben az esetben valóban bravúros gyorsaságról van szó, hisz a Jókai Színház bemutatójára január 31-én került sor. A Lajos Sándor által jegyzett lap budapesti és vidéki színházak mellett – a magyar színházi kultúra programszerű együttlátásának jegyében – rendszeresen közöl bírálatokat a határon túli magyar színházak bemutatóiról, illetve kitekint a nagyvilág színházi eseményeire is.

A februári Zsöllyében a vidéki bemutatókról írott szemlék vannak túlsúlyban, debreceni, egri, kaposvári, kecskeméti, pécsi, szegedi, székesfehérvári, szolnoki és zalaegerszegi színházi eseményekről olvashatunk.

A határon túli magyar színházak közül ezúttal a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Danilo Kiš-átdolgozásáról, és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Wyspiański-bemutatójáról tudósítanak. A Jókai Színházban játszott Shakespeare-darabról pedig ez áll a lapban: „A civilek játszanak, kedvesek, bumfordiak, színészek pedig nézőkké alakulnak. Shakespeare vígjátéka eleve anynyira rétegzett, hogy a vásári komédia (ezen belül a szándékolt frivolitás), a mese, az álom vagy éppen a kortárs kiszólások ürügyén szinte bármi beleapplikálható, benne átforgatható anélkül, hogy magyarázatra szorulna. A komáromi produkcióban azonban nemcsak a történet alakul át, de a darab arányai is annyira megváltoznak, hogy eltűnik az eredeti szerkezet.” Az előadás a „pesti mérce” szerint is elfogadható...

A lapban interjút olvashatunk Kovács Zsolttal (Kaposvár), a Domján Edit-díjas Müller Júliával (Szeged), Nagy Marival (Új Színház, Budapest) és Nemcsák Károllyal, aki népszerűségét nem kis részben a Szomszédoknak köszönheti, de a Barátok köztben is feltűnt egy beugrás erejéig.

Könyvjelző című rovatukban élő klasszikust mutatnak be, Tom Stoppardot, annak okán, hogy most jelent meg egy reprezentatívnak szánt válogatás még alakuló életművéből, mely – legalábbis a lap recenzense szerint – nem is olyan reprezentatív.

Mi mindenkinek más vagyunk címmel érdekes tudósítást olvashatunk az angol TIE (Theatre in Education) mintájára Magyarországon is meghonosodó színházi nevelési társulatokról – melyeknek a felvidéki magyar közösségben se híre, se hamva –, illetve sajnálatosan mostoha helyzetükről. Ahogy Kaposi László, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ vezetője megfogalmazta: „Mi mindenkinek más vagyunk. A színháznak pedagógia, a pedagógiának közművelődés, a közművelődésnek színház. Mindenhol szeretnek is bennünket. Fontos a munkátok! Folytassátok! Folytassátok, ha tudjátok, mert nem adunk hozzá semmit... Amink van, az a gyors és szép halálhoz sok. Az elsorvadáshoz elég.” (K. L.)