Még nem akarja feltárni magát

ifj. Vidnyánszky Attila

Roberto Zuccót rendezett Prágában, Rómeó és Júliát Kolozsváron, most a Szerelmek városán dolgozik a Vígszínházban. Hamlet, Napóleon, Chaplin és a Diktátor, Néró. Nemzedékének kimagasló tehetségű színészrendezője ifj. Vidnyánszky Attila.

De remekül helytállna zsonglőrként, akrobataként, sőt pantomimesként is. Sándor Pál nyilatkozta róla a Vándorszínészek forgatása után: „Szóltam az édesapjának, hogy baj van, örökbe akarom fogadni a gyerekedet!” Ennyit tesz a tehetség varázsa, a személyiség ereje. Egyetemi osztályfőnöke, Marton László is felsőfokon beszélt róla, és úgy szerette, mintha a fia lett volna.


A kárpátaljai Nagymuzsalyról indult, Beregszászon járt gimnáziumba, első színpadi lépései is az ottani társulathoz kötik, amelynek élén az édesapja állt. A nagymamája színjátszó kört vezetett, az iskolában még Csernobil-órájuk is volt. Szép, színes gyerekkora lehetett.

Mi az a generáció voltunk, akiknek a szülei megélték Csernobilt. Nekem is több üvegcsontú barátom volt. Például egy testvérpár az osztályunkban. Az édesapjuk törmeléket lapátolt Csernobilban, és ez lett a vége. Mi arról tanultunk, hogy mi történt ott, és mi lenne, ha újra megtörténne.

Az orosz nyelvvel hogyan boldogult? Az már azért sem okozhatott problémát, mert orosz az édesanyja, Anatolij Vasziljev, a már Párizsban élő híres orosz színházi rendező színésznője volt Moszkvában.

Oroszt nem tanultunk. Ukránt, ami egyáltalán nem volt érdekes. Az ukránnyelv-tanárnőnk is inkább oroszul tudott. Az általános iskolában már az első évtől heti két órában tanultuk az ukránt. Gimnáziumban aztán durvult a helyzet. Ott már Ukrajna-földrajzunk is volt. Kisérettségi után jöttek a törvények, és az összes tantárgyat kötelezően ukránul kellett tanulnunk, de ezt nem tartottuk be. Mi voltunk az első osztály, amelyiknek kötelező volt ukránul érettségizni.

Azóta, hogy Budapesten él, és nem érzi a bőrén az otthoni történéseket, figyelemmel kíséri, mi zajlik Kárpátalján? Utolérik az otthoni hírek?

A színművészeti meghatározó állomás marad az életemben. De a mai napig a legmélyebben, a legerőteljesebben a gyerekkorom van rám hatással. A szüleim, a tanáraim, az otthoni baráti közeg, az egész falu, a beregszászi színház. Minden onnan jön, ami formált legbelül. Ennek köszönhetek mindent. Annak a közösségnek, azoknak, akik felneveltek. Ezért nemcsak hogy informálódom, minden napom arról szól, hogy akárhol kelek is fel, elsőként arra gondolok, mi lehet otthon.

Leninről, Gagarinról, Tyereskováról, Brezsnyevről, Gorbacsovról tanultak?

Úgy hivatalosan nem. Mivel nagyon erősen ott volt a nyakunkon a rendszerváltás, inkább arról beszéltek. Sokan nem is tudták feldolgozni az új világot. Emlékszem, mindaz, ami külföldön már használatos volt, a komputerek, a mobiltelefonok, hozzánk az nyolc-tíz éves késéssel jött be. Mi a magyar trendhez képest is le voltunk maradva. De én nem tartom ezt olyan nagy problémának. Van valami fura nosztalgia az egészben, ahogy rágondolok arra a világra.

Kamaszkora legszebb nyara hová köti? Nagymuzsalyhoz?

