Megnyitotta kapuit a Pohoda fesztivál

pohoda

Hivatalosan csütörtökön kezdődik a hazai fesztiválok egyik legigényesebb zenei válogatását kínáló rendezvénye, de az első fesztiválozók már szerda este megérkeztek a Pohodának helyet adó trencséni reptérre.

A parkolók és a fesztivál területének két végében található sátortáborok tegnap este óta fogadják a látogatókat. Az előre hozott kezdés oka az, hogy útmunkák zajlanak a fesztivál fő kapujához vezető útszakaszon, a szervezők pedig szerették volna elejét venni a forgalmi dugónak.

A koncertek és a programok csütörtök este kezdődnek: a látogatók megnézhetnek egy dokumentumfilmt, amely a fesztivál történetének elmúlt 25 évét dolgozza fel öt alkotó szemszögéből. Az este headlinere az ukrán dalszerző-énekes Alina Pash lesz, aki az R’n’B és a hiphop elemeit népzenei dallamokkal ötvözi. A fesztivál egyébként idén is nagy hangsúlyt fektet az ukrán előadókra – fellép a Zapaska és a Dakh Daughters is. A pénteki és a szombati fesztiválnapok folyamán koncertet ad többek között Suzanne Vega, Jamie XX, Rico Nasty, Rozi Plain, Caroline Polachek is, a hazai fellépők között pedig ott lesz Jana Kirschner, a Fallgrapp, a Funny Fellows és Nina Kohout is.

A rendezvényen részt vesz Zuzana Čaputová államfő is, akivel egy közéleti beszélgetés keretén belül találkozhatnak a fesztiválozók. A szervezők emellett idén is szeretnének terepet biztosítani a kortárs képzőművészeknek azzal, hogy a rendezvény idejére több képzőművészeti alkotás költözik a fesztivál területére – köztük szerepel Cséfalvay András helyspecifikus, Last Generation című alkotása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?