Merre tartasz, Ifjú Szivek?

Fél éve hívtak vissza az igazgatói tisztségből, azóta megbízott igazgató vezeti az Ifjú Sziveket. Ezalatt lezajlott egy pályáztatás, egy meghallgatás, amely eredménytelenül zárult. Hol tartotok most?

Sokkal beljebb nem vagyunk, mint fél évvel ezelőtt. December első felében kiírtak egy újabb pályázatot, a jelentkezési határidő január 20., a feltételek nagyjából ugyanazok, mint októberben. Meglátjuk, hogy 2014 első negyedévében sikerül-e igazgatót választani.

Többször elmondtátok, hogy a megbízott igazgató mandátuma év végével lejár. Mi várható 2014 elején? Milyen megoldásra számítotok a kormányhivatal részéről?

A kormányhivatal nem bízhat meg mást, ezt a törvény nem teszi lehetővé. Illetve megteheti, de az nem törvényes eljárás. Nem tudjuk, hogy a jelentkezési határidő, a meghallgatás és a kinevezés között mennyi idő fog eltelni – az új igazgatót kinevezhetik februártól, áprilistól, de akár júniustól is. Addig van az Ifjú Sziveknek gazdasági vezetője, művészeti vezetője. Nehéz helyzet, mert nem tudunk szerződéseket kötni, nincs, aki az együttest képviselje, de valahogy meg lehet oldani.

Hogy képzeljük el, a gyakorlatban mi az Ifjú Szivek igazgatójának a feladata? Mi az, ami nem működőképes nélküle?

Mindenki tudja a dolgát igazgató nélkül is. Itt elsősorban az irányításról és egyfajta vízióról van szó. Tervezni kell, kiutazásokra kell járni, kommunikálni kell a partnerekkel, a sajtóval, és a mai helyzet motiválatlansághoz, bizonytalansághoz vezet. Ez nagyobb gond, mint az, hogy ki fogja megtartani a hétfői munkaüléseket. Másrészt azt gondolom, ha ide igazgatót akartak volna választani, volt rá fél év, megtehették volna. Valami más készül. Az a kijelentés ugyanis semmilyen formában nem hangzott el a fenntartó szerv részéről, hogy ezt az együttest mi meg akarjuk tartani, majd lesz igazgató, persze, dolgozzatok tovább.

Szerinted hova vezetnek a kormányhivatal lépései?

Tudni kell, hogy a kisebbségi magyar intézmények közül az Ifjú Szivek az egyetlen, amely közvetlenül kapcsolódik a központi költségvetéshez. Ha valamilyen attak készül kisebbségi fronton – ahogy az később be is igazolódott –, mi érezzük meg a leghamarabb. A folytatást sorolhatnám: a kiadók problémái, a kisebbségi kulturális támogatások ügye… Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot: abból, hogy engem leváltottak, senkinek semmi haszna nincs. Nincs haszna a fenntartónak, nem hajt politikai hasznot, senkinek nem lesz ettől több szavazója. Tehát kell lennie egy következő lépésnek. Ennek viszont már meg kellett volna történnie. Természetesen nem akarom kizárni azt a lehetőséget, hogy menet közben változtak a tervek, például valakinek most lett nyilvánvaló, hogy az Ifjú Szivek nem egy garázscég, hanem egy 60 éves intézmény.

A táncszínház körül kialakult helyzet az elmúlt hónapokban politikai üggyé is vált. Másrészt: az Ifjú Szivek szakmai felkészültségét, művészi értékét soha nem kérdőjelezte meg senki. Milyen támogatást kaptatok akár a politika, akár a szakma részéről? Illetve: van ma lehetőség Szlovákiában az érdekérvényesítésre?