Minden oda köt. Az egyetem nagy változás, rácsodálkozás volt, hogy milyen is önmagában a világ, de az a kis burok, amelyben otthon éltem, regénybe illő volt. Az összes nyár. Az mind pálutcaifiúk hangulatban telt. De meg kell említsek egy fontos dolgot: először csak gyerekként voltam része a színháznak, később viszont már amolyan diákmunkának tekintettem, mivel a műszakkal dolgoztam. Világosítottam, kellékeztem. Külön szerencse efelett, hogy a nagymamám nevelt fel, aki pedagógusként színi stúdiót vezetett a faluban, ami a mindenem volt.

Isten áldása a családban egy ilyen nagymama. Kincseket szór az unokája elé. Édesapja Kijevben szerzett rendezői diplomát. Az az út nem vonzotta?

Valószínűleg az ukrán nyelv okozta traumák miatt nem. Bármi, ami Ukrajnához kötődött, az nekem szóba sem jött. Én el akartam onnan jönni. Édesanyám révén inkább Moszkva került képbe. Vagy az, hogy otthon maradok tanoncként a beregszászi társulatban. Ez volt a legreálisabb. Az utolsó pillanatban, már amikor érettségi előtt álltam, erre tisztán emlékszem… már február volt, be kellett adni, ki hová megy, akkor döntöttem el, hogy én márpedig Budapestre akarok jönni. Ebben viszont az is szerepet játszott, hogy édesapám a csapatával együtt már Debrecenben volt, a bátyám pedig Budapesten tanult.

Vagyis nem légüres térbe érkezett.

Csak éppen sokszor eltévedtem. Vagy nem tudtam használni a bankautomatát. Klasszikus ügyetlenség. De nem úgy nőttem fel, nem arra készültem, hogy én esetleg felvételizni fogok a színművészetire Budapesten. Ez a semmiből jött. 
A fotózás sokkal jobban érdekelt. Az álmom az volt, hogy majd filmrendező leszek. Kamaszkoromban kifejezetten eltoltam magamtól a színészetet. Kíváncsiságból jöttem a felvételire. A második és a harmadik rostán éreztem meg valamit, ami a mai napig bennem van, hogy jé, ezt nemcsak én gondolom így, hanem rengeteg ember. Ez csodálatos! Tíz éve vagyok Pesten. Bármilyen furcsán hangzik is, most, a karantén alatt tanultam meg dolgokat. Az egyetem első három éve alatt jóformán ki sem jutottam az utcára. Azt sem tudtam, hol a Deák tér. Most jött el az az időszak, hogy megismertem a várost, mert olyan ügyeket intéztem, amilyeneket korábban soha. Addig hol a bátyám segített, hol a legjobb barátom, utána pedig a párom, aki mindent megoldott helyettem.

Azt a kettősséget, hogy az édesanyja orosz, az édesapja magyar, hogyan éli meg?

A mi családunk egészen szürreális. Édesanyám az Ural hegységből, Ufából származik. A nagyapám apai részről kárpátaljai, a nagymamám és az ő szülei Erdélyből kerültek Kárpátaljára. Jó ez a mix. Félig orosz vagyok, és nagyon magyar, szoktam mondani. Olyan sok helyről értek erős hatások, hogy a mai napig inkább küzdök azzal, hogy ki is vagyok tulajdonképpen. Nem látom konkrétan a saját irányomat.

Édesanyja szépen beszél magyarul.

A kijevi egyetemen találkozott az édesapámmal. Beregszászba már együtt jöttek színházat alapítani. Akkor még brutális akcentusa volt, de nem sokkal később már Csokonai Dorottyáját játszotta magyarul. Később aztán Moszkvába került, s azóta főleg telefonon tartjuk a kapcsolatot. Én oroszul beszélek vele, ő magyarul velem, miközben mindkettőnk nyelvtudása erősen kopik.

Játszani, mint mondja, jobban szeret, mint rendezni. Mostanában mégis a rendezés kap nagyobb teret az életében. Miért?

