<div>Megnéztük a HBO csatorna legújabb és egyben legambiciózusabb sorozatának, a Westrworldnek a pilotját. És be kell vallanunk, leesett tőle az állunk.</div><div> </div>
Megnéztük a Westworldöt, leesett az állunk
A 2014-es True Detective (A törvény nevében) című széria után ismét nagy mérföldkőhöz ért a sorozatgyártás. A Westworldről olyan közhelyeket süthetünk el, mint a grandiózus, lélegzetelállító, magával ragadó, elgondolkodtató, stb., és egyikkel sem lőnénk mellé. Az HBO fejesei dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis minden bizonnyal az elkövetkezendő évek egyik leghájpoltabb sorozatát tették le az asztalra. Csakúgy mint a Tru Detective és a Trónok harca esetében. Úgy tűnik az HBO mostanság nem tud hibázni. De hát ez nem is csoda, ha egy pillantást vetünk a készítők névsorára, ahol olyan nevek vannak, mint J.J. Abrams, aki a sorozat producere, vagy Christopher Nolan öccse, Jonathan Nolan, aki a széria társírója, és az első részt ő maga rendezte. Az ő nevéhez olyan forgatókönyvek kötődnek, mint a Célszemély, az Eredet és a Batman-trilógia. A színészgárdát pedig olyan A kategóriás hollywoodi sztárok erősítik, mint Ed Harris, Anthony Hopkins, James Marsden, Jeffrey Wright és Thandie Newton. Ilyen veretes névsorral azért tényleg nehéz lenne hibázni. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"249246","attributes":{"alt":"Anthony Hopkins és Jeffrey Wright ","author":"Forrás: imdb.com","class":"media-image","height":"302","title":"Anthony Hopkins és Jeffrey Wright ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A sorozat egyébként az 1973-as Westworld című filmet veszi alapul. Adott egy amolyan western kalandpark, amelyet élethű embereknek látszó androidokkal népesítettek be a készítők. Ide jöhetnek a kőgazdag turisták kiélni a vágyaikat. Családi pikniktől kezdve az olyan durva dolgokon keresztül, mint egy keresett bűnöző kézre kerítése, pisztolypárbajok, egészen odáig, hogy korabeli prostikkal hálhat az ember az egyik csehó emeleti szobájában, bármiben részt vehetnek a látogatók, csak meg tudják fizetni. Mindezt büntetlenül, a törvény semmit sem tilt, az androidok pedig nem tudják megvédeni magukat, ugyanis az asimovi robitika alaptörvényének megfelelően a robotok nem emelhetnek kezet semmilyen élőlényre. Ebbe az „idilli” állapotba aztán hiba csúszik, a park bentlakói sorra hibásodnak meg, ráadásul egy fekete kalapos férfi sorra öli meg a robotokat. A Westworld látványvilága magával ragadó. Hangulata már az első perctől beszippant, a színészi játékra pedig nem lehet panasz. A széria legnagyobb erőssége a szövevényes történetben rejlik, amelynek tényleg csak az alapjait vázolták fel az első egy órában. És ezekből sem tiszta egyelőre minden, és valószínűleg még nem is fogunk tisztán látni egy darabig. Ezért a Westworldról már most hosszú ideig lehetne beszélgetni, a további részek megnézésével pedig ez az idő arányosan növekedni fog. Egy sorozatnak pedig az tesz a legjobbat, ha sokan és sokat beszélnek róla, lásd a True Detective első évada, amelynek hatására külön weboldalak jöttek létre, ahol a nézők amatőr detektívként maguk próbálták értelmezni, és megoldani a sorozatban felvázolt bűncselekményt. A Westworld a sok erőszakosság, szex és akció dacára nem az a tipikus ponyva. Hisz olyan témákat boncolgat, mint pl.: a virtuális valóság, mitől ember az ember, meddig robot a robot, ember játszhat-e büntetlenül Istent, vagy azt, hogy a sorsunkat eleve valaki megírta, vagy képesek vagyunk azt magunk irányítani. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"249248","attributes":{"alt":"Ed Harris","author":"Forrás: imdb.com","class":"media-image","height":"320","title":"Ed Harris","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Persze a sok dicséret ellenére akad egy csomó negatív dolog is a szériában, pl. az, hogy egyelőre nincs egy igazi főszereplője, csak sok egyenrangú karakter, ezért a néző nem nagyon tud azonosulni senkivel sem. Az is lehet, hogy egyeseknek a cselekmény is túl szövevényes lesz, hiszen a pilotból még az sem derült ki igazán, hogy merre is fog tartani a sorozat egyáltalán. Mindenesetre a készítők biztosra mentek, az első évad állítólag több mint 100 millió dollárból készült, és egyből öt évadra terveznek. Hogy kitart-e addig a sorozat lendülete és a nézők lelkesedése, nehéz megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a Westworld a további részekben is hozza a pilot szintjét, akkor az idei év egyik legnagyobb durranása lesz a tévék képernyőin. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"249250","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.