Történt az ügyben parlamenti interpelláció. Különböző szakmai szervezetek írtak az érdekünkben. De ne legyenek illúzióink – a fenntartó szervet az ilyenfajta érvelés nem érdekli. Ahogy egyébként más intézmények más fenntartóit sem. Emellett az a benyomásom, hogy 2013-ra olyan társadalmi rend alakult ki, ahol az embereknek bármit le lehet nyomni a torkukon. Nem is értik, mi az, hogy a kormányhivatal mond valamit, mi pedig nem akarjuk elfogadni. Nem gondoltam volna, hogy 1989 után ismét ide jutunk. Fiatal emberek is úgy gondolkodnak: Viseld el. Szokd meg. Idomulj hozzá.

Utólag visszatekintve: jó döntésnek bizonyult, hogy az Ifjú Szivek három éve a kormányhivatal hatáskörébe került?

2010-ben nem arról volt szó, hogy az Ifjú Szivek a kormányhivatalhoz tartozzon, hanem arról, hogy valamennyi kisebbségi színház a kormányhivatal részeként működő kisebbségi hivatalhoz fog kerülni. Ez a rendszer egyfajta kulturális önkormányzatiságot biztosított volna. Az Ifjú Szivek volt az első, menet közben pedig elindultak a tárgyalások a színházigazgatókkal. Sajnos a Radičová-kormány bukott, a folyamat leállt, mi maradtunk. És kisebbségi ügyekben azóta remek pofozózsáknak bizonyulunk.

Beszéljünk kicsit a művészi munkáról. Áprilisban mutattátok be a Hontalanítás című előadást, amely sokkal inkább színházi formákra épít, mint a korábbi műsoraitok. Hogyan fogadta a közönség?

Tizennyolcszor adtuk elő, a visszhang a szakma, a sajtó és a közönség részéről is kifejezetten pozitív volt. Mivel nagyon újszerű az előadás, nem kis feladat volt elvettetni a táncosokkal bizonyos régi beidegződéseket, de a visszajelzések megerősítenek abban, hogy érdemes ezen az úton tovább menni. Sokféle módon feldolgoztunk már táncokat. Most azt gondoltuk, próbáljunk meg megfogalmazni egy olyan témát, amely minket, szlovákiai magyarokat érint, ehhez használjuk fel a saját tánckultúránkat, és próbáljuk meg a 21. századi színházi lehetőségeket kihasználni.

Volt előttetek minta ezen a téren?

Nagy elődök vannak előttünk a hetvenes évektől. Ma például a Mihályi Gábor vezette Magyar Állami Népi Együttes a legprogresszívabb, ami a néptánc színpadi feldolgozását illeti. Tény: ma nem az a kérdés, hogy a hagyományos népi kultúra megmarad-e. A paraszti kultúrának a szó klasszikus értelmében vége. Részben megtaláltuk a formákat, miként lehet az értékeit átmenteni. A táncházmozgalom jó példa erre – bebizonyította, hogy a néptánc, a népzene egy olyan világvárosban is képes megélni, mint Budapest. Több százezer méter film rögzíti a Kárpát-medence tánckultúráját, zenekultúráját. Hogy színpadon miként marad meg a néptánc, az megint másik kérdés. Oktató, ismeretterjesztő jelleggel mi is műsorokba szerkesztjük a hagyományos táncokat. De ma már nem lehet csak arra alapozni egy előadást, hogy mi is megtanultuk a gömöri vagy a kalotaszegi táncokat. Ez a kultúra, ha már ennyire értékesnek tartjuk, többet érdemel, mint hogy körbe-körbe mutogatjuk egymásnak.

A Hontalanítást eddig csak Pozsonyban adtátok elő. A jövőben kiviszitek a székházatokból?

Megmondom őszintén, nem szívesen. Az előadás oda készült, nem vagyok biztos benne, hogy külső helyszíneken is ugyanazt kapja a közönség. Szeptemberben nálunk volt a Magyar Táncművészek Szövetségének a kihelyezett ülése. Több helyre meghívták az előadást. Január 22-én például a Magyar Nemzeti Táncszínházban mutatjuk be Budapesten. Ez lesz az első külső helyszín, jó lehetőség, hogy szondázzuk, milyen átalakításokra lesz szükség.