Abban is ott a szenvedély. Kihívást látok benne. Pedig folyamatosan szorongok, őrlődöm, minden döntésemet megkérdőjelezem, izgulok, hogy sikerülni fog-e? Nem tartom magam rendezőnek, inkább színésznek. A rendezés inkább gondolatokat szül, aztán nem tudok aludni miattuk. Nagyon ritkán adódik olyan próbafolyamat, amikor az ember képes újjászületni. Ha rendezek, ezt sosem érzem. Nincs is meg bennem az a mindent felülíró vágy, hogy megfejtsek egy helyzetet. Vannak anyagok, amelyek érdekelnek, de nincs még kialakult formám, vagy inkább stílusom, amelyet bármelyik társulattal, bármelyik előadásnál ki tudnék vetíteni. A legnagyobb hatással mindig a színészek vannak rám. Belőlük próbálok kiindulni, kifundálni dolgokat, hogy mitől legyen személyes az előadás. De mindjárt harmincéves leszek, és kezdek magabiztosabb, tapasztaltabb rendező lenni.

Van egy jó kis története arról, hogy tízévesen biciklizett, és beleesett egy pöcegödörbe. Innen a kérdés: színészileg érezte-e már magát sz…ban? Hogy az elején még bízott a rendezőben, aztán fokozatosan kiderült, hogy mégsem lelt emberére benne?

Volt már rá példa, igen. De arra is, hogy görcsös voltam. A legmélyebben ható munka az életemben Zsótér Sándorhoz köt. A Hamletet rendezte az osztályunkkal. Utána nagyon megtisztelő volt, hogy elhívott a Nemzeti Színházba, ahol a Galileit állította színpadra jeles kollégákkal. Trill Zsoltra már gyerekkoromban, Beregszászon felnéztem. És ott volt Törőcsik Mari! Ő azóta is feldolgozhatatlan élmény számomra. De akkor azt éreztem, hogy valamiért alkalmatlan vagyok erre a pályára, és tényleg nem nekem való a színészet. Nem voltam eléggé tapasztalt, felkészült. A mai napig nagyon fáj, hogy azt a feladatot nem tudtam megoldani. Szerencsére csoda szép előadás lett az így is.

Többször is mondta már: nem a történet érdekli, ha rendez, hanem a hatás. A kérdésem az, hogy van-e hatás történet nélkül?

Természetesen nincs. Egy történet tanulságokkal bírhat, utána az ember rágódhat rajta, cipelheti heteken, hónapokon, sőt éveken keresztül. Egy jó film, egy jó előadás ilyen. De a legmélyebben mindig az talál belém, ami semmilyen szinten nem kötődik történethez, hanem valamiféle aktuális érzékenységhez. Amikor a Liliomot rendeztem, eszembe jutottak Marton tanár úr szavai. Azt mondta, hókuszpókusz és tűzijáték nélkül próbáljak előadásokat létrehozni. Csak a színészben hinni, és rajta keresztül elmesélni valamit. Ott meg is próbáltam nagyon illedelmesen elmesélni egy történetet, de még mindig előkészületi fázisban vagyok. Még nem akarok ehhez a világhoz tartozni. Bármit rendezek is, ez van bennem. Hogy még nem fontos mindenképpen megnyilvánulni, feltárni magamat. Látva az aktuális helyzetet az országban, Európában, a világban, még nem tartom magam annyira felkészültnek, hogy állást foglaljak nagy horderejű kérdésekben. Majd húsz-harminc év múlva. Egyelőre csak azzal szeretnék foglalkozni, olyan munkával, ami engem valóban izgat.

Érdekes

Még valami…

Mivel hősöket játszik a színpadon, érdekel, az ő szemében kik a hősök. Az önazonosak, feleli töprengés nélkül. Azok, akik nem hazudnak. Például a gyerekkori barátai, mondja. Életigenlésükkel tőlük kap erőt. Vagy a sportolóktól, akik a kitartásukkal, küzdésükkel inspirálják. 

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában